George Miller a Mad Max: A harag útja című filmjével megalkotta a posztapokaliptikus akciófilmek koronázatlan királyát. De képes megismételni a csodát a 2015-ös csodát a Furiosával? A fékevesztett akció vagy a lassabb karakter és világépítés áll jobban a szériának?

Őrült Maksz

1979-ben az ausztrál puszták új hőst adtak a filmes világnak. Max Rockatansky, a világot sújtó apokalipszis hatására hétköznapi rendőrből könyörtelen országúti harcossá vált az első Mad Max filmben. Az alacsony költségvetésű produkció hihetetlen bevételei megalapozták a folytatást, a Mad Max 2: Az országúti harcos pedig ugyancsak hatalmas sikert aratott világszerte. A Mad Max 3. Az igazság csarnokán innen és túl viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a széria rendezője George Miller pedig hosszú időre jegelte őrült hősének kalandjait.

2015-ben, három évtized után a Mad Max hamvaiból feltámadt főnixmadárként tért vissza a filmrajongók közé a Mad Max: A harag útja képében. A MAXimális tempóra pörgetett autósüldözésekkel teli mozi a szakma és a közönség köreiben is egyaránt kirobbanó sikert aratott. A történet igazi hőse azonban nem a Tom Hardy által játszott Max volt, hanem a Charlize Theron által megformált Furiosa. Miller fantáziát látott a különös hölgy alakjában és majdnem tíz év után kanyarodott vissza a harcos amazon eredetmeséjéhez.

Anyám, borogass

A Furiosa: Történet a Mad Maxből (Furiosa: A Mad Max Saga) egy évtizedeket átívelő, nagyívű história világunk romjain. A kis Furiosa (Alyla Brown) békességben él a Zöld Helyen, mely az egyik utolsó paradicsomi hely az ausztrál sivárságban. Egy napon azonban ismeretlen motorosok zavarják meg a kis közösség életét és túszul ejtik Furiosát, aki a kegyetlen és eszelős Dementhus (Chris Hemsworth) karmai közé kerül. Az őrült hadúr szemet vet a sivatagban magasodó Citadellára, melyet a hozzá hasonlóan zsarnoki Halhatlan Joe (Lachy Hulme) ural. A két hadúr kényszerű, de törékeny szövetségre lép egymással, a kettejük közötti békesség azonban csak időleges. Furiosa mindeközben felnő (Anya Taylor-Joy), de tetteit egyetlen cél vezérli; bosszút állni az őrült Dementhuson.

A Furiosa az előző Mad Max-filmmel ellentétben nem egyetlen nagy akciódömping, hanem egy kimértebb tempójú karaktertörténet. Miller meglepő, szinte szerzői filmes megoldásokhoz nyúl a történet elmeséléséhez. Filmjét fejezetekre osztja, sőt egy narrátort is segítségül hív a történet lekerekítéséhez. Miller tehát nem érte be azzal, hogy a Furiosa A harag útjához hasonló egyszerű akciómozi legyen. Az önismétlés elkerülésére tett próbálkozása mindenképpen értékelendő egy olyan világban, ahol egész franchiseokat képesek alkotók egyetlen sémára felépíteni, és újracsomagolva akár tucatnyi epizódként eladni. A Furiosa pedig sikerrel építi fel hőseit, és a világot is jobban megismerhetjük, amiben játszódik.

A járművek, a fegyverek és a figurák még mindig rendkívüli módon tükrözik a Mad Max Saga eszét vesztett világát, azonban mindez mit sem érne eszelős karakterek nélkül. A film egy tetemes részében a még kislány Furiosát láthatjuk, és már itt tetten érhető a tökéletes casting. Alyla Brown szinte egyazegyben olyan, mintha Anya Taylor-Joy gyermekkori mását látnánk. Furiosa azonban nem az a szószátyár típus, ezért kevés megszólalása mindig erőteljes és kijelenthető, hogy Taylor-Joy méltó utóda a figurát az első részben megformáló Charlize Theronnak. A mellékszereplők között ismerős és ismeretlen arcokat találhatunk, előbbiek tökéletesen hozzák A harag útjából megismert arcokat. Sajnálatos módon a Halhatlant Joe-t megformáló Hugh Keays-Byrne az előző film óta elhunyt, helyét Lachy Hulme vette át, és a különbség csak kettejük orgánumában érezhető.

