Egy hónap múlva nyakunkon a 91. Oscar gála és tegnap ismertették a jelöltek listáját. Véleményünk szerint meglehetősen egysíkú lett az idei merítés, van pár meglepetés, de nekünk magyaroknak csak a csalódás jutott: sajnos sem a Ruben Brandt, sem a Susotázs nem került be a potenciális díjazottak közé. Morzsoljunk el egy könnycseppet és nézzük meg az idei felhozatalt, amit az Amerikai Filmakadémia közel 8000 szavazója hozott össze.
Közel hat év telt el a Disney legújabb animációs filmje, a Ralph lezúzza a netet és az első rész, a Rontó Ralph között, aminek a siker ellenére is csak 2015-ben jelentették be a folytatását. Ralph és Vanellope barátsága szerintem az egyik legkülönlegesebb az egész Disney univerzumban, hiszen amiben lehet abban mind különböznek, ellenben mindig számíthatnak egymásra – de ezért annyira szerethetőek ők együtt.
A középkori történetek mind telis-tele vannak csodákkal, érdekességekkel és megannyi misztikummal. Mesék és legendák születtek ezekben az időkben csodálatos lényekről, pusztító bestiákról, varázslókról és boszorkányokról, valamint jó ügyért harcoló lovagokról, vagy zsarnok királyokról. Fiatalkorunkat igen erősen meghatározták az ilyen és ehhez hasonló történetek, beleértve nemcsak a nyugati rajzfilmek nézőtáborát, hanem az animék rajongóit egyaránt. Bár a távolság hatalmas, mégis érdekes megnézni, hogy a távol-keleti Japán animációs műtermeit miként ihlette meg a középkori Európa világa.
Talán nincs még egy olyan szuperhős, akinek annyi mozgóképes inkarnációját láttuk volna, mint Pókember. A Marvel hálószövője szerepelt már több élőszereplős és rajzfilmsorozatban, valamint ezidáig hét egészestés filmben (és akkor még az olyan igazán bizarr darabokról nem is beszéltünk, mint a japán Pókember). Ennek fényében joggal merülhet fel a kérdés: milyen újdonsággal tud szolgálni Phil Lord és Chris Miller, a Lego Movie alkotóinak új animációs filmje? Arra viszont már kevesen számítottak, hogy a Pókember: Irány a Pókverzum nem csak újat tud mutatni, hanem talán a legjobb Pókember-film, ami eddig készült.
Lássuk be, a magyar rajzfilmgyártás látott már szebb napokat is. Pár évtizede még egymás után készültek a kimagasló minőségű animációs filmek és sorozatok, amik nem csak idehaza, de külföldön is sikert arattak. Az ezredforduló környékén viszont elromlott valami, és azóta leginkább csak középszerű, felejthető darabokat sikerült produkálni (az olyan förtelmekről nem is beszélve, mint a Kis Vuk). Éppen ezért váltott ki olyan nagy érdeklődést Milorad Krstić filmje, a Ruben Brandt, a gyűjtő, amit sokan már most az új Macskafogóként emlegetnek, és komoly esélyekkel indul az animációs Oscar-jelölésért.
Hisztek a szellemekben? Benéztek esténként az ágy alá, hogy vajon mi rejtőzhet ott? Kicsiként meséltetek egymásnak rémtörténeteket, melyekről azt hittétek, hogy egyszer valóra válnak? Megnyugtatok mindenkit, nem célom most a frászt hozni mindenkire, csupán a kis nosztalgiaérzésünket szeretném előbányászni a süllyesztőből. 
A hozzám hasonló korosztályú, sőt még az idősebbek is tisztán emlékeznek gyermekkorunk hősére, aki számos kalandot átvészelve, furfangjával és éles eszének segítségével verekszi át magát a megpróbáltatásokon, hogy segítse a bajba jutottakat. Ő nem más, mint Csizmás Kandúr. Micsoda? Egy macska lábbelivel? Bizony, hogy Ő az! Ám hősünk története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint ahogyan azt gondolnánk.
Véget ért a nyár, a gyerekek visszatérnek az iskolába, hogy beszámoljanak a nyaraláson és a táborokban szerzett élményeikről. Na de hogy valaki szörnyekre vadásszon és rejtélyeket oldjon meg a nyár folyamán? Ez azért eléggé ritkaságszámba megy. Pedig jelen animációs sorozat szereplőivel pont ez történik, és ez még csak a jéghegy csúcsa a Gravity Falls-ban felbukkanó furcsaságoknak.
A magyar történelem szinte kimeríthetetlen kincsestára az érdekes történeteknek. De mivel nem maradt fenn túl sok írásos emlék, különösen a középkor idejéből, így a korabeli emberek sokszor a képzelőerőhöz fordultak, és kiszínezték az eseményeket: így keletkeztek a mondák. Ezekben látta meg a fantáziát Jankovics Marcell rajzfilmrendező, amikor a Pannónia Filmstúdióban elkészítette a Mondák a magyar történelemből c. sorozatot, melyet. 1986 és 1988 között vetítettek.
Mind tudjuk, hogy nagyon nehéz megítélni, hogy mi vár majd ránk a távoli jövőben. Eljön majd a várva várt utópia? Vagy sötét disztópiába hanyatlik a társadalom a saját butaságai miatt? Mennyi rá az esély, hogy azok a dolgok, amelyeket a föld népességének javára állítottunk elő egy napon majd ellenünk fognak támadni? Ezekkel a kérdésekkel is szembe állhatunk, ha a jövőbe próbálunk betekintést nyerni. A Blue Gender című animesorozat a maga korában nem volt rest állást foglalni az akkori helyzetekről.
