Martin Scorsese a világ egyik legjobb rendezője. Számtalan műfajban alkotott, illetve alkot a mai napig. Egyik filmje sem hasonlítható össze a másikkal, annak ellenére, hogy átfedések azért szoktak lenni. A film mesteréről beszélhetünk, amikor az ő műveit vesszük górcső alá. Annak ellenére, hogy a média mostanában felfújta, és igencsak negatívan kezeli az ő nevét, (Marvel ‘botrány’) tagadhatatlan, hogy egy megkerülhetetlen alkotóról van szó.
A 2013-as Jégvarázs az évek alatt elérte, hogy Disney klasszikusként beszéljenek róla. Szerintem ezt a titulust nem érdemelte meg. Annak ellenére, hogy egy valóban fülbemászó dallal, és érdekes kérdéseket feszegető témával foglalkozik, nem több egy jól elkészített, hatásos, de ugyanakkor csak korrekt munkánál. A sikere azonban elképesztő volt, és idén meg is kaptuk a folytatást. Szükségünk volt rá?
Az 1977-es Csillagok háborúja a premierjekor hatalmas siker volt. Ma már szinte felfoghatatlan az az élmény, ami emberek millióihoz jutott el a hetvenes évek végén. Újra értelmezte a sci-fi és a fantasy műfaját, vett egy klasszikus történetet és űrkalandokkal teli környezetbe helyezte. George Lucas-nak sikerült elérni a célját, hogy egy hatalmas, kreatív világot tárjon a nézők elé. Három évvel később meg is kaptuk a várva várt folytatást, mégpedig az egyik legjobb képében. Viszont előtte elkészítettek egy valamit, ami Star Wars filmként hivatkozik magára, miközben köszönőviszonyban sincs vele.
Az autóversenyek nézése nem kifejezettem a kedvenc időtöltésem. Persze volt, hogy megnéztem pár futamot, de valahogy sosem tudott lekötni. A 2013-as Hajsza a győzelemért viszont maximálisan beszippantott, és egy remek filmélménnyel gazdagodtam általa. Azt hittem nem nagyon lehet azt az értést fokozni, de James Mangoldnak sikerült.
A Mandalorian elkészültét teljesen érthetően rengeteg szem figyelte, hisz ez az első alkalom, hogy egy nagyobb költségvetésű, élőszereplős sorozatot kaptunk a Star Wars világából. Nem mellesleg érdekes a koncepciója is, továbbá telerakták fantasztikus színészekkel, és a trailer alapján mintha sikerült volna megfognia a Star Wars zamatát is. Mégis mi sülhet el rosszul ezek után?
Új tendencia figyelhető meg a brit filmiparban? A szigetország filmgyártásába is betört a Brexit hangulata vagy valami egészen másról lenne szó a The King című Netflix produkció kapcsán?
Stanley Kubrick 1980-as Ragyogása mai napig a horror műfaj egyik nagy klasszikusának számít. Stephen King nem kimondottan szerette a művéből készült adaptációt, ennek ellenére több mint harminc év alatt igazi kultuszfilmmé vált. Senki nem is gondolta, hogy valaha folytatni fogják a Torrance család történetét, de szerencsére ez az elgondolás meg lett cáfolva.
A címben írhattam volna migrációt és klímaváltozást is, de azt túlságosan hatásvadásznak véltem. Viszont tagadhatatlan, hogy a Philip Pullman könyvéből készült sorozatadaptáció ezeket a témákat is érinti. A HBO-nak pedig nagyon szüksége volt már egy vérbeli fantasyra, ugyanis a Trónok harca lezárása (annak ellenére, hogy pocsékul sikerült) után, hatalmas űr maradt a rajongókban. A különféle állatokkal, úgynevezett daimónokkal és párhuzamos világokkal foglalkozó sorozat pedig nagyon arra törekedik, hogy belopja magát a sorozatfanok szívébe.
Szeptember 20-án megkaptuk a Disenchantment második évadát. Az első egy elég nagy cliffhangerrel végződött, így kíváncsian vártuk, mi lesz a folytatás. Az első évad fogadtatása elég vegyes volt, viszont úgy tűnt az évad végére egyre csak erősebb lett. Nézzük, hogyan sikerült a folytatás, enyhe spoilerekkel!
A halottak napja, mindenszentek vagy ízlés szerint halloween környékén sok filmrajongónak eszébe juthat, hogy igazán időszerű lenne este pár horrorfilm megnézésével borzolni idegeinket. Ehhez próbál egy kis segítséget nyújtani a kritizátor csapata. Az alábbi cikkben összegyűjtöttük, a rémisztő műfaj mely tagjait ajánljuk nektek a legjobb szívvel, különböző kategóriákban.