Film

Három dokumentumfilm, amit érdemes megnézned a HBO GO-n (Kelet gyöngyszemei #5)

A cikksorozatomban eddig kizárólag játékfilmekkel foglalkoztam, igyekeztem minél több országról, kultúráról filmeket bemutatni (Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Izrael). Most rendhagyó módon úgy terveztem, hogy átkutatom a hazai HBO kínálatát, a térségről szóló dokumentumfilmeket keresve.

Death in Gaza (Halál Gázában)

A film 2004-ben készült, de az izraeli-palesztín konfliktus napjainkban is különösen aktuális – májusban még ettől volt hangos a világsajtó (aztán, persze mindig jön valami más). Ez egy olyan konfliktus, ami megosztja az embereket, még a többnyire ugyanazon oldalon állókat is. Az azonban vitán felül áll, hogy mindkét fél megszenvedi a háborúskodást, még ha nem is ugyanolyan mértékben. Izrael erőfölényben van, gazdagabb, fejlettebb infrastruktúrával és katonai arzenállal. A magyar mércével mérve is kicsinek számító Gázai-övezet kiszolgáltatott helyzetben van. A Halál Gázában című film az itteni élethelyzetbe enged betekintést, méghozzá a kiszolgáltatott emberek közül is a legkiszolgáltatottabb réteg, a gyerekek szemüvegén keresztül. Ismert mondás, hogy az erőszak erőszakot szül. A film főszereplői, Ahmed, Mohammad és Najla az agresszort látják Izraelben, ami minden szenvedés és nyomor okozója. Ennek és a palesztín propaganda hatásának köszönhetően úton vannak affelé, hogy felnőttként már ők legyenek a szenvedés okozói.

Welcome to Chechnya (Isten hozott Csecsenföldön)

Ez a dokumentumfilm volt tavaly a HBOegyik nagy dobása. Oroszország kegyetlen hely, ahol újságírókat gyilkoltatnak meg, a médiát szigorú állami kontroll alatt tartják, az amerikai filmeket cenzúrázzák, és ahol a helyi Pride felvonulást a hatóságok szétverik. A magyar „pedofiltörvény” kapcsán pontosan tudjuk, hogy az egy orosz melegellenes törvény hatására született meg, ami szerint tilos propagálni a nem hagyományos szexuális kapcsolatokat a fiatalkorúak körében. Igen ám, de az oroszok lakta Moszkvánál vannak vadabb helyek is a hatalmas országban. Ilyen Csecsenföld, hosszabb nevén a Csecsen Köztársaság, aminek vezetője a nálunk csak hangzatos nyilatkozatairól ismert Ramzan Kadirov. Kadirov Csecsenföldje azonban jóval több annál, mint hogy a koronavírus miatti kijárási tilalmat megszegő polgárt agyonverik a hatóságok. Nem csupán propagandát folytatnak az LMBTQ-emberek ellen, kicenzúrázzák őket külföldről jött műalkotásokból, betiltják a rendezvényeiket, hanem a szó szoros értelmében üldözik őket. Ha elkapják, akkor elrabolják, megverik és megkínozzák őket. És ami a legszebb, hogy a büszke vezető, Kadirov magabiztosan jelenti ki kamerák előtt, hogy a csecsenek között bizony nincsenek efféle emberek. Csak az nézze meg, aki bírni fogja gyomorral a felfoghatatlan terrort és igazságtalanságot.

Saudi Women’s Driving School (A szaúdi nők autósiskolája)

A 2012-es Wadjda című film, amiről írtam korábban, még abban a korszakban játszódott, amikor a nők számára tiltott volt az autóvezetés, ezért a mindennapi élet megszervezésében ez komoly akadályt jelentett. Napjainkban, mindössze pár évvel később Szaúd-Arábia több olyan reformot hajtott végre, ami lazít az ultrakonzervatív társadalmi normákon. Ma már nők is látogathatnak focimeccseket, utazhatnak külföldre a férjük engedélye nélkül, és egy 2018-ban megjelent rendelet szerint végre valahára engedélyezve lett számukra az autóvezetés. A szaúdi nők autósiskolája című dokumentumfilm 2019-ben készült. A film bemutat számos, különböző élethelyzetekben lévő nőkkel készült interjút, amiből kiderül, mi mindent jelent számukra ez az újdonsült jogosultság. Persze Szaúd-Arábia még mindig nem nevezhető egy szabad, demokratikus államnak, ennélfogva érdemes fenntartással kezelni az interjúalanyok által elmondottakat – bizonyára pontosan tudják, mit és mennyit árulhatnak el egy külföldi stábnak az ottani viszonyokról.