Apple TV+, Sorozat

A végtelenbe és tovább – For All Mankind 1. és 2. évad kritika

Mióta ez ember csak fel tudott nézni az éjszakai égboltra, mindig is a sötét űrbe és az ott látható fényes pontok közé vágyakozott, ám a XX. század derekáig ez csak álom volt és csupán a mesékben történhetett meg. Akkor azonban az amerikaiak és a szovjetek közti hidegháborús fegyverkezési verseny mellékvágányaként a két szuperhatalom céljául tűzte ki az bolygónkon kívüli terület meghódítását. Az Apple TV+ kínálatában érkező For All Mankind ezt a helyzetet dolgozza fel…na persze némi csavarral, hogy még izgalmasabb legyen, mint az eredeti sztori.

Az Apple elég rendesen belehúzott a saját gyártású műsorokkal, hogy felpörgesse saját streaming szolgáltatását és a nemzetközi szinten arató Ted Lasso és a sokak által imádott See mellett azonban van egy rakás kevésbé ismert gyémántja is a szolgáltatásnak, melyek hatására szerény véleményem szerint a kaliforniaiak platformja a legdinamikusabban fejlődő és legminőségibb (bár a többiekhez képest kevesebb) tartalmat ajánló előfizetős felülete. Ezek egyike jelen cikkünk alanya mely a már bevezetőben is említett űrverseny ábrázolja. De egy alternatív történelmi miliőbe költöztetve. Hiszen ki ne szeretné az ilyen elképzelt, mi lenne ha történelmi sztorikat, nem? Pláne ami ennyire a közeli múlt eseményeit próbálja elmesélni.

A For All Mankind története szerint az űrverseny nem ért véget Armstrongék 1969. július 16-i Holdra lépésével. Már csak azért sem mert ebben a történetben ezzel ők csak a másodikak lettek, mert a Szovjetunió kozmonautái egy hónappal megelőzik őket. És itt kezdődik az igazi bonyodalom, amikor mindkét ország elkezd azon melózni, hogy folyamatosan ráemeljen a másik lépésire. A Holdraszállás nem elég, hanem kolonizálni is kell azt. Ki lesz az aki az első állandó támaszpontot létesíti bolygónk állandó partnerén? Ki talál előbb értékes ásványokat, vagy éppen vizet? Ki fedez fel nagyobb területet? Ki tud komolyabb és nagyobb missziót és állomást üzemeltetni? Ki lesz az első a Marson? Nos, mindezen kérdésekre az epizódok végignézése során kapunk választ.

A sorozat megalkotásáért nem más mint a TV-s sci-fi guru Ronald D. Moore felel, aki már nagyokat villantott a Star Trek sorozatokkal és a Battlestar Galcticával. A sztori egyébként kifejezetten érdekes és fordulatos, az írók igazán remek munkát végeztek. Olyannyira, hogy szerintem az egyik legjobb alternatív történelmi alkotással van dolgunk a For All Mankind személyében. Az kifejezetten tetszik, hogy a kötelező hollywoodi köröket hanyagolja a sorozat. Az Egyesült Államoknál sem mindenki makulátlan Amerika Kapitány és az orosz oldalon sem mindenki egy Vlad Makarov (Call of Duty rajongók előnyben). Mindkét ország keveri a keverni valót rendesen, belerángatva az űrprogram dolgozóit a gyakran gyerekes szintű játszmázásba. Ráadásul a NASA belső harcai sem simítják el a szitut. A családi balhékról már nem is beszélve.

Sajnos erről a sorozatról is elmondható, hogy a lenyűgöző nyitás (első évad) után érezni némi visszaesést a folytatásban (második évad). Míg az első évadban egy az egyben az űrhivatal munkája, a tudományos és műszaki megoldások és maga az űrutazás viszontagságai vannak főként a terítéken, kiegészítve az űrhajósok és családjuk személyes viszontagságaival, addig a második évadban már a kissé zavaros alapokon nyugvó, de egyre valóságosabbá váló űrháború és a Földön maradottak szappanoperája kerül a középpontba. Félreértés ne essék, a sztori nem lesz ettől rossz, de az első évad határozottan jobb. Persze várjuk ki a dolgok végét, mert a mese még messze nem ért véget, hiszen az Apple már bőven dolgozik a harmadik felvonáson és a pletykák szerint már a negyediket is tervezik.

Külön dicséret illeti a készítőket az alternatív történelem vonalának megalkotásáért. Nem volt nekik elég az űrverseny újraalkotása, vették a fáradtságot, hogy teljesen átírják a XX. század második felének történelmét. Nem szeretnék egy poént sem lelőni, mert ezeket a rejtett és kevésbé rejtett poénokat mindenkinek magának érdemes megtalálni. Ráadásul korabeli híradásokat, elnöki beszédeket is „hamisítottak” a különböző átvezető jelenetekhez. Az olyan valós történelmi karakterek megjelenése pedig mint Wernher von Braun, Neil Armstrongék, vagy a NASA híres munkatársai, Gene Krantz vagy Deke Slayton már csak valóban hab a tortán.

A széria első számú főszereplője a Joel Kinnaman (Robotzsaru, Altered Carbon, The Killing, The Suicide Squad) által megformált Edward Baldwin, a háborús hős tengerészpilóta, Amerika gyöngyszeme. Mögé – mind Kinnaman, mind Baldwin – sorakoznak be a további szereplők és karakterek olyan sorozatveteránok személyében, mint a Baldwin régi cimboráját, Gordo Stevenst alakító Michael Dorman (Patriot, Wild Boys); a feltörekvő tudóst, Margo Madisont alakító Wrenn Schmidt (Boardwalk Empire, Outcast); a való élet Jerrie M. Cobbjáról mintázott Molly Cobb, Sonya Walger (Lost, FlashForward, The Catch) tolmácsolásában; vagy éppen az Ed feleségét, Karent játszó Shantel VanSanten (Flash, The Boys, Shooter). A gárda pedig olyan mellékszereplőkkel egészül ki mint Piotr Adamczyk (Karol – Az ember aki pápa lett), Chris Bauer (True Blood, Third Watch), vagy Eric Ladin (SIX, Generation Kill, Boardwalk Empire).

A színészek teljesítményére abszolút nem lehet panasz, mindenki hozza a kötelezőt, még ha annál többet nem is nagyon, így egy pillanatig sem fullad unalomba egyik rész sem. Természetesen a karakterek többsége valamely hollywoodi klisékaraktert személyesíti meg de ettől függetlenül mindegyikük emberi és már csak a puszta számuk miatt is minden néző megtalálhatja a neki legszimpatikusabbat. Számomra egyértelműen a Kinnaman által megszemélyesített Ed Baldwin volt a legkedvelhetőbb és úgy éreztem, az ő teljesítménye is a legkiemelkedőbb, de igazából ebben nincs semmi meglepő.

Mindent egybevetve a For All Mankind kiváló szórakozást jelenthet mindenkinek aki szereti a sci-fi és/vagy az alternatív történelem sztorikat, akiket érdekel az űrutazás, a ’60-as, ’70-es évek Amerikája, vagy bárkinek aki csak egy jól megírt és egyedi témájú sorozatba szeretne belekóstolni. Ha az Apple csupa ilyen tartalommal tölti fel a saját szolgáltatását, akkor hamarosan nagyon komoly vetélytársa lehet a már bejáratott neveknek. A magam részéről már alig várom a harmadik évadot. Míg kijön, nektek is pont van időtök végignézni az eddigi epizódokat.