Játék

A sorozat ékköve(?) – Saints Row: The Third bemutató

Már az elején leszögezném, hogy hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok elfogult ezzel a játékkal kapcsolatban. Talán az egyik első játékok között volt, amivel játszottam amikor Xbox-ról PC-re áttértem. A széria összes részét kipróbáltam, de messze ez volt az az epizód, amibe a legtöbb időt fektettem. Végre kezdett elszakadni a sötét, komor hangulattól és kezdett a saját útján járni a THQ csapata. A Saints Row: The Third pont a tökéletes átmenet volt számomra a második rész komorsága és a 4.rész bohóckodása között.

Az alapvető bandaháborús témától nem szakadtak el a fejlesztők, csak valami nagyon erős cuccot szívtak ötletelés közben. Kiegészíti a bandák közötti ellentétet a fizikát meghazudtoló játékmenet és a vödörnyi ökörség, amitől az ember úgy érzi, hogy a Saints Row tényleg megtalálta a saját stílusát.

Játékmenet

Ahogy elkezdjük a játékot, egyből egy bankrablás közepére csöppenünk, ami többé kevésbé bemutatja azt, hogy mire is számíthatunk a későbbiekben. Ezután létrehozhatjuk saját karakterünket, amit egészen elborult módon tehetünk meg. Ezúttal Steelport utcáin tevékenykedik a Saints banda, miközben videókkal, plakátokkal reklámozza saját üdítőitalukat. A háttérből előkerülő szindikátus át akarja venni a banda helyét, mondván, hogy már nem ők az utca királyai. Amikor először játszottam a játékkal, órák mentek ez azzal, hogy fel alá mászkáltam a városban és csak vitt magával a játékmenet anélkül, hogy egy küldetést is elkezdtem volna. Később aztán persze nekiláttam a kortárs GTA 4-hez hasonlóan telefonon kiosztott küldetéseknek.

A küldetések során döntéseket hozhatunk, amik kihatással lesznek a játékmenetre és a játék végére is egyaránt. Erősen 18+os a játékmenet néhány helyen, de ez csak hozzáad a játék értékéhez, szerencsére nem estek át a ló túloldalára a fejlesztők. Különböző mellékküldetéseket is csinálhatunk, ahol pusztítani, vezetni és egyéb elborult dolgokat lehet csinálni. Néhány mellékküldetés típust már megismerhettünk az előző részekben, de itt még jobban érződik az, hogy elgurult a gyógyszer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy klasszikustól metálig mindenféle zenestílus megtalálható. A fizika csak említés szintjén létezik, és a főbb karaktereket megpróbálták a lehető legelborultabb módon megalkotni.

Alapvetően csak Co-op multiplayer érhető el, de ez talán nem is baj. Ezt a játékot nem multiplayer küldik és 20-30 ember egy lobbyba rakása teszi széppé, arra ott a GTA. Bár sokan emlegetik GTA klónnak a játékot, én ezt hibás feltételezésnek tartom, ez pont egy görbe tükröt tart az egész játékiparnak a maga hangulatával. Bár közel sem hibátlan, és nem kell sokat játszani ahhoz, hogy belefussunk egy-egy bugba, ezek mégsem olyan zavaró hibák, amik megutáltatnák velünk, inkább csak szórakoztató maga a tény, hogy beleillenek a játék hangulatába.

Végszó

Ha csak egy Saints Row-t akarsz kipróbálni, ez legyen az. Ha így döntessz, érdemes megvárni a hamarosan érkező Remastered változatot, amit next-gen gépekre is kiadnak.