Sorozat

Sisakot fel! – HALO sorozat kritika

2001-ben a Bungie és a Microsoft popkulturális történelmet a Halo: Combat Evolved kiadásával. Mára már valószínűleg nincs olyan nyugdíjas kor alatti ember aki ne hallotta volna a Halo és Master Chief szavakat és ne látta volna már John-117 páncélját valamilyen formában, hiszen a Halo a világ egyik legsikeresebb franchise-ává nőtte ki magát. Egyedül a mozgóképes adaptáció váratott nagyon-nagyon hosszú ideig magára. De nem kell tovább vágnunk a centit, ugyanis a Paramount jóvoltából elérkezett és befejeződött is az élőszereplős sorozat első évada. De vajon érdemes volt ennyit várnunk erre? Bízom benne, hogy a cikk végére sikerül segítenem nektek a döntésben.

Nagyon hosszú ideje vártunk már arra, hogy a korunk egyik legnépszerűbb kitalált szuperkatonája, John-117 alias Master Chief alias Démon alias spártai (értitek na) végre hús-vér lényként elevenedjen meg előttünk. Pedig már 2005-ben bejelentettek egy egész estés mozit amit Neill Blomkamp rendezett volna Peter Jackson felügyelete alatt, a Fox-Universal közös gondozásában. De a két kiadó töketlenkedése kinyírta a projektet és az egész feledésbe merült. Természetesen voltak amolyan mellékprojektek a játékok promózására mint a Forward Unto Dawn vagy a Nightfall, de egy igazi A-listás alkotás nagyon nem akaródzott megjelenni. Pedig cikkünk alanyát is már 2013-ban bejelentették. 2019-ig csak rossz és rosszabb híreket lehetett hallani a projektről (rendező, stúdió, minden volt váltva), míg végre 2019-re körvonalazódott a dolog és elindultak a munkálatok, de a forgatás csak tavaly startolt el.

Most pedig itt vagyunk 2022 májusának végén és már láthattuk az első éved mind a kilenc részét. Őszintén megvallva nem rohantam belekezdeni a sorozatba, hiszen alapvetően szkeptikus vagyok a videójáték adaptációkkal kapcsolatban, másrészről pedig természetesen nem barlangban lakom én sem és hozzám is eljutottak a kezdeti részekkel kapcsolatos…mondjuk úgy vegyes vélemények. Persze nem is volt kérdés, hogy meg fogom nézni és cikket is fogok hozni a teljes évadról, de mégis félve és talán kicsit előítéletesen is álltam neki a széria megnézésének a múlt héten. Szerencsére a spoilereket sikerült elkerülnöm és az alábbiakban is ettől mentes sorok fognak következni, így azok is olvassanak nyugodtan tovább akik még nem nézték végig az összes részt.

A Halo játékok története közismert: Az emberek kolonizálják az űrt és egyre nagyobb területeket tesznek magukévá a galaxisban, bolygókat népesítenek be és kutatják a végtelent. Mígnem összetalálkoznak a Covenant nevezetű, idegen fajokat tömörítő birodalommal, mely nem nézi jó szemmel az emberek terjeszkedését és háborút indít ellenük. A háború véres és kegyetlen melyben az emberek legnagyobb reménységei a spártainak nevezett, genetikailag módosított, kegyetlen kiképzésben részesült és a legmodernebb technológiákkal (köztük a védjegyükké vált páncéllal) felszerelt szuperkatonák. Aztán persze a történet előrehaladtával kiderül, hogy többről, sokkal többről van itt szó mint puszta területi konfliktusról két birodalom között.

Na, mindezeket nagy vonalakban megtartja a Paramount sorozata is, de igazából csak nagyon hunyorogva tudunk majd párhuzamot vonni a már ismert eseményekkel. Ugyanis ez a Halo nem ugyanaz a Halo és ezt a készítők is szerették volna leszögezni amikor kijelentették, a sorozat története teljesen független az eddig megjelent játékok, könyvek, képregények, stb. által felépített univerzumtól és kánontól. Ennek megfelelően annyi helyen és olyannyira megváltoztat dolgokat, hogy az eredeti sztorit oda-vissza ismerők sem biztos, hogy magabiztosan tudják megjósolni az eseményeket. Persze lehet azon vitatkozni, hogy ez jó ötlet-e vagy sem. Én valahol értem is a döntést meg nem is, hiszen a régi rajongóknak is szerettek volna újat mutatni a készítők és azt is szerették volna ha az újak is értsenek mindent.

