Sorozat

Agancsdíszes világvége – Sweet Tooth évadkritika

Ismét egy új hét és ezzel együtt nagy örömömre még egy képregényből készített netflixes adaptáció.
A mérhetetlen mennyiségű szuperhős tartalom után, amelyekről cikkezhettem, elérkezettnek láttam az időt, hogy levezetésképpen valami másfajta matériához nyúljak. Erre végül az eredetileg Jeff Lemire kanadai alkotó által írt és rajzolt, anno a DC Vertigo égisze alatt megjelent, panelekben elmesélt történet feldolgozása adott lehetőséget. A Sweet Tooth ugyan nem váltja meg a posztapokaliptikus műfajt, de vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, hány pontot érdemel képzeletbeli trófeabírálatunkon!

„Tartsd a távolságot…”

Ahogy az eredetileg James Brolin hangján megszólaló narrálás is rögvest a lelkünkre fűzi, egy történet általában az elején kezdődik, ám Gusé, ember-szarvas hibrid protagonistánké, talán csak akkor startol el a körvonalazódás pályáján, amikor rájön, az izolált környezet, amelyben 10 éves koráig létezett, merőben más, mint amivel odakint szembesülnie kell majd. De ne szaladjunk ennyire előre. A sztori játszóteréül szolgáló világot felvázolandó, azt már elég hamar megtudjuk, ezúttal fiktív, modern világunk közel sem zombitámadás vagy más katasztrófa áldozata lesz.

Elszabadult ugyanis egy H5G9 kódnévre hallgató vírus, ami tizedelni kezdte az emberiséget, ezzel végső soron káoszt és összeomlást okozva. Még fontosabb központi karaktereink szempontjából, hogy ezzel egyidőben titokzatos, megmagyarázhatatlan módon felbukkantak a félig ember, félig pedig állat hibridek. Érdekes adalék, miszerint eme gyermekek teljesen természetes úton születnek, egyszerűen csak egy bizonyos pont után az anyák ilyen utódoknak adnak életet. Az persze más kérdés, hogy a változásnak mi is a pontos kiváltó oka. Erre az évad alatt nem kapunk konkrét választ, csak utalásokat, de mindenféleképpen a széria pozitív oldali mérlegéhez kell adnunk azt a tényt, hogy többféle alternatív értelmezést is felkínál a néző számára.

Térjünk vissza azonban Gushoz és az ő elszigetelt gyermekkorához. Végtére is nem egyszerű ebben a felskiccelt szcenárióban hibridnek lenni, tudniillik egyes embercsoportok pontosan őket hibáztatják a romlásért és a kór elterjesztéséért. Így tehát az összeomlás után a fiút a Yellowstone Nemzeti Parkban lévő erdei házikóban neveli Pupa, azaz, mint később kiderül, a Richard Fox névre hallgató férfi, aki első blikkre a fiú apjának tűnik. Végigkísérhetjük címszereplőnk egyes felnövéshez kapcsolódó szakaszait. Kis álomvilágában töltött játékait, az őt Pupához fűző köteléket és azt a viszonylag korán bekövetkező tragikus fejleményt, amint búcsút kell vennie tőle.

Egyik kezével elvesz tőlünk ezen a ponton a Sweet Tooth, de másikkal ad is. Hiszen itt jön be a képbe kettes számú főszereplőnk, Óriás (Big Man) személyében. A férfit polgári nevén Tommy Jepperdnek hívják, a papír alapú verzióhoz képest változtattak a hátterén, hokijátékos helyett egykori amerikai futball védőről van szó, a későbbiekben pedig még alaposabban kibontakozik eredettörténete. Sorsuk akkor kapcsolódik össze a szarvasfiúval, amikor megmenti őt az orvvadászoktól és ezt követően együtt indulnak el Gus anyjának felkutatására.

„Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor…”

Térjünk rá egy kicsit a világot benépesítő frakciók és a fennálló helyzet magyarázata szempontjából alternatívákat kínáló csoportok kérdésére. Legfontosabb talán az Abbot tábornok által vezetett, Az Utolsók (Last Men) névre keresztelt, főként katonai kompánia, akik ellenőrzésük alatt tartják az egykori Egyesült Államok területén a változások utáni világ jelentékeny részét. Egyfajta hatóságokat helyettesítő erőknek felelnek meg, nagyjából működtetni tudják az infrastruktúrát 20. század eleji színvonalon, dollár helyett immáron katonai érmékkel és cserekereskedelemmel fűszerezve. Szent meggyőződésük, hogy a vírus csak és kizárólag a hibridek elpusztításával és a belőlük kinyert ellenszerrel állítható meg. Parancsnokuk szolgál az első évad antagonistájaként, militarista diktátorként működve. Ha láttátok a Kiéhezettek című mozit, átérzitek azt a változásokat elfogadni nem akaró, körömszakadtáig ragaszkodó attitűdöt, amely az ő sajátja.  

Megemlítendő még az Állat Hadsereg (Animal Army) is, az ember-állat szerzetek védelmére felesküdött, modern törzsi berendezkedésben élő, fiatalokból összetevődő erő. A megjelenő új, felemás ember variánst a természet bolygóvisszavételének látják, tisztulásnak, aminek előbb-utóbb be kellett következnie. Közülük hosszabb távon is csatlakozik egy karakter korábban emlegetett párosunkhoz. Végül pedig a Menedék (The Preserve), melynek vezetője egyenesen befogad minden elárvult sorsú hibridet, hogy aztán társaságban élhessenek együtt. Egyik kapcsán sem mondhatom, hogy teljességgel új lenne a nap alatt. Azonban megállják a helyüket, motivációik nagyjából érthetőek.

Az epizódok folyamán fokozatosan épül fel és bomlik ki a fennálló antiutópia szemeink előtt. Különböző kalandok és emberi kapcsolatok kerülnek ábrázolásra mellékszereplőket is bevonva. Megismerhetünk egy lakóközösséget, ahol a megmaradó civilizáltság álcája mögött igazi barbárságnak lehet tanúja a néző. Betekintést engednek a betegség miatt paranoiddá vált hétköznapi életbe, a világégés után is egymást maró emberiség lelkületébe, valamint a planétát láthatóan ismét jobban vigyázó kezei alá vonó természet térhódításába.

A nyolc részes futam lezárása nem éppen szívderítő, bőven hagy helyet egy következő évad számára. Ha bennetek is apró Gyűrűk Ura utórezgések ébrednek az operatőri munka és a fényképezés láttán, akkor jó helyen kapiskáltok, hiszen ez a darab is Új-Zélandon forgott. A színészi munka és a CGI hozza az elvárható színvonalat, de a zenét ezúttal sajnos a mínusz pontok közt kell megemlítenem. Abbot tábornok témáján kívül egyik dallam sem kelt monumentális hatást, valahogy a készítők ezúttal nem érezték, pontosan mi passzolt volna a snittekhez.

Mindazonáltal, összegzésképpen azt mondhatom, amennyiben a disztópikus jövőképek, fűzött füzet megfilmesítések, vagy csak szimplán egy családbarátabb The Walking Dead koncepció hívei vagytok, tekintsetek rá erre műre. Nem álltam fel csalódottan a képernyő elől egy cseppet sem, Nonso Anozie és Christian Convery játéka a gyönyörű erdei helyszínek árnyékában nagyon is el tudott varázsolni. Bár még nem nőtt ki agancsának minden ága, de ígéretes az első patapróbálgatás.