Film

A verekedés újabb szintje – Mortal Kombat kritika

Valószínűleg a Warner vezetése annak idején összegyűlt és látva, hogy a versenytársaik sorra halasztják el az összes jelentősebb filmjük bemutatóit, úgy döntöttek, hogy kihasználják az így keletkező piaci rést. Emellett a stúdió újonnan létrehozott saját streaming platformjára, az HBO MAX-re is kellett valamilyen tartalmat felmutatni, hogy a közönség számára vonzó legyen. Márpedig, aki minőségi látványfilmeket akar nézni, függetlenül attól, hogy végül tetszeni fog-e neki az adott film, annak jelenleg ezt csakis a Warner és az HBO Max képes nyújtani. A soron következő ilyen látványfilm pedig a Mortal Kombat.

Az Álomgyár már egyszer megkísérelte vászonra vinni ezt az eredetileg videojátéknak indult alkotást 1995-ben. Habár a filmnek bőven akadtak hiányosságai, mégis afféle bűnös élvezetnek számít mind a mai napig. Ezután a stúdió 1997-ben elkészítette a folytatást, magyar címén Mortal Kombat – A második menet néven, ami nagyjából a valaha készült egyik legrosszabb filmnek számít. Ráadásul a filmet övező negatív visszajelzések nagymértékben visszavetették a videojátékok filmes adaptációját is.

Viszont ennek ellenére a videojáték maga mit sem veszített a népszerűségéből. Mi több, menet közben a széria egyfajta újragondolást is kapott még 2011-ben, aminek azóta két folytatása is megjelent, a legutóbbi 2019-ben. Ezek gazdasági és kritikai sikere pedig kellő mértékű anyagi biztosítékot jelentett a stúdió számára, hogy ismét megpróbálja vászonra adaptálni a videojátékipar egyik legikonikusabb képviselőjét.

Természetesen a történettel kapcsolatban senki sem számított olyan sokra, hiszen mégiscsak alapvetően egy primitív verekedős játékról van szó. Azonban az alkotók kellő mértékű hozzáértéssel és odaadással nyúltak az alapanyaghoz, mivel feltehetően ők maguk is a játék rajongói. Ugyanakkor a film olykor túlzsúfoltnak érződik, mert egyszerre akarnak benne világot építeni, karaktereket felvezetni, valamint egy önálló történetszálat is elmesélni.

Maga a Mortal Kombat története röviden abból áll, hogy több egymással rivalizáló világ létezik, amelyek rituális keretek között megrendezett viadalon megküzdhetnek egymással a másik világa feletti uralom jogáért. Ehhez különböző válogatott harcosokat használnak, akiknek általában valamilyen különleges képessége is van. Természetesen az egyik ilyen rivális világ szemet vet a Földre, amit így a kiválasztott harcosoknak meg kell védenie. Ám, hogy a dolog valamivel bonyolultabb legyen, a győzelemhez nem elég csak egy viadalt megnyerni, hanem összesen tíz kell hozzá, amiből a rivális világnak már kilenc megvan. Persze nem feltétlenül tisztességes úton megszerezve.

Ugyanakkor a Mortal Kombat alapvetően inkább egy karakterközpontú alkotás. A negatív oldal szereplői viszonylag felszínes módon lettek kidolgozva. Habár a jellegzetes megjelenésük és az egyedi képességeik kellően megkülönböztethetővé teszik őket a közönség számára. Különösen igaz ez Sub-Zero-ra (Joe Taslim). Viszont még ha kicsit spoileres is, ide kell sorolni még Kano (Josh Lawson) karakterét is, aki egyben egyfajta comic relief-ként is funkcionál és több emlékezetes jelenet, illetve beszólás hozzáköthető.

Habár a pozitív oldalon sincs minden karakter kidolgozva, az alkotók kellő mennyiségű játékidőt biztosítottak számukra ahhoz, hogy az egyes karakterek motivációi legalább megérthetőek legyenek. Cole Young (Lewis Tan) az egyetlen olyan karakter, akit nem a játékokból emeltek át, részben a közönség azon részét képviseli, akik nem ismerik a Mortal Kombat világát. Sonya Blade (Jessica McNamee), aki bár eredetileg nem egy kiválasztott, mégis az életét arra tette fel, hogy megvédje a bolygóját. És ott van még Jax (Mehcad Brooks), aki az egyik összecsapás során elveszti mindkét karját és emiatt új kibernetikus végtagokat kap. Valamint a két másik kiválasztott Liu Kang (Ludi Lin) és Kung Lao (Max Huang), akik gyerekkoruk óta erre a küzdelemre lettek felkészítve Raiden Nagyúr (Tadanobu Asano) által.

Azonban egy ilyen típusú alkotásná leginkább a harcok és a látvány számít. Erre pedig abszolút senkinek nem lehet semmi kifogása, ugyanis a különböző akciójelenetek remekül meg vannak koreografálva, különösen azok, amikor Sub-Zero és Skorpió harcolnak egymással. A Mortal Kombat védjegyének számító brutális kivégzések, az úgynevezett fatality-k pedig kellően véresek és látványosak. Bár az animáció pár helyen azért inkább egy tv-sorozat szintjén mozog.

Emellett úgy nagyjából a film felétől az is érződik, hogy ez valószínűleg egy több részes alkotás lesz, amit egyébként azóta már a stúdió is megerősített. Bár ez feltehetőleg attól is függ majd, hogy miként szerepel anyagilag a film, illetve hogy milyen visszajelzések érkeznek majd róla.

VÉGSZÓ
Személy szerint én olyan különösebben nem vártam ezt a filmet és ha nem kértek volna a kritika megírására, valószínűleg nem is mostanában néztem volna meg. Azonban egyáltalán nem bántam meg és aki szeretne egy igazi látványos, néhol meglehetősen véres akciófilmet látni, annak mindenképpen csak ajánlani tudom.