Az HBO legújabb saját gyártású sorozata, a Hatalmas kis hazugságok évadnyitója kapcsán azt írtam, hogy a széria grandiózus látvánnyal, remek alkotógárdával és biztonsági játékra építő nagyágyú színésznőkkel operál, meg egy történettel, amit már láttunk, amiért már izgulhattunk egyszer. Az évadzáró után javarészt ugyanígy gondolkodom, javarészt kiszámítható volt a nagy talánynak beállított kérdés, egyedül a halott személyének kiléte okozott meglepetést.
A Netflix Marvel-sorozatai közül talán az Iron Fist volt az, amit a legkevésbé vártam. A képregényekben is elég közömbös számomra a karakter, ráadásul az előzetesek nem pörgettek fel a startra. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő már első látásra kimondottan antipatikus volt a számomra.
Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ha a HBO sorozatkészítésbe kezd, nem restek kellő pénzt és szakértelmet áldozni az aktuális projektre, így a diverzifikációnak köszönhetően igen kevés hibaszázalékkal dolgozhatnak, tehát a befektetés megterül. A HBO gyártási struktúrájára lefordítva ezt a kacifántos pénzügyi megoldást annyit tesz, hogy így vagy úgy, de a siker garantált. Na és mi a siker receptje? Lényegében kockázatmegosztást, melynek során a befektetés nem egyetlen, hanem több szegmensbe történik, legyen szó a megfelelő író és rendező, valamint adaptáció esetében az alapanyag kiválasztásáról, illetve a sztárparádé felvonultatásáról.
Mikor egy szintén Sherlock rajongó cimborám megírta tegnapelőtt, hogy itt az új évad, akkor kaptam csak észbe, hogy valóban. Teljesen el is felejtkeztem a sorozatról, lévén a kimondhatatlan nevű Cumberbatch éppen képregény adaptációban tetszeleg, társa, Martin Freeman pedig… szintén. Aztán a lelkesedésem is letörték, mikor közölte, hogy a neten rosszakat írnak az évadnyitóról. Persze én úgy mentem neki, hogy majd úgy is jól szórakozom, nem lehet minden mese és csillogás. Spoileres leszek.
A legtöbb amerikai és külföldi filmes ma már úgy gondolja, hogy a jövő a sorozatokban rejlik. Róma, Trónok harca, Breaking Bad, Walking Dead, Westworld, és még sorolhatnánk a kiváló produkciókat. A magyar sorozatgyártásnak azonban több évtizedes lemaradást kellett ledolgoznia, melyben az HBO hazai szárnya sietett segítségünkre. A Társasjáték és a Terápia után megérkezett az Aranyélet, melynek első évada megalapozta a franchise minőségét. A 2. évad ígéretesen kezdett, de úgy hiszem, ilyen magas színvonalú, kirobbanó és parádés folytatásra talán egyetlen néző sem számított. A továbbiakban részletesen ismertetjük az évad eseményeit. A cikk olvasását csak azoknak ajánljuk, akik már végignézték az új évadot. Íme a 2. évad, a teljesség igénye nélkül bemutatva.
Hétfőn véget ért a Westworld, amit sokan a HBO legújabb zászlóshajójának tituláltak még bőven a pilot megjelenése előtt. Az alaptörténet eléggé elcsépeltnek tűnt, de Jonathan Nolannek mégis sikerült jó pár csavarral kiszínezni a történetet. A sorozat rajongói rengeteg teóriát gyártottak, amivel a látottakat próbáltak megmagyarázni és igyekeztek minél pontosabb következtetéseket levonni az elkövetkező részeket illetően. De valóban olyan jó a Westworld, mint amilyennek mondják, vagy csak túl nagy a hype körülötte?
A tavaly a magyarországi HBO újabb hazai gyártású sorozattal nyűgözött le minket. Az Aranyélet alkotógárdája sikeresen bebizonyította, hogy sajátosan hazai problémákról, vagyis a könyörtelen magyar valóságról is lehet igényesen összerakott sorozatot készíteni. A magyar sorozatgyártás immár túllépett a Szomszédok és a Barátok közt színvonalán, de egyúttal igen magasra is rakta magának a mércét. Az első évad fináléja után a kiéhezett nézők megint valami igazán újra és frissre vágytak, de a megszokott csomagolástól sem kívántak megválni.
De hogyan és milyen lehetőségeket tartogat a 2. évad nyitánya után a Miklósi família története?
Az már biztosan látszik, hogy a szuperhős műfajon belül a Netflix valami teljesen egyedit művel. Noha még csak három elérhető sorozatról beszélhetünk, ami a kezük munkáját dicséri, és a Luke Cage azok közül is különös színfoltot képvisel.
Amikor megtudtam, hogy Jonathan Nolan a HBO-val karöltve dolgozik, valamit azonnal elkezdtem várni az akkor még névtelen sorozattal kapcsolatban. Bár a széria alapjául szolgáló filmet még nem láttam, egyik barátom ódákat zengett róla, ami szintén csak remek alapul szolgált várakozásomnak. Tűkön ülve vártam hát, hogy belevessem magam a Westworld világába. Ezúttal egy rendhagyó kritikával készültem, ugyanis most az eddig megjelent két rész alapján olvashatjátok el, hogy én mit gondolok az Anthony Hopkins nevével is fémjelzett sorozatról. A kritika enyhe spoilereket tartalmaz!
Luke Cage karakterében legalább akkora potenciál van, mint amennyire érdektelen is lehet sokak számára. Elvégre is nincsenek látványos akrobatikus mozdulatok, sztreccs gatya, meg menő álarc. A fickó nem hord jelmezt, és nem lő tüzes gömböket a kezéből. Ennek köszönhetően persze nehezebb is vele dolgozni egy írónak. Jóval emberközelibb hősről beszélünk, mind személyiség, mind történetek terén. Ezért is volt érdekes látni, hogy milyen sztorit kanyarítanak neki.