A történet átalakítása még nem is lenne probléma, sőt ez önmagában még rendben is van, mert egyébként egész korrekt sztorit hegesztett össze Kyle Killen és Steven Kane. Főleg az éved második felében indul be és válik izgalmassá. Van intrika, vannak fordulatok, félig-meddig váratlan fejlemények és persze akció is. Kifejezetten tetszett, hogy szépen elkezdték kibontani az egyes karaktereket és mindenkiben megfigyelhetünk valami fejlődési ívet. Ahogy az is tetszik, hogy a történet veszi a bátorságot ahhoz, hogy kifejezetten érdekes és néhol kissé kínos kérdéseket is felvessen a szabad akaratról, a mjölnir páncél mögött megbúvó emberek érzéseiről, arról, hogy a cél meddig szentesíti az eszközt és arról is, hogy mitől válik emberi lénnyé valaki.

Alapvetően tehát nem lehet panaszunk a narratívára, hiszen egy korrekt történetet kapunk, egészen jó karakterekkel, akik közül a fontosabbak nem csak a levegőben lógnak, hanem haladnak is valamerre. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a nagy újítani vágyás és “kreatív szabadság” fagyija visszanyal néhány helyen. Sajnos nem lehet elmenni amellett, hogy sok változtatás egészen konkrétan üti a klasszikus Halo hangulatot. És habár fentebb dicsértem a szépen kinyíló karaktereket, de azért néhány karaktert vagy külsőre vagy pedig személyiségében olyannyira megváltoztattak, hogy szinte rájuk sem ismerünk. Ez a legszembetűnőbb maga Master Chief esetében figyelhető meg. Aki a klasszikus formájában egy rideg, sztoikus, lakonikus stílusú, csak a célt szem előtt tartó profi. Ezzel szemben a sorozatban egy impulzív, rebellis, sokat beszélő karaktert kapunk.

Persze, ami egy videójátékban működik az nem feltétlenül működik a TV képernyőn. De amin én is felhúzta a szemöldököm az az, amin a nézők többsége is. John karakterének mindig is szerves része volt, hogy szinte soha nem válik meg a páncéljától. Egész egyszerűen John maga a páncél, ő maga a spártai program. A Paramount iterációjában azonban többet van páncél nélkül mint benne. Természetesen a megváltoztatott történet értelmében akár még meg is magyarázható és meg is érthető ez a változtatás, illetve azt megértem, hogy a színész tudatni szeretné, ő van ott abban a páncélban. De sajnos úgy fest ez kapufa volt, mert habár én túl tudtam ezen lépni, de a többségnek már a “túl sok” kategória volt és azzal én is egyetértek, hogy egy karakter “milyenségét” nem érdemes a színészi egó miatt megváltoztatni.

Ami szerintem ennél is nagyobb probléma az Cortana szerepe. Itt sem a karakter külsejének megváltoztatása a probléma, sőt, zsenilás döntés volt Jen Taylor-t, az eredeti Cortanát beválogatni a szerepre. Itt sokkal inkább a teljesen eltérő jellemről és még inkább a Cortana – Master Chief kapcsolat teljes átírása és átértelmezése a problémás. Nem konkrétan a változtatás miatt, hanem azért mert ebben az alternatív verzióban a kettejük dinamikája nem működik. De legalábbis nem úgy, mint a játékban. Így egész egyszerűen nincs meg az a harmónia az a se veled, se nélküled “battle buddy” viszony ami a játék első részeiben jellemezte a két karaktert. És sajnos ez nagyon hiányzik. Persze helyette megkapjuk plusz elemnek a spártaiak csoportmechanikáját valamint John és a csak ehhez a történethez kitalált Makee kapcsolatát. De ezek sajnos nem feledtetik a fenti hiányosságot.

