Amikor a brit filmiparról esik szó, sokunknak sokszor Ian Fleming legendás karaktere, James Bond jut eszébe. Ha pedig ezen belül is a humor felé kanyarodunk, akkor azonnal végigfut az agyunkon a Monty Python szürreális abszurditása, vagy a zseniális Benny Hill burleszkbe hajló rohangálása. Az 1960-as évek a brit filmipar és különösen a szigetországban játszódó komédiák aranykorát jelentették. A korszak brit mozijának volt egy másik meghatározó jelensége is, amely talán kevésbé kapja meg azt a kulturális figyelmet, amit megérdemelne: a Carry On…, avagy magyar címén a Folytassa… filmsorozat.

Hogy megértsük, hogyan is lettek a Folytassa… filmek ilyen gyorsan közönség kedvencek, meg kell vizsgálnunk az angol társadalmi változásokat a korban. A második világháború utáni merev társadalmi normák és az úgynevezett „stiff upper lip” (a kötelező faarcú, érzelemmentes brit tartás) kezdett fellazulni. A fiatal generáció egyre inkább a szabadságot, a modernitást és a hagyományos normák feszegetését kereste. A brit humor is átalakulóban volt: a korábban visszafogottabb, udvarias komédia fokozatosan átadta helyét a pimaszabb, merészebb és szatirikusabb hangvételű műveknek. Ebbe a kísérletező és hihetetlenül termékeny közegbe robban be a Folytassa…, azaz a Carry On… filmsorozat.

Folytassa, mert ez bizony hatalmas siker!

A Carry On…, csak úgy mint sok más nagy sikerül filmsorozat is egyszeri projektnek indult. 1958-ban került a mozikba a Folytassa, őrmester! (Carry On Sergeant), Peter Rogers producer és Gerald Thomas rendező dirigálása alatt. Az alkotók eredetileg egy egyszerű katonai vígjátékot szerettek volna készíteni, amely a sorkatonaság abszurditását figurázza ki. Arra azonban talán ők sem számítottak, hogy a film erős sikert arat. A „partra vetett hal” eszközét alkalmazva a humorforrást itt az a helyzetkomikum adta, amikor az egyszerű polgári körökből származó karakterek megismerik a katonaélet erősen eltérő atmoszféráját.

A közönség hamar megszerette a szedett-vedett, ám a történet végére mégis csak összekupálódó kompánia minden tagját. A pozitív fogadtatás egyértelművé tette: ezt folytatni kell! A széria hihetetlen termékenységgel ontotta magából az újabb epizódokat, összesen harmincegy hivatalos filmet kitermelve, amivel a brit mozi történetének egyik leghosszabb és legsikeresebb franchise-ává vált.

Folytassa az arany tojást!

A filmsorozat igazi aranykorát az 1960-as évektől a 70-es évek közepéig tarthatjuk számon. A filmek érdemi idővonala az 1958 és 1978 közötti húsz évet öleli fel. Ez idő alatt a gárda évente átlagosan akár két filmet is a mozikba küldött, hihetetlen tempót diktálva. A legkitűnőbb darabok egyértelműen a grandiózus műfajparódiák voltak. Az 1964-es Folytassa, Cleo! (Carry On Cleo) például zseniális módon azokon a méregdrága, grandiózus díszleteken forgott, amiket az amerikai stáb hagyott hátra az Elizabeth Taylor-féle Kleopátra londoni forgatása után.

Ugyancsak a csúcsot képviseli a brit gyarmati múltat fergetegesen kigúnyoló Folytassa a Khyber-szorosban! (Carry On Up the Khyber, 1968), vagy a hétköznapibb témákat boncolgató, hatalmas közönségkedvenc Folytassa a kempingezést! (Carry On Camping, 1969). A filmek technikailag is lépést tartottak a korral. A fekete-fehér képi világot szépen lassan átvette a színes filmek látványa. Az alkotók folyamatosan új környezetekbe helyezték ugyanazt a jól ismert humort. Készült film a kórházakról, iskolai életről, a rendőrségről, angol történelmi korszakokról, sőt még egy WC gyárról is. A Folytassa, amikor Önnek megfelel! (Carry On at Your Convenience, 1971) egy társadalmi szatíra volt, amely a 70-es években zajló szakszervezeti megmozdulásokat volt hivatott kifigurázni.

Ez volt azonban az egyetlen olyan Folytassa… film, amely a sorozat aranykorában bukás volt, mert a téma érzékenysége miatt a nézőközönség nem tudott egyszerre lélegezni a szakszervezeteket kigúnyoló, csipkelődős humorral. A filmet bojkottálták és nem termelhetett akkora anyagi sikert, mint elődei. Később azonban, amikor a társadalmi feszültség feloldódott, a széria visszanyerhette régi fényét. A Folytassa, amikor Önnek megfelel! a korszak egy vicces tükrévé vált a brit nézők számára.

