Szerző: Illisz Balázs (Balus)

Animáció

Fénykard vs. katana – Star Wars: Visions 1. évad kritika

Amióta a Disney bábáskodik a Star Wars franchise fölött, azóta kapják a kritikát, hogy képtelenek elszakadni a Skywalkerektől, és végre valami igazán újat felmutatni. A jelek szerint az egeres cég hallgathatott ezekre az észrevételekre, ugyanis az elmúlt években több olyan projektet is bejelentettek, amik eltávolodnak a trilógiák világától, és új utakat keresnek. Az egyik első volt ezek közül a Star Wars: Visions antológia, amiben hét animestúdió fogott össze, hogy olyan szemszögből mutassák meg a messzi-messzi galaxist, ahogyan még soha sem láthattuk.

(tovább…)
Animáció

Ajtó egy másik világba – Suzume kritika

Pár évvel ezelőtt még az anime szó hallatán a moziba járó közönség jelentős részének nagy valószínűséggel csak Miyazaki Hayao és az ő filmjei juthattak eszébe. Szerencsére ez mostanra már megváltozott, és olyan rendezők neve is bekerült a köztudatba, mint Hosoda Mamoru és Yuasa Masaaki. Mindannyiuk közül viszont Shinkai Makoto az, aki a legnagyobb sikereket érte el. Az olyan filmjei, mint a Your Name és a Weathering with You a bevételi rekordok megdöntése mellett több nemzetközi fesztivál programjában is versenyeztek. Legújabb alkotása, a Suzume is hasonló babérokra tör, melyet a Crunchyroll jóvoltából a hazai nézők is láthatnak.

(tovább…)
Animáció

Búra alatt élve – Műanyag égbolt kritika

Több szempontból is különleges film a Műanyag égbolt. Elvégre példa nélküli, hogy rövid időn belül két magyar animációs filmet is bemutatnak a mozik (a másik a Kojot négy lelke), az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyik egy science-fiction, ami aztán tényleg olyan ritka a hazai filmek között, mint a fehér holló. De nem csak ezért érdemes megnézni a több díjnyertes rövidfilmet maga mögött tudó Szabó Sarolta – Bánóczki Tibor páros első egészestés filmjét, hanem azért is, mert egy olyan jövőt tár elénk, ami könnyen valósággá válhat, ha nem cselekszünk.

(tovább…)
Film

A húszoldalú kocka el van vetve – Dungeons & Dragons: Betyárbecsület kritika

Nem túlzás azt állítani, hogy a „papír-ceruza-dobókocka” szerepjátékok öreg atyja, a Dungeons & Dragons reneszánszát éli manapság. Amellett, hogy egyre több ember próbálja ki a játékot, a filmekben, sorozatokban és más médiumokban is egyre gyakrabban találkozhatunk vele (gondoljunk csak a rendkívül népszerű Critical Role podcastra, vagy az az alapján készült The Legend of Vox Machina animációs sorozatra). Ugyan voltak korábban rá kísérletek, hogy mozgóképes formában is megelevenedjen a D&D világa, de ezek rendre kudarcot vallottak. Így amikor a Paramount bejelentette, hogy újból nekifut a szerepjáték filmvászonra ültetésének, a rendezést pedig a leginkább vígjátékokban utazó Jonathan Goldstein és John Francis Daley (Förtelmes főnökök, Éjszakai játék) párosára bízzák, a rajongókban talán jogosan merülhettek fel kétségek. Lássuk hát, hogyan sikerült a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület!

(tovább…)
Animáció

Indián mese a Kárpát-medencéből – Kojot négy lelke kritika

Napjaink egyik fontos kérdése a kultúrához kapcsolódó diskurzusban, hogy hogyan viszonyul a nyugati, fehér ember az általa leigázott és kizsákmányolt népek történelméhez, hagyományaihoz és örökségéhez. Ez különösen igaz az amerikai őslakosokra, akiknek a kultúrája szinte teljesen eltűnt a gyarmatosításnak köszönhetően. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy egy, az indiánok hiedelemvilágát megelevenítő animációs film az Atlanti-óceán másik oldalán, egész pontosan Magyarországon, a Cinemon stúdióban készült el. Gauder Áron, a díjnyertes Nyócker! rendezője csaknem húsz év kihagyás egy új egészestés animációs filmet készített, a forgatókönyv megírásában pedig segítségére volt „a legmagyarabb indián”, vagyis Cseh Tamás állandó szerzőtársa, Bereményi Géza.

