A misztikus művészetek mestere és nem mellesleg több ízben a Legfőbb Varázsló címének jogos elnyerője és birtokosa, a Vishanti által bajnokká emelt és védelmezett rejtélyes mágus. Ezzel a leírással jellemezhetnénk kötetünk címszereplőjét, azonban ha igazán korrekt módon szeretnénk eljárni, akkor élünk némi kiegészítéssel. A csodadoktor ugyanis, a gyűjtemény jelenét tekintve, elveszítette titulusát, varázserejének nagyobbik részét, sőt még a Legszentebb Szentélyből is kiszorult. De vegyük sorra, miként igyekszik koncepcióját működésbe hozva mindezt visszaszerezni, mely felismerés indítja el az úton és mégis mi okozta a finoman szólva is egocentrikus Stephen Strange lejtőre kerülését?  

„A kávé iható mágia.”

Ha egy szóban illetve névben szeretnénk összefoglalni a testet öltött problémát annyit írhatnánk: Loki. Ugyanis, amint kedvenc varázslónk visszaemlékezéséből kiderül, a korábban csalárdságáról híres, azonban most látszólagosan a vezeklés útjára lépett isten ölti magára azt a bizonyos vörös-arany köpenyt, az ő kárára. Protagonistánk szemszögéből látva az eseményeket, tisztességes viadalt követően a fentebb emlegetett istenháromság, győzelme ellenére megfosztja szeretett dokinkat a posztjától és így kénytelen-kelletlen át kell adnia a stafétát az Odin által felkarolt jégóriásnak.

A helyzetet tovább árnyalja és bonyolítja a tény, miszerint a tisztség elnyerésével nem csak a főhadiszállás, valamint az erőtöbblet száll antagonistánkra; hanem ezen felül a varázslók legerősebbike mellett tanuló és minél több tapasztalást magára szedni kívánó Zelmára is figyelő szemeinek árnyéka vetül. A barátság kérdéskörén kívül, melyet a jó doktor már azelőtt megsértett, hogy Loki belépett volna a képbe, a mágustanonc karaktere még legalább egy szempontból nagyon fontos szerepet játszik a történet során. Méltán híres sebészünknek ugyanis van egy igazán rossz szokása, miszerint a kulcsot a nagy hatalommal bíró, sőt akár eget rengető változásokat előidézni képes bűbájokhoz előszeretettel rejti el a hozzá közel állók lélek kútjának mélyén…

Érdekes megemlíteni, legalábbis számomra a történetvezetés igazán megragadó eleme volt, hogy Strange, kicsit talán dacból és a mágiától való elrugaszkodás egyik elemeként, címfosztása után egy állatklinikán kezd dolgozni, gyógyítói tehetségét kamatoztatva. Itt ismerkedhetünk meg a képregény történelem egyik legbeszédesebb basset houndjával, aki a Bats névre hallgat, és nem mellesleg azonnal belopja magát az olvasók szívébe. Természetesen Donny Cates író direkt tapasztja gondolataink fűzérére az előrehaladott korban lévő ebet, tudniillik elég hamar búcsút kell intenünk fizikai formájának, jóllehet egy magasztosabb cél által válik mégis megrendítően széppé az áldozata.

„Lényedből eltűnt a varázslat…”

Egy ekkora fejesugrás után rátérhetünk: a kibontakozó konfliktus fő forrása a néhány sorral ezelőtt emlegetett, nem mindennapi módon elrejtett varázsige lesz, ehhez mérten pedig izgalmas és lebilincselő kalandok kapcsolódnak be az időnként megtekert sztoriba. A korábban más útra lépett Wong karaktere visszatér és amint az igencsak csapzott doki tervének beindítása mellett dönt, visszavételi kísérletet kockáztatva elvesztegetett ereje, otthona, valamint a veszélybe került igézet visszacsaklizására (tudom, hogy nincs ilyen szó, de úgy tetszik!), azonnal hajlandó segítő kezet nyújtani.

Ezen felül végigkísérjük kulcsfiguránkat hosszú, tényleges és egyben jelképes hegymászásának csúcsára, ahol a ritkán látható, megtört Őrszem (Sentry) alakjával szembesülhetünk és az egykoron békességre vágyó hőssel az oldalán megindul, hogy látogatást tegyen Asgard örök birodalmában. Bevallom őszintén, itt sikerült kissé meglepnie az összeállításnak. Azon túl, hogy elérkeztünk Bats végzetének lényegi pontjához, Yggdrasill aktív részesévé válik a cselekménynek. A kisemmizett varázsló számára erőt biztosít, ezáltal egyenesen a világfa elsöprő, már-már isteni hatalmával élhet. Plusz adalékként mindeközben többletinformációhoz jutunk a bűvöletet használók és művelők körében fizetendő „árakról”, továbbá a lehetséges kiskapuk mibenlétéről. Az elbeszéléslánc végén pedig grátisz ellenfélből sem lesz hiány.

Amennyiben a rajzokról szeretnénk értekezni, elöljáróban el kell mondanunk, hogy ezért a szegmensért Gabriel Hernandez Walta volt a felelős az összes szám esetében. Panelkiosztást nézve talán a megszokott jelzővel illethetjük az oldalakat, kevés kivételt leszámítva. A művész legtöbbször a kiszámíthatóság talaján visz minket, nem gondol túl semmit, a tengelyek variálásának szükségességét belátva módosít, de ennyivel megelégszik. Egyéni ízlésemnek az elnagyolt formák és kidolgozatlanabb vonások nem voltak annyira megnyerőek, ezen túlhaladva azonban, az összképet tekintve élvezhető kompozíciókról van szó. Néha felfedezhetünk erősebb villanásokat, gondolok itt a dupla oldalas Loki kiállásra, vagy Őrszem heroikus alakjának felébresztésére, amely egészen remekül sikeredett.

Összefoglalva: azt hiszem ennyi felszínre hozott részlet után bátran ajánlhatom minden olyan Strange rajongónak eme kis szedetet, aki netalán egy újabb aspektusból ismerné meg a doktort, esetleg szereti nézni, amint egy régóta jelenlévő és kiforrott figura kénytelen a nulláról visszakapaszkodni. Nem feltétlenül szükséges mindent felölelő háttértudás, ennek hiányában is bőségesen élvezhetőek a történések. Megérnek egy misét a futam alatt előkerülő alternatív borítók egyaránt, vessetek rájuk egy pillantást ha a kezetekbe kerül a kiadvány!

Ha szeretnétek lecsapni a gyűjteményre, a Bubi Bolt webshopjában megtehetitek!