Pedig egyébként a színészek megtesznek minden tőlük telhetőt. Pablo Schreiber tökéletesen hozza a neki megírt karaktert (a karakter hiányosságai nem az ő sara) és habár lehet, hogy ő nem az a Master Chief akire vártunk, de a szerepbe fektetett munkája szerintem tagadhatatlan. Hasonlóan jó alakítást nyújt Danny Sapani, Captain Keyes és Natascha McElhone Dr. Halsey szerepében. Számomra azonban a legüdébb színfolt a Sorent alakító Bokeem Woodbine volt. És természetesen külön öröm volt a magyar színészekre, mint Nagypál Gábor és Fenyő Iván rácsodálkozni és magyar szövegeket hallani, melyet nagyon szépen az eredeti lore-ból emeltek át a sorozat készítői (ugyanis igen komoly magyar űrkolonizáció folyt a Halo történelmében a játékok szerint). Piros pont.

Egy fikarcnyi panaszunk nem lehet a díszlettervezők, valamint a jelmez- és eszközmesterek munkájára sem, ugyanis gyönyörű háttereket alkottak meg a forgatáshoz, a kosztümök pedig egy geek vágyálom megtestesítői. Láttunk már néhány nagyon menő Master Chief vagy spártai cosplayt az évek során, de a sorozatban látott jelmezek láttán mindannyian elégedetten fogunk csettinteni. És hasonlóan elégedettek lehetünk a közbe-közbe felpörgő akció kapcsán, ugyanis a csatajelenetek egész egyszerűen zseniálisak (bár azt nem értem, hogy John miért rohan állandóan az ellen felé), jól koreografáltak, izgalmasak, adrenalinnal fűtöttek. Ezek az akciójelenetek a sorozat abszolút csúcspontjai, melyek viszont eléggé hozzák az igazi Halo hangulatot.

Bár itt jegyezném meg, hogy az “FPS nézet” már a Doom filmben is elég erőltetett volt és nincs ez másképp itt sem. Persze, értem, kikacsintás meg minden. De ennyi éppen elég volt, a második évadban már nem muszáj erőltetni. Ahogy abban is bízok, hogy a CGI részleg is kicsit több támogatást kap, mert sajnos ezen a téren nagyon vegyes a kínálat. A fontosabb idegenek, mint a próféták és egy-két elit egész egyszerűen gyönyörűen lettek megalkotva, de a már kevésbé fontos karakterek és a CGI-vel elkészített háttérelemek már néhol eléggé elnagyoltak. Sajnos ez elég erősen ront az összképen. A csorbát azonban némileg kiküszöböli a zene, ami azért nem olyan grandiózus, mint a játékoké (habár néhol felcsendülnek onnan ismerős dallamok) de igazán hangulatos kis hátteret nyújtanak az akciónak.

A Halo sorozat tehát jött, látott és megosztotta a nézőket. Jómagamnak is kellett egy pár nap míg megemésztettem a tapasztalatokat és többször, több dolgot is átfogalmaztam a cikkben. Mert bizony kellett kis idő míg képes voltam elengedni a játékokhoz való ragaszkodásomat. Pedig én nem is vagyok egy keményvonalas rajongó, hiszen igazából “csak” a játékok ismerője vagyok, a képregényeket is csak a sorozat előtt olvastam el. De ahogy sikerült elengednem, hogy mit láttam a játékban és az alapján mit vártam, a Paramount Haloja egyre szimpatikusabbá vált. Mindenkinek ajánlom, hogy próbáljon meg hasonlóan tenni és kicsit elvonatkoztatni a játékoktól, mert úgy egy igazán élvezhető popcorn sci-fi sorozatot kapunk ami kicsit igyekszik túlmutatni a szimpla űrháborús akción. Persze az is igaz, hogy ennek fényében lehet jobban működne a termék más címmel.

De ezen kár rágódni. Minden hiányossága ellenére ugyanis én bátran merem ajánlani a sorozatot mindenkinek. Azoknak is akik nagy Halo rajongók és azoknak is akik még nem ismerik John-117 kalandjait, mert amit kínál azt teljesíti – ez pedig a szórakoztatás. A hibák ellenére is szerintem egy korrekt kiindulási alapot hoztak össze Spielbergék a további évadokhoz, amire aztán lehet majd építkezni. Ahogy fentebb is írtam, ez a Halo nem ugyanaz a Halo és biztosan nem az a Halo amit vártunk. De lehet, hogy ez az amire szükségünk volt. Ugyanis itt van végre egy működőképes adaptáció.