Szerző: Ik4r0s

Film

A varázsvilág ismét érdekes lett – Legendás állatok és megfigyelésük-Dumbledore titkai kritika

Azt hiszem többek nevében beszélhetek, amikor azt mondom hogy a négy évvel ezelőtti rész, a Grindelwald bűntettei nem nyerte el maradék nélkül a Harry Potter rajongók szívét. A sehova se tartó történet sajnos egy felejthető filmet eredményezett, szemben a legelső legendás állatokkal, amire nosztalgikus hangulatban ültünk be. Innen szép nyerni, a kérdés az, hogy vajon J. K. Rowling ezúttal milyen forgatókönyvet hozott össze. Az mindenképp ígéretesnek tűnt, hogy az összes Harry Potter film forgatókönyvéért felelős Steve Kloves is társult az írónőhöz.

(tovább…)
Amazon Prime Video, Sorozat

Mágikus kézzel mutat be ellenségeinek a Vox Machina – The Legend of Vox Machina évadkritika

Januárban teljesen váratlanul ért a The Legend of Vox Machina kedvcsinálója. Az előzetes egy akcióban és adrenalinba gazdag animációs fantasy sorozatot ígért, amit főleg az idősebb korosztálynak szántak. Furcsának találtam, hogy ez ugyan mégis mi lehet, de nem kellett csalódnom. Az Amazonnak óriási köszönet, hogy Az idő kereke után egy újabb minőségi fantasy sorozattal lepett meg minket. Na, de mégis mi az, amitől a Vox Machina annyira zseniális lett?

(tovább…)
Amazon Prime Video, Sorozat

Baljós szelek fújnak a Sötét Úr felől – Az Idő Kereke évadkritika

Sokan kapták fel a fejüket, amikor kiderült, hogy az Amazon sorozatot készít Robert Jordan nagyszabású regényfolyamából. Többen már az első három rész után húzták a szájukat, hogy az adaptáció csak részben érinti az általuk kedvelt könyvek történetét. Számomra viszont az volt a fő kérdés, hogy képes lesz-e a széria arra, hogy megtartsa vagy akár meg is ugorja a szezon első epizódjainak színvonalát. Továbbá még az is megválaszolatlan kérdés volt, hogy vajon a Trónok harca után kapunk-e egy olyan fantasyt, ami képes betölteni a Martin által jegyzett történet után maradt űrt.

(tovább…)
Kulissza

Ezeket szerettük 2021-ben

2020-hoz képest a múlt év azért bőven tartogatott meglepetéseket. Bár az év elején még a mozik zárva voltak és a streaming dominált, azért tavasztól már kinyitottak a filmszínházak. Így végre természetes közegükben nézhettük meg a legújabb alkotásokat. Ugyanakkor a streaming sem pihent, mivel itt is temérdek szériát és csak itt debütáló filmet kaptunk, amik után mindenki elégedetten csettinthetett. Végre bemutattak több olyan alkotást, amik elég sokat csúsztak az eredetileg tervezett bemutatóhoz képest. Bár nem lábaltunk ki teljesen a járványból, de az átlagosan elmondható, hogy végre elindult egy fellendülés. Reméljük, hogy ez jövőre is megmarad és még több fejtörést okoz majd összeszedni a kedvenceinket. Addig is páran úgy döntöttünk, hogy összeszedjük, hogy mi miket szerettünk a múlt évben.

(tovább…)
Sorozat

Vajon ki lehet az Újjászületett Sárkány? – Az Idő Kereke 1-3. rész kritika

Úgy néz ki az idei ősz számomra a sorozatokról és fantasy, valamint a sci-fi műfajoról szól. Az Alapítvány után következett a Dűne, most pedig Az Idő Kereke világába ugrottam egy hatalmas fejest, amiben nagy segítségemre volt a szerdai betekintőnk, ugyanis még nem olvastam Robert Jordan alkotását. Kíváncsi voltam, hogy vajon mégis miről szólhat ez a történet, mert bár a Trónok harca nagyon csúnyán végződött, de ki vagyok éhezve valami jó kis fantasyre. Idén ugyan kaptunk egy érdekes Shadow and Bone szezont, valamint Az Úr sötét anyagai is igyekszik jól szerepelni, de valahogy azokkal nem voltam elégedett. Bár még nagyon bátor ilyesmit kijelenteni, de úgy néz ki, hogy az Amazon sorozata talán betöltheti ezt az űrt.

