Sorozat

Aki megmenti a napot: a mandalóri

A mögöttünk álló egy évben a messzi-messzi galaxis fanatikusai között (miután megemésztették a Skywalker kora okozta lelki megrázkódtatásokat) széleskörű konszenzus alakult ki arról, hogy a The Mandalorian a Star Wars megmentője, és lőn: a Disney legnépszerűbb mozgóképes SW-tartalmává vált – talán csak a Clone Wars 7. évada és a Zsivány Egyes lehettek kihívói ebben a pozícióban. De vajon minek köszönhette a sikerét? Az ínséges idők után végre jóllakottan hátradőlő, népes rajongói réteg szerint a Mandalorian hasonlított leginkább egy Star Wars-mozgóképre, és itt érezték leginkább Lucas galaxisának megnyugtató ölelését – legalábbis így lehet leginkább összefoglalni a különböző közösségi média site-ok fórumainak véleményeit.

Tschalád!

A rajongó szeme felragyogott az ismerős mandalore-i páncél, Yoda csecsemői kiadása, az ismerős lények, rohamosztagosok, Tatuin homokdűnéi láttán. A sorozat síkegyszerű történetvezetése, lassú tempója, letisztult, CGI-mentes látványvilága Lucas első filmjét idézte. Ha a sorozat egy beszélgetés során szóba kerül, a legtöbben a hangulatot dicsérik, és nem is érdemtelenül: a klasszikus westerneket idéző jelenet, mikor Mando, a rejtélyes idegen a fehér sivatag homokját taposva megjelenik a söpredék talponállója előtt, rögtön elvarázsolt, és ez a varázs kitartott – egészen az első rész végéig. A történet elkezdett látványosan egy helyben toporogni, és nyilvánvalóvá vált, hogy nincs ebben nyolc részre való elmesélni való történet.

Az évad mintegy felét Mando mellékküldetései tették ki, epizodikusan, jóformán semmit hozzátéve a történethez. Akár egy Scooby Doo rész, vagy akármelyik másik népszerű gyerekmese: hősünk megérkezik, szembesül a problémával, tervet fundál ki, legyőzi az ellent, megkapja a jutalmát, majd csodáló tekintetek kereszttüzében elrepül a naplementébe. Az első évadból hiányzott az átívelő szál, ami összefogja a történet egészét. Ebben hasonlít a korábbi animációs sorozatokra, de míg azok rengeteg karaktert mozgattak, addig a Mandalorian egyetlen nézőpontkaraktere a címszereplője, aki mellől egy tapodtat se mozdulunk.

“And not just the men, but the women and the children, too.”

A második évad első része jóformán semmit nem változtatott a formulán: adott a Tatuin (milyen eredeti – képtelen a saga elszakadni a hagyományaitól), ahova Mando és a zöld csöppség egy bizonyos céllal érkeznek meg, találkoznak egy apró falu lakóival, akiket rettegésben tart valami, akit Mandonak segíteni kell kiiktatni, cserébe kap egy számára értékes dolgot. A rész közepe felé el is nyomtam egy ásítást, mert tudtam, hogy az eseményeknek semmi tétje nincsen, hiszen szereplőinknek semmi baja nem eshet, mivel az csak még jobban mellékutcába terelné az évadot, másrészt (de nem 100%) a történet szempontjából semmi jelentősége nem lesz az első epizód szkriptjének.

Pedig az premiert megelőző hónapok bizakodásra adtak okot, hiszen a sorozat rengeteg szeretetet és támogatást kapott a rajongóktól (egyenesen Filonit követelték Kathleen Kennedy helyére), ígéretes színészek és rendezők csatlakoztak a projekthez, valamint olyan pletykák keltek szárnyra, amikből arra lehetett következtetni, hogy Favreau és Filoni ezúttal apait-anyait belead a nyolc részbe. Természetesen nem szeretnék egy epizód alapján messzemenő következtetéseket levonni, de ennyiből meg lehet állapítani, hogy ezúttal sem volt elég tartalmuk kitölteni mind a nyolc epizódot, és már az sem nyomta senki vállát, hogy elő kell rukkolni valami eredetivel az új streaming megjelenéséhez.

Nicsak, ki vagyok?

Az évadnyitó rész 52 perces lett, amivel rögtön a leghosszabb része lett a sorozatnak, mégse éreztem, hogy több minden történt volna benne az első évados epizódoknál. Továbbra is Mando szemszöge az egyetlen, ami miatt ismét egysíkú a történet mellett maga a helyszín is, és az első évados kulcsszereplők, akikről azt hihettük, hogy mostantól állandó szereplői lesznek a történetnek, ismét nem voltak jelen. A probléma az, hogy ezzel a lebonyolítással rendkívül nehéz lesz épkézláb karaktereket felépíteni, megismerni a motivációjukat és elmélyíteni a kapcsolataikat. De ettől nem csak ők szenvednek, hanem a főszereplő Mando és Baby Yoda páros is, előbbi esetében nagyon lassan adagolják az információkat (persze a helyzetet az sem könnyíti meg, hogy azt az egy alkalmat leszámítva még mindig nem mutatkozik a maszkja nélkül, és arc nélkül nagyon nehéz egy főszereplővel azonosulni), míg utóbbi teljesen homály, és az első részben háttérbe is szorult, és megmaradt comic reliefnek.

Azok a dolgok, amik eddig is rendben voltak, azokkal most sincs hiányérzet, sőt: látvány, hangulat terén továbbra is odaver a sorozat. A sequel trilógiával szemben jogosan visszatérő kritika volt, hogy elhanyagolja a Star Wars világát, a Mandalorian erre olyannyira figyel oda, hogy az egész részt szinte megint feláldozta a lore oltárán: Tatuin faunájáról lassan könyvet adhatnának ki, de a kezdőjelenetben volt egy gamorrai ketrecharc is többek között, számomra az ilyen momentumok nagyon hiányoztak a sequelekből, és jó látni, hogy tényleg igazi SW geekek vannak a sorozat mögött. Az easter eggek között vannak ötletesek, és már-már szemforgatóan pofátlanok is. Filoninak köszönhetően a fan service továbbra is pörög, ennek köszönhető a rész végi csattanó is, amin sokan meglepődtek, de valójában kilóméterekre látható volt, hisz alaposan meg lett neki ágyazva.

A csattanóban szereplő jóemberrel együtt már felgyülemlett annyi dolog, amiből egy kicsit komplexebb, izgalmasabb, fordulatosabb évadot lehetett tető alá hozni (és reméljük nem három résszel és három falumegmentéssel később látjuk viszont), csak a továbbiakban mellőzni kéne a zsákutcát jelentő mellékküldetéseket, és több figyelmet fordítani a karakterépítésre, ha már a setting ilyen rendben van (bár valami civilizált világ nem ártana, ám a sorozatos büdzsé nem végtelen, így majd a következő filmnél fogok ezzel károgni). Kérdés, hogy a színtelen-szagtalan hollywoodi iparosban, Jon Favreau-ban volt-e annyi, hogy megugorja az első évad szintjét. A lassú tempó nem baj, de itt az ideje, hogy a Mandalorian végre valamilyen irányba tartson.

Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy időt szánsz rá!