Vannak olyan alkotások, amelyek sokszor úgy kapnak valamilyen és válnak ezáltal valamiféle franchise-á, hogy igazából azt az ég egy adta világon semmi nem indokolja, leszámítva persze bizonyos anyagi érdekeket. Ugyan kétségkívül vannak olyan franchise-ok, ahol minden alkotás egyfajta azonos színvonalat képvisel. Sőt, adott esetben az egyes részek akár még minőségileg is képesek szintet lépni. Ilyen például a Toy Story széria is. A Toy Story-nak ugyanis nem csakhogy minden egyes része magas szintű szórakozást nyújt, hanem emellett még minden része valami kifejezetten elgondolkodtató és releváns témákat is dolgoz fel. Habár a legutóbbi rész során meglehetősen kétségessé vált, hogy miként is folytatható tovább ez a széria. Viszont az alkotók, vagyis hát jobban mondva a Toy Story jogait birtokló Disney megtalálta a módját, hogy hogyan tudja a továbbiakban felhasználni ezt a franchise-t. Így született meg a Lightyear című alkotás.

A Lightyear alapvetése abból áll, hogy fogták a Toy Story egyik karakterét, nevezetesen Buzz Lightyear-t és a miután a Toy Story minden egyes karaktere valamilyen játékfigura, így csináltak hozzá egy amolyan filmes alapokra támaszkodó eredettörténet szerűséget. Vagyis hát igazából a széria világa szerint ez az a film, ami alapján a játékfigura elkészült. Ezt egyébként az alkotók a film elején tudatják is a közönséggel, habár szerintem ennek egy meglehetősen igénytelen vagy legalábbis kifejezetten megúszós módját választották.

A történet nagyjából annyiból áll, hogy adott egy a küldetését éppen végző űrhajó, ami egy váratlan esemény során megsérül és ottragad egy ismeretlen és ellenséges bolygón. Azonban a legénység tagjai a bolygó erőforrásait felhasználva létrehoznak egy kolóniát és elkezdenek dolgozni a probléma megoldásán. Ennek a legénységnek az egyik promines tagjai Buzz Lightyear, az űrjárőr, akinek részben köze van ahhoz, ami az űrhajóval történt, így egyfajta vezeklésként aktívan részt is vesz a probléma elhárításában. Csakhogy a javítási munkálatok, vagyis hát kísérletek alatt egy a filmben egyébként érthetően kifejtett módon Buzz folyamatosan előre ugrik az időben, mígnem az egyik ilyen alkalommal arra érkezik, hogy egy idegen űrhajó vette támadás alá a kolóniát.

Ugyan ennél részletesebben már spoileres lenne belemenni a történetbe. Viszont az előzetesek meglehetősen jól felvázolták a film alaphelyzetét. Vagyis az egyébként magánakvaló és leginkább egyedül tevékenykedő Buzznak össze kell dolgozni egy csapat képzetlen és látszólag a feladatra teljesen alkalmatlan illetővel. Akik közül az egyikhez ráadásul egyfajta személyes szállal is kötődik. Emellett van még néhány kifejezetten ötletes csavar is a történetben, amelyek bár nem feltétlenül egyediek, mégis kellően hatásosak és némileg talán árnyalni is tudják az addig látottakat.

Azonban a Toy Story filmek egyik legnagyobb erénye igazából mindig is a karaktereiben rejlett. Buzz Lightyear (Chris Evans) tipikusan az a figura, akivé kisgyerekként vagy egyesek akár még felnőttként mindenki válni szeretne. Egy magabiztos, vakmerő kalandor, aki mindenféle különleges és menő kütyükkel felvértezve száll szembe bármivel és bárkivel. Aztán ott van még SOX a robotháziállat segítő, aki egyben afféle comicrelief funkciót is betölt. Valamint a Buzz-t segítő csapat tagjai, Mo az ügyetlen mesterlövész, Darby az öreg és kissé flúgos tűzszerész, illetve Izzy a lelkes újonc űrjárőr, akinek egyfajta személyes kötődése is van Buzzhoz.

Maga az animáció természetesen hozza a kötelező Pixar minőséget. Ám ha azt vesszük, hogy állítása szerint ez a film, mármint maga a Lightyear elvileg egy 1995-ös alkotás, ami egyébként egybeesik a Toy Story első részének megjelenési idejével, így némileg kissé kihagyott ziccernek tűnik, hogy az alkotók nem próbálták meg utánozni az akkori alkotások vizuális megjelenési formáját. Bár ez valahol talán érthető is.

Ugyanakkor a Pixar alkotások és általában véve a gyerekmesék legfontosabb eleme, a téma, amit valamilyen módon beszeretne mutatni. Ez pedig itt nem más, mint a hibáinkkal való szembenézés. Valamint, hogy ne pazaroljuk el az időnket kicsinyes és önös érdekeken alapuló dolgokra. Erre pedig a filmben van egy egész jó konkrét metafora is. Illetve muszáj még megemlíteni egy másik bizonyos elemet, miszerint a woke per gender per lmbtq ideológia is némileg teret kap ebben az alkotásban. Habár kifejezetten igényes és finom módon van bemutatva, azért ismervén az egyes országok, köztük Magyarország hozzáállását is ehhez a dologhoz, így nem lenne meglepő, ha ez a dolog komoly visszhangot kapna.

VÉGSZÓ
Habár a Lightyear kétségkívül nem egy rossz alkotás, ami ha nem is méltó, de határozottan a megfelelő módon viszi tovább a Toy Story széria örökségét. Azonban azt nehéz megítélni, hogy önálló alkotásként mennyire képes megállni a helyét. Illetve hogy lesz-e valamilyen formában folytatása.