A Sony, úgy fest, most már minden évben céljául tűzte ki, hogy egy saját esemény keretein belül szakítsa le állainkat tervezett termékeit bemutatva. Idén sem volt ez másképp, hiszen a szeptember 9-én megtartott Playstation Showcase műsora során olyan játékokba nyerhettünk betekintést, amikről eddig csak infómorzsáink voltak. Vagy éppen olyan új bejelentéseknek lehettünk tanúi, amik teljesen letaglóztak minket. Ha esetleg elszalasztottátok volna a magyar idő szerint viszonylag későn tartott előadást, akkor az alábbi videóban újranézhetitek, de a következő sorokban röviden össze is foglaljuk a legfontosabb híreket.
Mi itt a szerkesztőségben mindenképp és a cikkeinket olvasók jelentős hányada is biztosan nagyon szeret játszani. És mit szeretünk még legalább ugyanennyien? Itt persze több megoldás is lehetséges, de én most a kedves, szőrös, tollas, pikkelyes, egyéb borítású kis és nagy barátainkra, az állatokra gondolok. A videojátékok és a „kis”állatok kombinálása pedig remek recept lehet az üdvözüléshez minden fejlesztő számára. Már amennyiben jól csinálják és megfelelő formában építik bele a kedvenceket a játékba. Az pedig külön öröm, ha komolyabb interakcióba is léphetünk velük. Szerencsére sok fejlesztő és kiadó ráeszmélt ennek előnyeire és a videojátékok történelme során egy rakás emlékezetes házi- és nem háziállattal találkozhattunk. Cikkünkben összegyűjtjük nektek a 10 legemlékezetesebbet és legszerethetőbbet.
A klasszikus Mafia felújított változata után folytattam tovább a trilógiát a második résszel, ha már csomagban lehetett őket beszerezni. A Mafia: Defintive Edition után így a a rendkívül fantáziadúsan elnevezett Mafia II: Defintive Edition következett a sorban. Nagyjából pontosan annyira vártam a felújított változatot az első után, mint anno 2010-ben. Akkor az epizód nem tudta megugrani az előd által igencsak magasra tett lécet és habár nem volt rossz játék, de mindenki számára csalódás volt, pláne a fejlesztést övező macerák miatt, melyek rányomták bélyegüket a megjelenésre. Bíztam benne, hogy a felfrissített változat kicsit kellemesebb szájízt hagy maga után. Az alábbi bekezdésekben pedig elmondom nektek, hogy ez sikerült-e neki. Vágjunk bele!
2002-ben egy kis cseh stúdió megjelentetett egy olyan játékot, mely azonnal elvarázsolta a korabeli gamer világot egyedi, komor történetével, akkoriban párját ritkítóan élethű játékmenetével és az 1930-as években játszódó gengszter körítéssel. Ez volt a Mafia, ami egy olyan időszakban jelent meg, amikor már mindenki GTA Vice City-re koncentrált. De pár hónappal a nagy testvér megjelenése előtt is versenybe tudott szállni azzal, sőt, sokak szerint le is pipálta. De mire is volt jó ez a történelem óra? Csupán arra, hogy 18 évvel később, a játék jogait birtokló 2K és az eredeti Illusion Softworks egyes tagjaiból álló Hangar 13 megjelenteti a nagy klasszikus felújított változatát. Ezen cikk pedig azt hivatott bemutatni, hogy a Definitive Edition méltó lett-e az eredeti játékhoz.
Nem is oly rég bemutattuk nektek az Assassin’s Creed sorozat legújabb epizódját, a Valhallát és annak első kiegészítőjét, Wrath of the Druids-ot is, ráadásul még egy listát is hoztunk nektek, hogy mi milyen témájú epizódnak örülnénk ezek után. És ezen a listán előkelő helyet foglalt el a japán sztori, amiért a rajongók maguk is körülbelül az Ezio-saga lezárulta óta könyörögnek. Vagy talán még annál is hosszabb ideje. De miért is fontos ez? Mert a Ubisoft addig-ddig húzta az időt, míg a Sony, határtalan bölcsességében úgy döntött, hogy elhappolja a témát és megcsinálja a japán Assassin’s Creed-et ami nem a francia stúdió szériájának a része. A munkát pedig a Washington állambeli (ahol amúgy rengeteg videojátékos cég székel) Sucker Punch-ra bízta, ami az utóbbi időben az InFamous játékokkal került fel a játékosok radarképére, joggal. Na de sikerült-e megugrani a kihívással járó feladatot? Nézzük meg.
