Belegondolni is elképesztő, hogy eddig eljutott a Kritizátor. Leírni is hihetetlen, de pontosan ma tíz éve hogy elindultunk. A blog egyetlen apró ötletből jutott oda, hogy már több ezres kattintású cikkeink vannak és több, mint kétezer lájkolóval rendelkezik a Facebookunk. Ez az időszak pedig arra késztetett minket, hogy pár egykori kollégával kiegészülve visszaemlékezzünk az eddigi időszakra. Ezért a legelső cikkünk publikálásának sorrendbe fogadjátok szeretettel a visszaemlékezéseinket.
Hihetetlen, hogy hogyan halad az idő, ugyanis ez már a harmadik része a Gyerekkorunk kedvenc meséi cikksorozatomnak! Az első és második cikkben a saját kedvenceim közül szemezgettem öt-öt sorozatot. Ezúttal viszont kedves kollégáimat kértem meg, hogy írjanak szintén ennyi kedvencükről pár sort. Így hát következzen Gueth Ádám és Johnnykiwi42 kedvencei. Vajon ők mit néztek kicsiként?
Ígéretemhez hűen folytatom a Gyerekkorunk kedvenc meséi cikksorozatomat. Az utóbbi, közel két hónapban ugyanis olyan jótékony hatással van a mindennapjaimra a nosztalgia, hogy idén gyereknap során úgy döntöttem, elindítom ezt a több éve érlelgetett ötletemet. Az, hogy jelenleg kik vagyunk, ugyanis főleg a gyerekkorunkban gyökerezik. Az akkori élmények, történetek és konkrétan minden, ami akkor történt velünk alkotják azt, akik a jelenben vagyunk. Ezúttal újabb öt kedvencemet hoztam el, hogy a következő hónap utolsó vasárnapján már áttérjek kollégáim kedvenceire.
Évek óta dédelgetett tervem valósul most meg előttetek kedves Olvasók. Szinte a Kritizátor létrejöttével egyidős egy olyan cikksorozat gondolata, amiben olyan sorozatokról, filmekről írok, amik gyerekkorom kedvencei voltak. Ezúttal most a régi, klasszikus rajzolt, animált történetekre gondolok. Ezek a kétezres évek első és második felében mentek olyan csatornákon, mint a Minimax, a Fox Kids, a Jetix vagy a korai RTL Klubon futó Kölyökklub és talán még a TV2-n is futott pár ilyen sorozat. Főleg azért ezeket a csatornákat említettem, mert nálunk nem volt például Cartoon Network. A későbbi cikkekben viszont oda is eljutunk.
(tovább…)Új cikksorozat ötletként azon gondolkodtunk a kollégákkal, hogy szélesítjük a blog profilját. Vannak olyan időszakok amikor alig érkezik valami érdemleges hír, ízelítő vagy hasonló ínyencség, ami beleillik a Kritizátor profiljába. Ezúttal viszont mi is csak kapkodtuk a fejünket, hogy mégis mi történik. A cikksorozat ötlete azzal kezdődött, hogy két hete váratlanul fel, majd eltűnt egy kép az internetről. Az infó a Max egyik külföldi sajtóeseményéről szivárgott ki, ami egyebek mellett egy jövőre érkező AZ produkciót, és a 2026-ban debütáló Harry Potter szériát (a gyerekkori énem itt felsikított) is előre vetítette. Ezentúl igyekszünk hetente egy ilyen összefoglalót hozni Nektek. Bár ez a hírek mennyiségétől is függ. De akkor vágjunk is bele!
Bő két és fél év telt el Denis Villenuve első Dűne filmjének premierje óta. Akkor rengetegen vártuk Frank Herbert klasszikusának legújabb adaptációját, amibe korábban David Lynch-nek és Alejandro Jodorowsky-nak is beletört a bicskája. Bár erős felvezető jellege miatt kicsit húztuk a szánkat, de azt egyértelműen ki lehetett jelenteni, hogy Villeneuve újfent bebizonyította, hogy igenis ért a sci-fikhez. 2021-ben, pár nappal a bevételeket látva, a Warner zöld utat adott a folytatásnak, amivel Herbert teljes első könyve megkaphatja modern verzióját, hogy még többek ismerjék meg ezt a páratlan történetet. A héten az írók és a színészek sztrájkja után viszont végre elérkezett az idő. Vajon Villeneuve meg tudta ugrani az első rész által feltett lécet, vagy esetleg túl is szárnyalta azt?
Számomra mindig öröm, ha egy újabb fantasy vagy sci-fi alkotás kerül moziba vagy a tévé képernyőkre. Így volt ez elmúlt pár évben a Dűnével, a Sandmannel, a Sárkányok házával és tavaly a Dungeons & Dragons: Betyárbecsülettel is, hogy csak pár kedvencet említsek. A Disneynél viszont úgy döntöttek, hogy a jelenleg tizennégy éves film után sorozatot készítenek Rick Riordan regényéből, A villámtolvajból hogy ezzel is gazdagítsák a fantasztikus művek adaptációinak sorát. A kérdés az, hogy vajon hogy sikerült a sorozat, ami a félvérek és a görög mitológia világába nyújt betekintést.
Belegondolni is elképesztő, hogy már kilenc éves hagyományra tekint vissza az a szokásunk, amikor az új év első napjaiban páran összeírjuk a tavalyi kedvenceinket. A 2023-as év pedig bőven tartogatott igazán érdekes alkotásokat, amiket ezúttal a koronavírus miatt visszaesett mozizási kedv sem tudott ellehetetleníteni. Napestig itt tudnék ülni és mesélni arról, hogy mi és miért volt igazán jó, de szerintem inkább csapjunk bele és nézzük azt, hogy ezúttal négyünknek mik nyerték el a tetszésünket.
Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan telik az év. Még szinte el se felejtettük az új évi tűzijátékot, a húsvéti sonkát se emésztettük meg, de már itt van az ősz. Már hamarabb sötétedik és a napok is kezdenek hűvösebbek lenni, még ha ebből jelenleg alig is érzékelünk valamit. Ilyenkor pedig nincs is jobb, mint leülni a tévé, monitor esetleg a tablet elé, és egy tea társaságában elindítani a kedvenc szériánkat, vagy egy újonnan érkező sorozatot. Ki nem találjátok, de ezúttal az ősszel érkező újoncok és folytatások közül szemezgettünk.
Május elején az első két részről szóló kritikámnak egy olyan címet adtam, ami még sokkal több rejtély mögé bújt. A Silo a szezonnyitó óta egy olyan sorozattá vált, amit több külföldi oldal is a jelenleg futó legjobb sci-fik közé sorol. És közel sem alaptalan ez a jelző. De tovább megyek a széria iránti érdeklődésemben. Öt éve, amikor volt szerencsém A siló regényfolyam első kötetéhez, egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből az én tempómban is három óra alatt átfutható sztoriból ilyen történetet készítenek. Mert az, amit az Apple TV+ idén alkotott, az bizony egészen elképesztő teljesítménynek tudható be.
