A különféle ikonikusnak számító animék live-action adaptációját a Netflix az utóbbi időben erősen a pártfogása alá vette. Tavaly érkezett a lassan építkező, de aztán egyre szórakoztatóbb One Piece, aztán elég erősen kedvünket szegte a Yu Yu Hakusho élőszereplős feldolgozása. Végül, de nem utolsó sorban kaptunk egy Avatar sorozatot is. Ez még csak pár darab a sok közül és a lista csak bővül. Idén áprilisban egy újabb ikonikus mangának és animének az adaptációja érkezett a streaming platformra, ezúttal a dél-koreai filmesek gyermekeként.

Az éjszaka közepén egyszer csak különös dolgok kezdenek hullani az égből. A furcsa, zöld burkokból apró csúszómászó lények kelnek ki. A kis gézengúzok a testnyílásokon keresztül behatolnak az emberi szervezetbe és átveszik annak az irányítását, lélektelen ám mégis tudatos szörnnyé változtatva a gazdatestet. Jeong Su-In (Jeon So-nee) egy nap hazafelé motorozva késes támadás áldozatává válik. Egy égből aláhullott parazita azonban megmenti az életét. Hogy a parazita is túlélhessen Jeong szervezetében, felgyógyítja őt halálos sebeiből, de ezáltal nem tudja átvenni az irányítást az egész test felett. Jeongnak meg kell tanulni újdonsült társával együtt élni, miközben a többi parazita sereget toboroz, hogy tervüket minél hamarabb végrehajtsák.

Globális parazitainvázió!

A Netflix Paraziták sorozata elé volt szerencsém úgy leülni, hogy sajnos az eredeti művel kapcsolatban igencsak hiányosak az ismereteim. Ez egyrészt jó, mert így elfogulatlanul kezdhettem neki végignézni ezt a 6 részes live-action feldolgozást. Az eredeti történetet Hitoshi Iwaaki japán mangakának köszönhetjük, kinek Parasyte (eredeti címén: Kiseijuu) című mangája 1990-ben jelent meg a Kodansha kiadó pártfogásában. A mű 1995-ös kifutásáig tíz kötetben jelent meg. Habár a képregény fogadtatása Japánban és külföldön is hatalmas sikert könyvelhetett el, az animés adaptációra a rajongóknak majdnem 15 évet kellett várniuk.

A 2014-es őszi szezonban a Madhouse stúdió jóvoltából a manga történetéből anime lett. A sorozat 2015-ös tavaszi befejezéséig összesen 24 részt élt meg. A sorozat olyan nagy nevek mellett érkezett, mint a Psycho-Pass 2. évada, a Nanatsu no Taizai vagy a Shingeki no Kyojin első mozifilmje. Az anime a mai napig nagy népszerűségnek örved, és a koreai live-action adaptáció megtekintése után erősen elhatároztam, hogy később majd behozom ezt az elmaradásomat.

A Netflix sorozatát így elvárások nélkül voltam képes végignézni. Az eredeti történet rajongóinak bizonyára elég nehéz lehet nem összevetni az élőszereplős sorozatot animációs elődjével. Egy kis utánajárással azonban azok a nézők, akik nincsenek tisztában Iwaaki történetével könnyen rájöhetnek, hogy az anime felépítésének alapvető aspektusai mind megjelennek ebben a feldolgozásban. Az anime Japánban játszódó eseményeit globális szintre emelő történetszál abba enged betekintést, hogy hogyan zajlott le ez az invázó a szigetországtól Ázsia egy másik szegletében.

Csúnyácska csápos csodák

A szürkeség a maga hat részével játékidőben is teljesen jól fogyasztható. A sorozat alkotói számára megadatott az a szabadság, hogy voltaképp a saját képükre formálhatták a történetet. Természetesen nem lehetett teljesen elrugaszkodni az alapvető megkötésektől, melyeket a manga lefektetett. Elmondható azonban, hogy ezektől az aspektusoktól eltekintve karakterekhez és cselekményszálhoz nem kellett ragaszkodni, ezáltal egy izgalmas és pörgős sztorit tudtak terítékre hozni. Műfajilag elég nehezen sorolható a horror kategóriába. Erőszakos és véres jelenetekből itt sincs hiány, de a félelemérzetünket kevésbé manipulálja a sorozat. A fókusz sokkal inkább a történet kibontásán és a pörgős akciókon van. A testhorrorok műfaji sajátosságait azonban elég jól alkalmazza a Parasyte. Iwaaki groteszk és szürrealista karakterábrázolását a Netflix adaptációjába is átültették.