Nemrégiben, jó bárdhoz méltóan regéltem nektek a Holló klán albioni kalandjairól, vagyis hoztam egy cikket az Assassin’s Creed legfrissebb epizódjáról, a Valhalláról. A múlt hónapban azonban megjelent az első nagy sztori DLC is a játékhoz, Wrath of the Druids címmel, amit az alapjáték befejezése után egy füsttel szintén végigjátszottam. A Ubisoft az utóbbi epizódoknál igen komoly energiákat fektet ezekbe a kiegészítőkbe, hogy valóban megérjék azt a temérdek pénzt, amit kifizetünk értük. Lássuk, hogy Eivor kalandja a koboldok földjén valóban megéri-e.
2017-ben a Ubisoft megpróbálta új alapokra helyezni a – szerintük – kifulladóban lévő pénznyomdáját, az Assassin’s Creed szériát. Ebben az évben ugyanis az Origins elindította a sorozat azon korszakát, melyet sok helyütt már csak RPG érának neveznek. Most már biztosan tudjuk, hogy ekkor egy trilógia indult el, melynek utolsó része tavaly novemberben jelent meg, Valhalla címmel. Ahogy az ebből sejthető is, ez az epizód a rajongók egy része által már a messiásként várt viking témát fűzi össze a széria történetével. Nagy soká pedig sikerült nekem is a végére jutnom, hogy bemutatót írhassak nektek róla.
Nincs is annál jobb, mint egy nehéz nap, vagy hét után leülni a képernyő elé, kezünkbe venni a kontrollert, avagy az egeret és átadni magunkat a kedvenc játékaink nyújtotta élményeknek. Hiszen ezért játszunk, hogy elméletekkel gazdagodjunk, relaxáljunk és legfőképp szórakozzunk. De mint az élet minden más területén is, úgy ennek a szórakozás mibenlétének megítélésében is különbözünk. Gamer és gamer között is nagy a különbség, hogy ki mit is tart pontosan szórakoztatónak, mivel, melyik platformon és hogyan szeret játszani. De van még egy szempont ami úgy veszem észre legalább annyira megosztja a gamer társadalmat, mint mondjuk a platformháború. Ez pedig az, hogy milyen nehézségi szinten KELL (szerintük) játszani. Ezt a témát járnám körül jelen írásomban.
A 2000-es évek elején egy kis, ismeretlen finn stúdió beírta magát a videojátékok nagyjainak történelmébe. Ez volt a Remedy a Max Payne-nel, melyben egy rendkívül balsorsú rendőrtiszt bosszúhadjáratát, majd később a túlélésért folytatott küzdelmét követhettük végig igencsak egyedi tálalásban: Egy sötét, modern noir történetet kaptunk, ahol izgalmas és emberi karakterek szerepeltek és keresztezték egymás útját. Mindemellett pedig olyan technikai megoldásokat kaptunk, mint pl. a ‘bullet time’. 2003-ban azt hittük Max szegre akasztja a dupla Berettát és megnyugodhat. De 8 évvel később, az addig csak kiadóként szerepet vállaló Rockstar bejelentette, hogy saját maga dolgozik azon, hogy trilógia legyen a sorozatból. A stúdió neve pedig már-már garantálta a minőségi szórakozást. Én pedig nemrég újra elővettem a játékot, most már sokadik alkalommal és úgy döntöttem írok nektek arról hogyan is állja meg a helyét napjainkban.
A videojátékipar egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a szórakoztatóipar tortájából és ennek megfelelően egyre minőségibb termékekkel kell előrukkolnia. Ennek pedig része a háttérben felcsendülő, hangulatot megalapozó muzsika is. Bér ezen a téren a videojátékok talán soha nem kellett szégyenkezzenek, ugyanis már a hőskorban is emlékeinkbe égő dallamokat sikerült felvonultatniuk olyan emberek keze által, akik azóta a zenészszakma nagyjainak számítanak. Tavaly júliusban írtam is egy listát a legjobb videojátékos főcímdalokról, ami igen komoly népszerűségnek örvendett a Ti köreitekben is. Most pedig eljött az ideje egy második menetnek.
