Januárban teljesen váratlanul ért a The Legend of Vox Machina kedvcsinálója. Az előzetes egy akcióban és adrenalinba gazdag animációs fantasy sorozatot ígért, amit főleg az idősebb korosztálynak szántak. Furcsának találtam, hogy ez ugyan mégis mi lehet, de nem kellett csalódnom. Az Amazonnak óriási köszönet, hogy Az idő kereke után egy újabb minőségi fantasy sorozattal lepett meg minket. Na, de mégis mi az, amitől a Vox Machina annyira zseniális lett?

Örök vita az, hogy a történet vagy a karakterek a legfontosabbak egy alkotásnál. Itt most ne csak a sorozatokra gondoljatok! Ugyanez a kérdéskör a könyveknél, filmeknél, videojátékoknál és a képregényeknél is előkerül. Mert hiába a jó történet, ha nincsenek benne olyan karakterek akikkel nem lehet azonosulni. De ugyanígy hiányos az is, ha remek szereplők lődörögnek egy unalmas sztoriban. A Vox Machinánál viszont annyira jól eltalálták az arányokat, hogy azt komolyan tanítani kellene. Bár az első évad kábé öt és fél óra, mégis annyi minden történik az egyenként 20-25 perces részekben, hogy attól minden sorozat rajongó megnyalja az ujjait. Kezdjük azzal, hogy a széria címében is szereplő Vox Machina ütött-kopott csapata nagyon sokszínű szereplőkből áll. Vex és Vax az íjász és tolvaj elf ikrek még éppen a határmezsgyén táncolnak, de Scanlan a lanttal varázsló törpe és Grog a bárdjával mindent széthasító félóriás már a zakkantak közé tartoznak. Keyleth egy szintén elf varázsló, Pike pedig egy törpe gyógyító. Valamint még az ember Percy is a csapathoz tartozik.

Az első két rész egy történetet ölel fel, ami amolyan elfelezett pilotként is felfogható. Így pedig mini történet az első szezonon belül, amiben megismerhetjük hőseinket egy csöppet sem egyszerű sárkányvadászat során. Annyira egyben vannak ezek az epizódok, hogy kérdéses volt a számomra, hogy egyáltalán hogyan folytatják az addig remekül felvezetett cselekményt. A harmadik rész viszont bedob két olyan ellenséget, akikkel nagyon ritkán találkozhatunk. Delilah és Sylas Briarwood annyira kemény ellenfélnek bizonyulnak, hogy a maradék tíz részben ők veszik át a főgenya szerepét. És te jó ég, hogy mennyire ütnivaló ellenfelek. Meg is gyűlik velük a Vox Machina baja, mert bár hiába győzik le a zombik hordáit, ha közben rájuk támadnak a furcsa repülő szellemek. A fantasy elemek tehát szerves részét képezik a sztorinak és nem csak mutatóban találhatjuk meg őket. De ehhez kell egy olyan társaság, akik között igenis megvan a csapatszellem.

A Vox Machina pedig egy ilyen bagázs. Mindenkinek megvan a maga feladata. A sunyi feladatokhoz Vax tör be és lop el dolgokat, ha gondolkodni kell, akkor Percy és Vex oldják meg a rejtélyt, közben pedig Keyleth és Pike vigyáz a csapatra, hogy a lehető legkevesebb sérülést szenvedjék el. Ha darálni kell az ellent, akkor Grognál keresve sem találhatunk jobb tagot, közben pedig Scanlan süt el pár poént, miközben valamilyen dalt játszik a hangszerén. A kémia tehát működik és az események sodrásában egyre összetartóbb közösséget látunk, akik tényleg mindent leküzdenek. Azt viszont senki se gondolja, hogy a harcok és a poénkodás mellett más nem fért bele a sztoriba. Olyan személyes drámáknak lehetünk szemtanúi, amit tényleg a legkomolyabb sorozatokban láthatunk. Annyit elárulhatok, hogy az első etap Percy múltjára épít, amit nem is értek, hogy hogyan lehetett feldolgozni. Temérdek megpróbáltatáson ment keresztül a srác, amibe egy „picit” meg is zakkant.

Az arányokhoz hozzátartozik az is, hogy a dráma, az akció mellé olykor beférkőzik némi horror is. Delilah egyik idézésénél a hideg is kirázott úgy megijedtem. Később még ezek a hátborzongató töredékek felbukkannak, de egyáltalán nem esünk át a ló túloldalára. És pontosan ez a legnagyobb erénye az Amazon sorozatának. A szerethető karakterek mellé egy patikamérlegen kimért, tökéletes arányérzékkel eltalált kalandokat kapunk. A harcok dinamikusak, a szereplők sorsa tényleg megrázó, de mégse süllyedünk bele semmibe se. Ja, és a poénok egyáltalán nem olyan izzadtságszagúak, mint a Marvel filmek esetében. Itt a bohóc szerepét betöltő Scanlan tényleg olyan ökörségeket süt el, amik belesimulnak Vox Machina legendájába. Egy tanácsot viszont hadd adjak annak, aki most állna neki a sorozatnak. Ha lehet pár napra szedjétek szét a szezont, mert a hetedik-nyolcadik rész körül kezd kicsit fullasztóvá válni a sori. Ez nem baj, csak tényleg kell idő, hogy feldolgozzuk a látottakat és helyre rakjuk, hogy kivel mi történt.

Viszont aki belekezd a The Legend of Vox Machinába, az nem fog csalódni. A sok harc, fröcsögő vér ár leszakított testrészek miatt inkább a 16 éven felüli korosztálynak ajánlom. Kicsit talán úgy tudnám röviden összefoglalni, hogy ami a sci-fiben a Galaxis őrzői, az fantasyben a Vox Machina. Mindkét brigád szerethető karaktereket sorakoztat fel, akikkel tudunk azonosulni. Az pedig tényleg ezt a véleményemet támasztja alá, hogy Grog és Drax tuti kijönnének egymással. Bár Scanlan és Rocket is elszórakoznának egy bárban.