(tovább…)
Film

„A Dűne az a science fictionnek, mint a Gyűrűk Ura a fantasynek” – Dűne másodvélemény

Film és sci-fi rajongók várták már tűkön ülve, hogy végre megnézhessék a Dűne legújabb adaptációját. Több hónapnyi várakozás után azonban ma a magyar közönség is megtekintheti Denis Villeneuve legújabb alkotását. Annyit elöljáróban már most elmondhatok, hogy a kanadai direktor ezúttal se hazudtolta meg magát. A sokak által megfilmesíthetetlennek tartott könyvet olyan monumentalitással álmodta vászonra, hogy attól mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk. A filmről négy hete már írtunk, ahol Filmespracli elmondta, hogy szerinte milyen lett Herbert klasszikusának legújabb adaptációja. A cikk spoilermentes így bárki elolvashatja. Bár ha biztosra akarsz menni, akkor előbb nézd meg a filmet.

(tovább…)
Apple TV+, Sorozat

Pszichohistóriával ízesített Trónok harca – Alapítvány 1-2. rész kritika

Aki nem él burokban, az bizonyára felfigyelt arra hogy a fantasy és a sci-fi új erőre kapott és virágkorát éli. Ez nem véletlen, ugyanis az ember a mai világban szeret ezekbe a mesterséges világokba menekülni. Jobb is elbújni ezekben a kis univerzumokban, mert könnyen ráláthatunk arra, hogy mi a probléma mondjuk az emberrel vagy a társadalommal. Az Apple eddigi legnagyszabásúbb sorozata, az Isaac Asimov által írt Alapítvány ezt a témát járja körbe, többek között a pszichohistória által. Mielőtt még a továbbra kattintanál tudd, hogy nem olvastam a regényeket, így csak a sorozat első két epizódjáról tudok véleményt alkotni. 

(tovább…)
Animáció, HBO Max

Egy emberibb Rick örök pulykagolása – Rick and Morty 5. évad kritika

A Rick and Morty rajongók egy emberként lélegeztek fel, amikor megtudták, hogy nem kell éveket várni kedvenc sorozatuk legújabb epizódjaira. A szerintem közel sem olyan maradandó negyedik évad után, az volt számomra nagy kérdés, hogy vajon a készítők megtalálják-e azt az irányt, amit a szériától korábban már megszokhattunk. Idén pedig a dupla részes évadzáró kivételével hetente kaptuk az epizódokat, ami jócskán csillapította a kedvenc duóm utáni éhségemen. Roiland és Harmon ezúttal sokkal emberközelibbé tették Ricket, ami bár elég karakteridegen az egoista tudóstól, de többek között ez is hasznára vált az ötödik etapnak.

(tovább…)
Képregény

Két gyilkolás közé ékelt mélyebb gondolatok – Orgyilkos osztály: Ez nem a vég képregénykritika

Szavakban csak nehezen tudom kifejezni azt, amikor megtudtam, hogy a Fumax nyáron folytatja Rick Remenderék képregényét. Bár a legutóbbi rész nem nyerte el annyira a tetszésem mint a korábbi kötetek, de tűkön ülve vártam, hogy újra olvashassam a Haláltanok Királyi Iskolájában tanuló diákok legújabb történetét. A kicsivel több, mint nyolc hónapnyi szünet után pedig nem kellett csalódnom, mert a hatodik Az Ez nem a vég című kötet visszahozta azt, amiért megszerettem ezt a drogokkal és brutalitással tarkított sztorit. A kritika apróbb spoilereket tartalmaz az Orgyikos osztály korábbi köteteiből.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Orosz világba bújtatott fantasy magyar tájakon – Árnyék és csont évadkritika

Sose felejtem el, hogy az Árnyék és csont első ízelítőjét látva mennyire felbolydult az internet könyves közössége. Szinte már-már hallani is véltem a sok rajongó sikongatását, akik alig várták, hogy lássák kedvenc könyvük sorozatadaptációját. Ez az érdeklődés aztán engem is elért, és nagy kíváncsisággal vetettem bele magam a Leigh Bardugo világába. A kritika teljesen spoilermentes.

(tovább…)