Folytassa, maga kis komisz!

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon mi volt a Folytassa… filmek humorának esszenciája. Habár mára már túlzottan gyermetegnek tűnhetnek a komikum azon elemei, melyeket a filmekben is használtak, korukban mégis piszkosul szórakoztatóak voltak. Nem is sejtenénk, hogy például a magyar közönség számára mennyire jól átjött a filmek humora. A Carry On… filmsorozat humorának mozgatórugója pont az volt, ami mai napig a magyar humorérzék egyik legjobban működő receptjeként tartanak számon.

A filmek humora első pillantásra egyszerűnek tűnhet, de valójában azonban rendkívül tudatosan építkezett. A forgatókönyvek zsenialitását kezdetben Norman Hudisnak, majd Talbot Rothwellnek köszönhettük. A humor fő forrása a folyamatos innuendo, azaz a kétértelműség volt. A korszakban terjedtek el az úgynevezett „saucy seaside postcards„, vagyis a pajzán tengerparti képeslapok, melyek burkoltan szexuális témájú, kétértelmű szövegei inspirálóan hatottak az alkotókra. A filmekben soha nem voltak nyíltan trágárak vagy vulgárisak, mégis majdnem minden ártatlannak tűnő mondatba bele volt kódolva egy masszív, szexuális vagy altesti utalás, amely valamely angol szó vagy kifejezés kétértelműségéből volt eredeztethető.

A készítők folyamatosan egyensúlyoztak a cenzúra határán, de soha nem lépték át azt teljesen. A nézők pontosan értették a célzásokat, miközben a filmek hivatalosan továbbra is családi vígjátéknak számítottak. A társadalmi intézmények (kórházak, iskolák, rendőrség) felesleges szigorának kigúnyolása mellett a folyamatos verbális pingpong és a fizikai burleszk tette ezeket a filmeket utánozhatatlanná. A magyar közönség különösen könnyen ráhangolódott erre a humorra. A félreértésekre, szófordulatokra és kettős jelentésekre épülő viccek a magyar kabarék és vígjátékok egyik alapvető hozzávalói. Emiatt a Folytassa… filmek humora nálunk is természetesen működött, és a fordítás tekintetében sem volt komolyabb kihívás átültetni őket.

Folytassa a megszokott karakter bőrében!

A Folytassa… filmek lelke nem a történetben volt keresendő sosem, hanem a visszatérő, zseniális színészgárdában, akik afféle filmes vándortársulatként is működtek. A színeszek által alakított karakterek jellemvonásai közt nem voltak erős különbségek a filmekben. A művészek egytől-egyig zseniális karakterszínészek voltak, akik a Tőlük várható mesteri megformálással igyekeztek életet lehelni szerepükbe.

• Sid James: Az ikonikus kacajáról ismert figura, aki a nőcsábász, állandóan valami kiskapun ügyeskedő simlis karakterét hozta. Karaktere mindig mosolyog, de emögött a mosoly mögött gyakran gúny és cinkosság lapult.
• Kenneth Williams: A filmek elengedhetetlen sznobja. Jellegzetes orrhangja, tágra nyílt orrlyukai és állandó, teátrális felháborodása a széria védjegyévé vált.
• Charles Hawtrey: A vékony, szemüveges, botcsinálta okostojás, akit mindig sodortak az események. Ügyetlenkedése sokak arcára varázsolt mosolyt, ugyanakkor karakterei általában szerethetőek is voltak.
• Barbara Windsor: A tipikus butácska, de ellenállhatatlanul szexi szőkeség, a filmek vizuális poénjainak és a férfi karakterek sóvárgásának örökös célpontja. Egyszerre volt bájos, energikus és rendkívül komikus.
• Joan Sims: Az egyik legsokoldalúbb színésznő a gárdában, aki könnyedén ugrált a zsémbes feleség és a vonzó, domináns asszony szerepei között.
• Hattie Jacques: A tekintélyt parancsoló, sokszor félelmetes matróna, aki egyetlen pillantással képes volt rendre utasítani a szereplőket. Ő volt domináns nőalakok specialistája.

A színészek közötti összhang erősen emelte a filmek értékét. Sokszor már egyetlen arckifejezésük többet mondott bármilyen poénnál és az évek alatt a nézőközönség szinte családtagként ismerte őket.

Ezt már ne folytassa, kérem!