A Furiosa igazi sztárja azonban nem a címszereplő, hanem az antagonista, Dementhus. Chris Hemsworth A hajsza a győzelemért óta újfent bizonyítja, hogy sokkal több rejlik benne, minthogy az MCU-filmekben játsza Thor, a mennydörgés istene szerepét. Hemsworth bizony tehetséges színész, aki nem pusztán sármjával képes eladni egy karaktert, hanem képes a teljes átlényegülésre is. Dementhus egy igazi kegyetlen zsarnok, akinek megjelenésében egyszerre fedezhetünk fel egy római istenséget és egy bibliai, profetikus alakot. Dementhus a saját harcosaival is irgalmatlanul bánik, számára az emberélet semmit sem jelent. Dementhus egyben ellenpólusa is Halhatlan Joe-nak, aki egy sokkal számítóbb, ridegebb és megfontoltabb gonosza a Mad Max világának.

Az egyszerűbb néha jobb

Sajnos azonban pont a túlzott újító szándék és kísérletező kedv az, ami miatt a Furiosa mégis elhalványul A harag útja mellett. A Mad Max Saga soha nem a történetmeséléssel vívta ki rajongói tetszését, hanem azzal, ahogyan a nyers erőszakot és az önmagából kivetkező emberiségét ábrázolta. Bár feszültségépítésben a Furiosa sem marad alul, és bizony számos parádés akciójelenetet láthatunk, a film tempója sokszor egyenetlen és Miller kevésbé találja meg a hangsúlyokat a történetben. Erre kiváló példa, hogy a játékidő egy jelentős részében szinte teljesen el is felejtjük Furiosát és inkább a két hadúr háborúskodására koncentrálunk, miközben elvileg a történet igazi hősei nem ők lennének. A két és fél órás játékidő ugyancsak rosszat tesz a mozinak, egy félórányi rövidítés bizonyosan jót tett volna. A nagy finálé esetében a katarzis elmarad, és kissé kapkodva próbál megágyazni A harag útja cselekményének.

A Mad Max-filmeknek valószínűleg a kőbalta egyszerűségű, de kidolgozottságában V8-as motor szintű történetek állnak jól, mint amilyen A harag útja is volt.

Odamegyünk, visszamegyünk, közben pedig autósüldözés. Ennyi, de mindez a MAXimumon. A Furiosa a kevesebb esetének tökéletes példája, amikor a rendező túl sokat lát bele az alapötletbe és feleslegesen túlbonyolítja azt. A harag útja zsenialitása éppen abban rejlett, hogy a világépítést, a karakterrajzot és konfliktust akciójelenetekben közben bontotta ki, ami által egyetlen pillanatra sem állt le a mozi. Valószínűleg sokkal pozitívabban ítélném meg a Furiosát, ha előtte nem létezett volna A harag útja, hanem a sikertelen harmadik epizód után következne. Valószínűleg titkon Miller is érzi, hogy igazi opus magnuma A harag útja marad, mert a Furiosa stáblistájánál is ebből láthatunk jeleneteket.

Véleményem szerint inkább az vált volna a Furiosa előnyére, ha a hosszabb és lassabb tempójú játékidőt az alkotók felhasználják arra, hogy esetlegesen társadalomkritikus, mélyebb tartalommal töltik meg a filmet. Az egyik idős karakter például a múlt tudójának, afféle történésznek mondja magát. A figuráján keresztül be lehetett volna mutatni, hogy mit jelent az identitását vesztett, ősemberi létbe visszasüllyedt emberiségnek az előttük élt civilizációk öröksége. A Mad Max ugyanakkor önmagában is egy kinyilatkoztatás. Einsteinnek tulajdonítják a mondást miszerint:

„Nem tudom, milyen eszközökkel vívják majd a harmadik világháborút, de a negyediket kövekkel és botokkal fogják.”

Bár a Mad Max nem szorítkozik a kőbaltára, hisz bőven akad itt visszamaradt technológia, de a civilizáció összeomlása önmagában erőteljes vízió és figyelmeztetés a világnak, hogy a háborús retorikával, atomháborús fenyegetéssel óvatosan kell bánni.

A Furiosa egy kifejezetten erős darab a poszt apokaliptikus akciómozik között és Miller bátorsága mindenképpen értékelendő, amiért igyekezett újító módon megragadni az ismert franchise-t. Bízzunk benne, hogy egy esetleges következő Mad Max-filmben levonja a tanulságokat és jobb érzékkel nyúl a filmes fűszerkeverékhez.

Addig pedig bőgjön hangosan a V8-as motor!