Netflix

Netflix, Sorozat

Hallottál már a démonokat gyilkoló apácákról?

Körülbelül egy hónapja jelent meg a Warrior Nun előzetes, amire egyszerre felkaptam a fejemet. Maga az ötlet ugyan a klasszikusnak mondható pokoli teremtmények elleni küzdelemről szól, viszont ezúttal annyit csavartak a történeten, hogy apácák küldenek Lucifer lényei ellen. A sorozatra nem csak a történet miatt figyeltem fel, hanem azért is, mert a főszereplőt alakító Alba Baptista egy roppant szemrevaló színésznő. Az elején azt hittem, hogy egy könnyed nyári limonádé lesz a Netflix sorozata, ami Baptista miatt egy elég erős guilty pleasure színezetet is kap. Az igazat bevallva sajnos nem tévedtem sokat. A cikk nagyon enyhe spoilereket tartalmaz az első pár epizódból. Ha minden áron elakarod ezeket kerülni, akkor bátran hagyd ki a tovább utáni második bekezdést.

warrior_nun_1.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

Nem könnyű az élet az átfagyott világban robogó vonaton

2013-ban a Snowpiercerrel az egész világ megismerte Bong Joon-ho nevét. A dél-koreai direktor azóta elkészítette a Netflix-nek elkészítette Okja című filmjét, majd visszatért hazájába, hogy levezényelje az Élősködőket, amivel az Aranypálmát és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is kiérdemelte a rendező. A hét éves film érdekessége, hogy az 1982-es, francia Le Transperceneige című képregény adaptációja. A Netflix azonban gondolt egyet és úgy döntött, hogy lehúz még egy bőrt a sztoriról és Jennifer Connelly és Daveed Diggs főszereplésével sorozatot készítettek a posztapokaliptikus világban száguldó vonat lakosairól.

snowpiercer_2.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

Sodródás a bűn felé

Alig pár évnek tűnik, hogy elkezdődött a (néhányaknak) kétes ötletűnek tűnő Breaking Bad előzménysorozat, a Better Call Saul. A széria mostanra, öt befejezett évad után minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy vajon megérte-e újra elővenni az egyik legsikeresebb TV-sorozat világát. A Better Call Saul lassan a vége felé közeledik, ám még itt van nekünk a vihar előtti csend, az ötödik évad, ami talán az eddigi legjobb eseményszálakat, akciót és karaktereket tárja fel előttünk. De nézzünk bele egy kicsit mélyebben, miért is működik még mindig olyan jól a sorozat.better-call-saul-5_-evad-amc.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

A torkos vámpír

Rengeteg adaptációt ért meg Bram Stoker klasszikus regénye. A nem hivatalos német verziótól kezdve, a Lugosi-féle klasszikuson át a Francis Ford Coppola változatig van mindenféle. A történet mindig ugyanaz volt, kisebb változtatásokkal, de mivel az évtizedek alatt, több mint kétszáz filmben szerepelt ez a vámpír karakter, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy igen népszerű figuráról van szó. 2020-ban pedig meg is kapta az újabb feldolgozását, ezúttal mini sorozat formájában. (A cikk spoilerek-et tartalmaz!)

19266318-low_res-dracula.jpg

(tovább…)

Netflix, Sorozat

A legrosszabb szörnyeket mi teremtjük

Várható volt, hogy amint véget ér az HBO kultikus fantasy sorozata, a Trónok harca, a kábelcsatornák és streaming-szolgáltatók azonnal ugrani fognak, hogy betöltsék a helyén támadt űrt. Az első a sorban a Netflix új szériája, ami Andrzej Sapkowski nagysikerű regényei alapján készült. A kérdés csak az, hogy megtalálta-e a saját hangját a sorozat, vagy A Tűz és Jég Dala árnyékában marad?

witcher1.jpg

(tovább…)

Animáció, Netflix

Bájos rajzfilmben ismerjük meg a Mikulás eredettörténetét – Klaus kritika

A semmiből érkezett a Netflixre november közepén Sergio Pablos meséje, a Klaus. A spanyol alkotó neve csak elsőre tűnik ismeretlennek, pedig a múlt évi Apróláb is egy Pablos által írt, azonban ki nem adott könyvből készült, valamint a Gru eredeti karaktereiért is ő felelt. (Gruék így néztek ki eredetileg.) Az idei évben azonban egy korábbi műveinél káprázatosabb történettel lepett meg minket. Sergio ugyanis elmeséli, hogy szerinte hogyan született meg gyerekkorunk egyik hőse, a Mikulás.

klaus.jpg

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Egy nyár megváltoztathat mindent – Stranger Things 3. évad kritika

Több mint másfél év szünet után visszatért a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, a Stranger Things. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy a Duffer testvérek milyen irányba viszik tovább a hawkinsi srácok történetét, de a legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy mi újat tud mutatni sorozat harmadik évada a nyolcvanas évek nosztalgiáján kívül. Spoilermentes kritikánkból kiderül.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

A hatalomvágynak nincs neme

Senkit nem ért meglepetésként, hogy a House of Cards utolsó évadából száműzték Frank Underwood karakterét, mert a Netflix nem vállalt többé közösséget Kevin Spaceyvel a zaklatási botránya miatt. Egy huszárvágással kiírták a sorozatból, meg sem kellett jelennie a forgatásokon. Vajon a sorozat lezárása képes az eredeti főszereplő hiányát túlélni? Milyen a House of Cards vége Frank Underwood nélkül?hoc_6_cover.jpg

(tovább…)