Képregény

Képregény

Emlékezz november ötödikére… – V for Vendetta

Alan Moore azon szerencsések közé tartozik, akinek neve még itthoni körökben is ismerősen csenghet. „Ja, ő írta a Vaccsment, ugye?” Igen, a torzonborz istenkomplexusos zseni művei közé tartozik többek között a híres-neves Watchmen, Swamp Thing, The League of Extraordinary Gentlemen és a From Hell. A képregényrajongók többsége egy emberként csodálja őt, nem alaptalanul, elvégre Moore a legjobb írók közé tartozik a szakmában. Most az egyik legkorábbi írását szeretném bemutatni, aminek köszönhetően fiatalok ezrei rohangálnak az utcán Anonymous maszkot viselve. Hölgyeim és uraim, íme a V for Vendetta!

v-for-vendetta-coperta-bd.jpg 

(tovább…)

Képregény

A denevér jelmezes őrült és családja – Képregény kritika zanzásítva #1

A DC utolsó nagy eseménye után nem indított totálisan új alapról mindent, mint a New52-vel, de egy kicsit újrafényezte a történeteket az alkotógárda és a hangulat terén. Na meg persze indított pár új számot is. A kreatív reboot eddigi hallomások, és olvasásaim alapján úgy néz ki egész jól sült el. Persze nem minden arany, ami fénylik, de ígéretesnek tűnik a felhozatal. Első körben a denevér jelmezben rohangáló őrültet és népes családját vizsgáljuk meg.kepregenykritika.jpg

(tovább…)

Képregény

Az élet délen – Southern Bastards

Megnyitod a csapot, és a szuperhősök folynak belőle. A tévében, a moziban, és természetesen a képregények lapjain is. De mi van akkor, ha az embernek elege van belőlük, ugyanakkor mégis szeretne valami frisset és jót olvasni? Image kiadó. A válasz egyértelmű, az utóbbi időben ugyanis ontják magukból a jobbnál jobb képregényeket. Erre az egyik legjobb példa a kiadó, Southern Bastrads című sorozata. Az alkotókat tekintve van egy Jason Aaron nevű írónk, aki írt a DC-nek és a Marvel-nak is, de az is bőven elég, ha annyit mondok, hogy Scalped. Az Eisner díjas kőkemény bűnügyi sztori, ami hatvan részt ért meg, és úgy vágódott be a képregényes alapvetések sorába, hogy helyet sem kért magának, hanem egyszerűen kult képregény lett a másodperc tört része alatt. A Scalped eleve garantálná, hogy vakon rohanjunk megvenni a fickó minden más írását, de Southern Bastards nem kér magának referenciát. Egy karcos, kőkemény történetet kapunk, amit véleményem szerint valamikor a közeljövőben tévére adaptálnak, én legalábbis szívesen megnézném, hogy mutatna képernyőn. És ha jól emlékszem, mintha azt is olvastam volna valahol, hogy az FX megvette a történet jogait.

(tovább…)

Képregény

Ki az az Ant-Man?

Hogy miért nyúl egy kevésbé ismert karakterhez a Marvel Studio, az érdekes kérdés. A legtöbb és ismertebb karakterük filmen, sorozaton már debütált vagy készülőben van, vagy jogi, forgalmazási okok miatt egy helyben ácsorog. Logikus persze, hogy hozzányúlnak egy olyan karakterhez, amivel azt tesznek, amit akarnak. Az már egy újabb kérdés, hogy miért engedik nehezen ki a kreatív szabadságot a kezükből.

(tovább…)

Képregény

Civil War képregénykritika

Mára már bizonyára sokan tudjátok, hogy a 2016-ra datált Amerika Kapitány 3. egy igencsak népszerű történetet, a Civil Wart (magyarul Polgárháború, hínnye) fogja bemutatni nekünk a vásznon.  Azok kedvéért, akik nincsenek annyira otthon a képregények világában, összeállítottunk egy rövid összegzést, hogy miről is fog szólni (elvileg) a film. A 2006-ban indult, eredetileg 7 füzetből álló sorozatot Mark Millar írta, akinek több munkája is megjelent itthon magyarul a Polgárháború mellett: A Különítmény (Fumax), Újvilág X-Men (Semic), Rozsomák (Panini). Rajzolótársa Steve McNiven volt, az ő munkáit is felismerhetjük az Új Bosszú Angyalai: Őrszem kötetben. Na de nézzük miről is lenne szó!

(tovább…)

Képregény

Meglepetés

Fantasztikus hírem van. Mivel a facebook oldalunkat már 200-an lájkoltátok készülünk egy kis meglepetéssel. A Kritizátor eddig csak filmeket és sorozatokat értékelt. Most azonban a könyveket és a képregényeket is értékeljük. A kezdetektől fogva tudtam, hogy a filmek és a sorozatok mellé kell még egy szekció. Így több emberhez juthatunk el és kedvet csinálhatunk az olvasáshoz, ezzel fellendítve az emberek könyvvásárlás iránti vágyát. Egy magyar ember átlagosan 2-3 könyvet olvashat el egy évben. Ez nagyon kevés. Többek között az is a célunk, hogy ezt a statisztikát pozitív irányba mozdítsuk. Lesznek értékelések a manapság népszerű YA könyvekről, sci-fi és fantasy írásokról és mindenről, mi szemnek kellemes.

A képregényes adaptációk is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Minden hónapban több cikket is olvashattok ismert vagy kevésbé ismert képregényekről, megtudhatjátok mit érdemes elolvasni, főleg ha a filmek hatására jobban el szeretnétek merülni a témában. Igyekszünk minél színesebbé és érdekesebbé tenni a rovatot, a véleményetekre pedig mindenképp kíváncsiak leszünk, írjátok meg ha tetszett valami vagy nem, illetve osszátok meg velünk miről olvasnátok szívesen. Tartsatok velünk továbbra is! Ezúton is köszönöm annak a 200 embernek aki követ minket! Terjesszétek az oldal hírét, hogy minél többen legyünk!