(tovább…)
Animáció

Fafiúcska dobogó szívvel – Pinokkió kritika

Ritkán fordul elő, hogy ugyanabból a sztoriból két adaptációt is bemutassanak egy éven belül. Idén pontosan ez történt Carlo Collodi népszerű meseregényével, a Pinokkió kalandjaival. De sajnos Robert Zemeckis filmje a többi élőszereplős Disney-feldolgozáshoz hasonlóan csak szolgai módon tudta másolni a klasszikus rajzfilmet, és semmi újat nem tudott hozzátenni az életre kelt fabábu történetéhez. Talán éppen ezért is várták sokan kíváncsian, hogyan fogja újraértelmezni Pinokkió meséjét a fantasy és a horror mexikói nagymestere, Guillermo del Toro (A faun labirintusa, A víz érintése, Rémálmok sikátora).

(tovább…)
Animáció

Ez egy összeesküvés!!!44 – Inside Job kritika

A holdra szállás meg sem történt, Kennedy elnököt az amerikai kormány gyilkoltatta meg, a repülők kondenzcsíkjában lévő kémiai anyagokkal mérgezik az emberiséget, a világot pedig gyíkemberek, illuminátusok és más titkos társaságok irányítják a háttérből: mindenki találkozott már a felsoroltakhoz hasonló, az egészen hihetőtől a minden valóságalapot nélkülözőig terjedő összeesküvés-elméletekkel. Egy pillanatra függesszük fel a kételyeinket, és játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezek egytől egyig mind igazak lennének? Ha ezzel megvagyunk, akkor képzeljük el, hogy mekkora meló lenne mindezt titokban tartani? Erre a koncepcióra épít a Gravity Falls alkotóinak új animációs sorozata, az Inside Job.

(tovább…)
Animáció

Mindenkinek megvannak a maga démonjai – Wendell és Wild kritika

Az animáció egy meglehetősen időigényes és költséges művészeti forma, és ez hatványozottan igaz a stop motion technikával készült alkotásokra. De ha jól csinálják, akkor a végeredmény önmagáért beszél: ahogy az élettelen bábok megelevenednek a szemünk előtt, az maga a varázslat. Éppen ezért amikor egy olyan veterán rendező, mint Henry Selick (Karácsonyi lidércnyomás, James és az óriásbarack, Coraline és a titkos ajtó) több mint egy évtizednyi kihagyás után egy új filmmel tér vissza, arra mindig érdemes odafigyelni. Lássuk hát, hogy sikerült a Jordan Peele-lel (Tűnj el!, Mi, Nem) közösen készített Wendell és Wild!

(tovább…)
Animáció

Egy ősember szeretete még az öklénél is erősebb – Primal 2. évad kritika

Ki hitte volna, hogy az utóbbi évek egyik legjobb animációs sorozata egy ősember és egy T-Rex furcsa párosáról fog szólni? Pedig ha valaki, akkor Genndy Tartakovsky (Dexter laboratóriuma, Szamuráj Jack) képes rá, hogy egy ilyen történetből kihozza a maximumot. A Primal jött, látott és győzött, minden fontosabb díjat besöpörve, amit egy animációs sorozat megkaphat, a közönség rajongásáról nem is beszélve. Az első évad cliffhangerrel végződő utolsó epizódja után egy pillanatig sem volt kérdéses a folytatás. De vajon megmaradt-e a lendület, vagy a második évadra elfáradt a kőkorszaki kaland?

(tovább…)
Animáció

Kezdetben vala az erőszak – Primal 1. évad kritika

Miután Genndy Tartakovsky 2017-ben méltó módon lezárta kultikus sorozatát, a Szamuráj Jacket, mindenki arra volt kíváncsi, hogy mivel fog legközelebb előrukkolni a Cartoon Network egykori fenegyereke. De arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy ez egy rendkívül brutális, anakronisztikus eposz lesz, amiben egy neandervölgyi ősember és egy Tyrannosaurus közösen küzdenek a túlélésért. A Primal jött, látott, és győzött, a premierje óta eltelt időben pedig már öt Emmyvel és két Annie-díjjal lett gazdagabb. Az alig két hét múlva érkező második évad előtt nézzük meg, hogy miért egy igazi mestermű Tartakovsky új animációs sorozata.

(tovább…)