Habár az élőszereplős feldolgozásban szereplő szörnyűséges mutánsok látványa valóban elég groteszk, sajnos kinézetileg a CGI technológia korlátai igencsak meglátszanak. Egyes esetekben a szörnyek kivitelezése elég sok kívánnivalót hagy maga után. Viszont ezt le kell szögeznünk, hogy Iwaaki lényeit a részletességük miatt hitelesen visszaadni rendkívül nehéz feladat. Míg az anime ábrázolásmódja jobbára határtalan, a filmes eszközökkel ez aligha oldható meg olyan egyszerűen. Én úgy vélem a vizuális effektusok terén dolgozó filmesek mindent megtettek, amit csak tudtak. Technikai szempontból számomra sokkal zavaróbb volt a kinézete az egyes akciójeleneteknek. Én úgy vélem, hogy ma már éljük azt a kort, hogy egy pörgős jelenet filmtrükkjeit nem kell erősen dinamikus és ide-oda rángatózó kamerafelvételekkel elfedni. A Parasyte azonban egyenesen szerelmes ezekbe a képsorokba. A harcjelenetek kameramozgása erősen túltolja ezt a fajta megoldást. Szerencse, hogy hat résznél tovább ezt nem kell eltűrnünk. A kép megjelenítés ezen részén még bőven van mit finomítani az alkotóknak, mert a jelenetek élvezeti értékéből ez elég sokat legombol.

Pazar parazitás fordulatok

Történetvezetés szempontjából igazán nem lehet okunk panaszra, hiszen minden lényegi információ előbb vagy utóbb felszínre kerül. Természetesen a Parasyte is több évadosra lett tervezve, így például az idegenek kilétét még mindig homály fedi. Kijelenthető, hogy A szürkeség elég jól gazdálkodik a saját idejével. Hiába tűnhet a hat rész némiképp kevésnek, kisebb-nagyobb mértékben, de minden részletre időt szán. A karakterek jelleme, háttere és motivációja az első évad végére értelmet nyer.

Főszereplőnk, Jeong Su-In a történet során szépen lassan maga is részévé válik saját parazitájának. Megtanulnak szimbiózisban élni, tudván, hogy a túléléshez együttes erejükre lesz szükség. A mellékszereplők funkciója a történetmesélés során szintén megkérdőjelezhetetlenné válik. Mindenki kap egy kis hátteret, amelyekből tisztán fény derülhet arra, miként kapcsolódnak karaktereik a körülöttük zajló eseményekhez. Nem mondom, hogy a Parasyte kapcsán egy hihetetlenül extra, állkapocs-leejtő történetmeséléssel van dolgunk, de a papírforma teljesen jól működik és nincs is szükség ennél többre.

Maga a sztori nem is igényel lehengerlő mélységeket, ezt inkább a szereplők tudhatják magukénak. Amit megtudunk róluk az komplex és bőven elég. Dramaturgiailag a cselekményben elhelyezett különféle csavarok és meglepő események is nagyon jól el vannak ültetve. A fordulatokhoz vezető utat az íróknak sikerül úgy felépíteni, hogy egy pillanatig se sejtsük, mit tartogat számunkra a látott esemény, vagy az épp megismert karakter. Véleményem szerint ebben áll sorozat igazi erőssége.

Összegzés

Hitoshi Iwaaki történetéből a koreai filmeseknek sikerült egy érdekes és szórakoztató live-action adaptációt készíteni. A bolygót megtámadó paraziták ténykedését hat részen keresztül figyelhetjük meg, amibe belefér minden lényegi mondanivaló. Kevésnek tűnhet az évad hossza, de a Parasyte nagyon jól gazdálkodik saját idejével. Az események magyarázata, a karakterek jelleme, motivációja és háttere mind színre lép, pont annyira amennyire kell. A csavarokat és meglepő fordulatokat eredményesen adagolja a sorozat. Technikai téren azonban van még hova fejlődni, mert a CGI-on és az émelyítően dinamikus kameramozgáson csinosítani kell. A sorozat utolsó része pedig egyértelműen hidat képez az eredeti történet és a dél-koreai események között, amire a következő évadban jó lesz odafigyelni.