Mint minden aranykornak így a Folytassa… filmek korának is vége lett azután a rohamos hanyatlás után, amelyet a 70-es évek második felét követően élt meg a sorozat. Ez időszak végére nyilvánvalóvá vált, hogy a formula kezdett kifáradni. A fő ok nem a készítők tehetségtelenségében, hanem a világ megváltozásában keresendő. A szexuális forradalom lezajlott, a cenzúra enyhült, és a mozikban megjelentek a nyílt, felnőtteknek szóló szexvígjátékok és drámák. Ebben az új közegben a Folytassa… filmek ártatlan, ciciket méregető, de sosem mutató, kétértelmű humora hirtelen gyerekesnek és idejétmúltnak hatott.

A készítők viszont megpróbáltak alkalmazkodni az új hullámhoz. Ennek lett szomorú eredménye 1978-ban a Folytassa Emmannuelle! Habár a stílus explicitebbé vált, mégsem tudta felvenni a versenyt a korban népszerű szexvígjátékokkal, mint például a Confessions of a Window Cleaner (1974) vagy az Adventures of a Taxi Driver (1976). A Folytassa Emmannuelle! a korabeli francia nagysikerű erotikus sorozatból, a névrokon Emmanuelle-ből (1974) kívánt paródiát kreálni, de közben önmagát figurázta ki. Szomorú példája ez annak, amikor egy klasszikus formátum kétségbeesetten próbálja utolérni a megváltozott korszellemet, de két szék között a pad alá esik.

A kritikusok egyre gyakrabban vádolták az alkotókat ötlettelenséggel és ismétlődő poénokkal. A hetvenes évek végére a Carry On… filmek alkotói érezték, hogy a régi recept már nem működik olyan jól. A közönség ingerküszöbe megemelkedett, a szexuális forradalom pedig alapjaiban változtatta meg azt, amit a nézők merésznek tartottak. Ami 1965-ben botrányos célozgatás volt, az 1978-ban már szinte ártatlan bohóckodásnak hatott.

Folytassa, de ez egyszer utoljára!

Habár a Folytassa Emmannuelle! egyértelműen szétzilálta ennek a rendkívül jó múltú sorozatnak a renoméját, az alkotók úgy gondolták, hogy egy még kínosabb próbálkozás még belefér. Az 1992-es Folytassa, Kolumbusz! (Carry On Columbus) Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulóját akarta meglovagolni, de hatalmas kritikai és pénzügyi bukás lett. A poénok még gyerekesebbek voltak, az ötlettelenség ennél is jobban érződött. A stáb kiöregedett, a film erőtlenre és esetlenre sikerült.

Tagadhatatlan tény viszont, hogy a Folytassa… filmek filmipari hagyatéka felbecsülhetetlen. A ‘fix társulat különböző műfajokban‘ koncepció a mai napig inspirálja a brit filmkészítőket – gondoljunk csak ismét Monty Pythonra és az ő repülő cirkuszára. Kiemelném még egyszer, hogy a magyar közönség mennyire jól együtt tudott lélegezni azzal a fajta humorral, melyet a neves filmsorozat képvisel. Erre rendkívül jól rásegített a minőségi magyar szinkron, amivel sikerült még színesebbé tenni a filmeket a hazai nézőközönség számára. Gruber Hugó, Szombathy Gyula, Harsányi Gábor, Tahi Tóth László, Kocsis Mariann valamint Molnár Piroska – mind-mind elengedhetetlen hangjai voltak a filmeknek és így tették számunkra még szerethetőbbé ezeket az emlékezetes karaktereket.

Ne folytassuk, inkább összegezzük!

Az bátran elmondható, hogy a Folytassa… széria nem hibátlan. Mai szemmel nézve a poénok egy része rosszul öregedett, a karakterek sokszor karikatúraszerűek, a társadalmi ábrázolás pedig már a múlté. Mégis, ez a harmincegy film egy olyan korszak kordokumentuma, amikor a mozi elsődleges és legfőbb célja a tiszta, felszabadult szórakoztatás volt. Egy olyan időszaké, amikor néhány jól elhelyezett félreértés, egy pimasz kacsintás és egy kettős jelentésű mondat elegendő volt ahhoz, hogy egy egész mozitermet nevetésre bírjon. Mint minden másnak, ennek a filmsorozatnak is megvan a maga karrier íve, a kezdetektől az aranykorig, majd az azt követő lassú kihunyásig.

A magyar közönség pedig különösen szerencsésnek mondhatja magát, hogy ezek a filmek nálunk is széles körben elérhetővé váltak. A brit és magyar humor között ugyanis több a közös pont, mint elsőre gondolnánk. Ha valaki egy esős vasárnap délutánon egy kis agykikapcsolós, nosztalgikus nevetésre vágyik, Sid James piszkos kacajánál és Kenneth Williams felháborodott arckifejezésénél ma sem talál jobb klasszikus.