Könyv

“És az őrült mindig előnyben van.” – Tíz kicsi néger kritika

Agatha Christie nevét a legtöbben jól ismerjük. A krimi királynőjeként tisztelt írónő vitathatatlanul a XX. század legkiemelkedőbb irodalmi személyiségei közé tartozik, műveit generációk olvasták és szerették. Népszerűsége a mai napig töretlen, neve fogalommá nemesült. Több mint 50 éven átívelő, termékeny karrierről beszélünk, melynek gyümölcse az az egyedülálló életmű, amelyet a világirodalom örökéül hagyott. A Tíz kicsi néger / Mert többen nincsenek ezen alkotótevékenységgel töltött évek egyik, ha nem a legkiemelkedőbb darabja, világviszonylatban a legszélesebb körben olvasott regények közt tarthatjuk számon, nem is alaptalanul.

Forrás: Agatha Christie krimik

Jómagam azok közé az olvasók közé tartozom, akik némi fenntartással, óvatoskodva fordulnak az ilyen népszerűségnek örvendő művek felé, attól tartva, hogy azok végül elmaradnak a méltatások nyomán kialakított előzetes elképzeléstől, némileg alulmúlva sokszor irreálisan magas elvárásainkat. Most azonban, több, mint harminc Agatha Christie kötettel a hátam mögött, magabiztosan kijelenthetem: magam is elvakult rajongóvá váltam, minden dicsérő szó jogos és megérdemelt. A szerző épp olyan zseniális, mint azt az őt méltatók sejteni engedik. A Tíz kicsi néger / Mert többen nincsenek az egyik személyes kedvencem, hamisítatlan AC – élmény: ebben a regényben összpontosul minden, ami a szerző sajátja, és ami műveit egyedülállóvá teszi – nem véletlenül tartják a kötetet a legjobb írásának.

Már a fülszöveg elolvasása szembesít bennünket a szerző által felvázolt, korántsem mindennapi szituációval: nyolc ember kap meghívást egy közérdeklődésre számot tartó szigetre, melyet az időjárás szerencsétlen alakulása átmenetileg elzár a környező partoktól. Titokzatos vendéglátójuk érkezése elmarad – csak a két fős személyzet alkotja társaságukat. Tíz idegen, akiket összehozott a véletlen, a balsors, vagy valami, valaki egészen más. A jelenlévők igyekeznek a legjobbat kihozni a kialakult helyzetből, azonban derűlátásuk nem tart sokáig: a vacsorát követően felcsendülő hang valamennyi szigeten tartózkodót gyilkossággal vádolja. A tragédia sem várat magára sokáig: egyikük rövidesen meghal, az asztalon álló tíz figura egyike pedig eltűnik. És ez még csak a vég kezdete.

Ennyi előzetes ismeret birtokában is szinte garantált, hogy minőségi krimivel van dolga az olvasónak – a szerző elmondása szerint azért írta meg ezt a könyvet, mert az alapjául szolgáló ötlet kidolgozása oly mértékben nehéz feladatnak bizonyult, hogy nem hagyta nyugodni a dologban rejlő kihívás. Tíz embernek kell meghalnia, anélkül, hogy idejekorán kiderülne, ki az elkövető, illetve hogy nevetségessé válna a dolog. Rengeteg tervezés előzte meg, de maga a szerző is megelégedéssel gondolt vissza művére, a siker pedig nem maradt el.

A könyv nyitánya színes és sokrétű szereplőgárdát vonultat fel, a legkülönfélébb karakterekkel találkozunk: a nyugalmazott bíró, a fiatal tanítónő, a törvény betűjét szabadosan értelmező kalandor, a zord erkölcsű vénkisasszony, a tábornok, a sikeres orvos, az aranyifjú és a volt detektív… akik mind ugyanazon desztináció felé tartanak. A különböző személyiségek a könyv szerényebb terjedelmének dacára kellően kidolgozottak, Agatha Christie mindannyiuk életéből felvillant bizonyos képeket, jeleneteket, utalásokat kapunk korábbi tetteikre, melyek összegezve jól körvonalazhatóan felvázolják az adott karakter egészét.

A legelső oldaltól kezdve baljós hangulat hatja át az eseményeket. A szerző a hangulatteremtés mestere, patikamérlegen számított precizitással adagolja és helyezi megfelelő helyre az információkat. Az elejtett, sötét titkokat sejtető félmondatok előrevetítik az elkövetkezendő események természetét, a szereplőkkel való legelső találkozáskor érezhető már, van valami a háttérben. Ez a nyomasztó bajsejtelem végigvonul az egész könyvön, az első gyilkosság és a jelenlévők ellen felhozott vádak elhangzása után a feszültvég fejezetről fejezetre, oldalról oldalra fokozódik.

A szereplők tudják, érzik, csapdába kerültek, az önjelölt igazságosztó pedig közöttük jár. A köztük lévő viszonyok pattanásig feszülnek, ahogy követik egymást a gyilkosságok, láthatóan mindannyian rogyadoznak a rájuk nehezedő mentális teher alatt. Agatha Christie az emberi jellem és viselkedés ismerője, műveinek központi témájaként foglalkozik karakterei lélektanával. Ebben a regényében is tökéletes egyensúlyt teremt a drámai fordulatok, a párbeszédek, a lényegi elemekre szorítkozó leírások és a belső monológok között, jelentőséget tulajdonítva az emberi elme és lélek mozgatórugóinak, működésének.

Ahogy az események kibontakoznak, a regény hangulata egyre nyomasztóbbá válik, az alapvetően feszesre komponált narratíva nem ereszti az olvasót, lélegzetvisszafojtva haladunk az elkerülhetetlen végkifejlet irányába: tíz holttest és egy megoldhatatlannak tűnő rejtély, amelyre csak az epilógusban derül fény. A megoldás tökéletesen ésszerű, és mégis azt kell mondanom, sosem jöttem volna rá magamtól. Nemes egyszerűséggel zseniális.

A könyv bővelkedik váratlan fordulatokban, folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. Tipikusan az a fajta történet, amely bekúszik az ember bőre alán, nem hagyja nyugodni, az utolsó oldalak elolvasása után is sokáig ott motoszkál a gondolatainkban. Részben azért, mert bár az epilógus tökéletes magyarázattal szolgál a történtekre, megtörténik a lezárás, de a nyomasztó, szinte hátborzongató atmoszférát nem oldja fel.

Agatha Christie-t méltán tartják a krimi nagyasszonyának, vitán felül maradandót alkotott, Tíz kicsi néger / Mert többen nincsenek a saját életművéből is kiemelkedik, kiváló olvasmány.