Könyv

Így lopj végzetet – A nappá vált lány könyvajánló

Van új a nap alatt – Shelley Parker-Chan debütáló regénye a bizonyíték, hogy bőven van még ellőhető puskapor a történelmi fantasy műfajában. Aki úgy és olyan mennyiségben fogyasztja a hasonló kaliberű szórakoztató irodalmat, mintha nem lenne holnap, nagyjából a századik sztori környékén elkezdi keresni azokat az elemeket, amik megkülönböztetik az egyik történetet a másiktól, valamiképp kiemelik a fantasy tengeréből. Hiszen gondoljunk csak bele; a legfinomabb fogás is elvesztheti az aromáját, ha minden áldott nap azt esszük. A nappá vált lány 2021-ben jelent meg a külföldi könyvpiacon, szinte egyből közönségkedvenccé válva, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert abban az időben egymást érték az ázsiai ihletésű fantasyregények – jogos a kérdés, miért ez, mégis mitől különleges?

Jung Shan borítófestményének részlete

Parker-Chan valós történelmi eseményekre fűzi fel a regénye cselekményét – tulajdonképpen egy alternatív eseménysorozatról van szó, némi low-fantasy kiegészítéssel. Kína viharos történelme sokakat alkotásra inspirált, engem személy szerint mindig is foglalkoztatott gazdag és sokszínű kultúrája, társadalmi sajátosságai és évezredeinek öröksége, így azok közé az olvasók közé tartozom, akik szívesen fogadják a hasonló ihletésű könyveket. A nappá vált lány Kína 14. századi történetébe enged betekinteni, nevezetesen a Ming-dinasztia megalapításának időszakát gondolta újra a szerző.

A dicső birodalmak születése véres és hosszadalmas munka, jelen regényben pedig nem is indulhatna hátrányosabb helyzetből a dolog: főszereplőnk a Középső Síkság földművesei közé született, akik a mongolok uralma alatt csupán nélkülözést, éhezést és áldozathozatalt ismernek. Ráadásul még lány is. Ez a két körülmény külön-külön is több mint balszerencsés, de együtt minden valószínűség szerint a biztos véget jelentik, szemlátomást inkább előbb, mint utóbb. Nem is meglepő, hogy a jóslat a lány sorsaként a semmilétet vetíti előre – ezzel szemben fivérének nagyságot, dicsőséget ígérnek, kilátástalan helyzetük ellenére. De persze a sorssal kapcsolatban csak az a kiszámítható, hogy kiszámíthatatlan, ugye. Kettőjük története akkor érkezik fordulóponthoz, mikor az árván maradt gyerekek közül a fiú az, aki feladja a küzdelmet, a lány pedig foggal-körömmel kapaszkodik az életébe. Felveszi halott fivére, Csu Csungpa (Zhu Chongba) nevét, ezzel kijátszva a Mennyeket, és makacsul megtagadva önnön megjövendölt halálát.

A regény amerikai kiadása.

Egy másik végzet.”

Új névvel hagyja hátra pusztulásra ítélt faluját egy új végzet reményében; fiatal éveit egy kolostor növendékeként tölti, ekkor kezdődik valódi utazása, önmaga megismerése felé. Kezdetben csupán ugyanaz a cél vezérli, ami meghatározta eddigi rövid életét – túlélni, kerül amibe kerül. Az évek múlása és a világról elsajátított ismereteinek gyarapodása ugyanakkor rövid úton új irányba fordítják: miért ne ragadhatná magához fivére megjövendölt végzetét? Ekkor veszi kezdetét hosszú küzdelme a naggyá válásért, a dicsőségért.

Ez a könyv elképesztően sok dologról szól egyszerre, de kezdjük talán a legfontosabbal: az ambícióval. Az egészséges törekvés mozdítja előre az embert az életben – de mi van akkor, ha olyan helyen és olyan korban élsz, ahol az akarás, a vágyakozás puszta gondolatát is megtagadják tőled? Annak okán, hogy honnan jössz, milyen nyelvet beszélsz, kik a szüleid, vagy mi van a lábad között. Mert a te helyed nem ott van, a te rendeltetésed nem ez, az ambíció pedig sok esetben olyan luxus, ami nem megengedett. Csu esetében sincs ez másképp kezdetben, viszont az, aki pusztán az életben maradásért kénytelen küzdeni a világ által rámért szereppel, megtanul talpon maradni, és tűrni. Parker-Chan rendkívül óvatosan építette fel a karakter jellemét, lépésről lépésre követhetjük, hogyan vált a túlélés ösztönéből égető becsvágy.

John Simpson alkotása

A törekvéssel másrészről az a probléma, hogy a dolgoknak ára van, azt pedig mindig meg kell fizetni. Csu nem egy stabil morális talapzaton álló karakter, és nem is akar az lenni. Az események előrehaladtával meghoz bizonyos döntéseket, amikkel kizárólag a saját érdekeit szolgálja, és ezzel tisztában is van. Elképesztő állhatatossággal igyekszik beteljesíteni ellopott végzetét, nem habozik másokat feláldozni nagyszerűsége oltárán, de emellett ő maga sem fél szembenézni a szenvedéssel, hite a jövőjében megingathatatlan. Áhított nagyszerűsége lebeg a szeme előtt, és bár többször vívódik önnön lelkiismeretével, megteszi, amit szükségesnek ítél: hiszen világossá válik, az akarat és eltökéltség, legyen bármilyen erős is, önmagában mit sem ér, ha nem követik tettek.

Döbbenetes volt olvasni, miként öltött ez az ambíció egyre nagyobb méreteket, egyetlen apró döntés, egy egyszerű cselekedet kész lavinát képes elindítani. A szerzői szándék félreérthetetlen: nincs az az erkölcsileg feddhetetlen alak, aki képes volna nyomot hagyni a történelemben, a hatalomért be kell mocskolni a kezünket. A könyv szereplői mind „morálisan szürke” karakterek, szó sincs a már megszokottként említhető jó és rossz szembeállításáról a regényben, és ez nagyon tetszik. Csu útja egyszerű novíciustól egy birodalmat megdöntő lázadás vezetőjéig a vasakarat próbája, a nagyszerűség felé haladva fokozatosan válik azzá, aki képes lesz elvenni magának azt a sorsot, amire vágyik.

Ming TingNan munkája

Saját magam vagyok.”

A történet nem titkolt célja reflektálni az ember saját identitásának kérdésére, és feltételezem, aki utánanézett kicsit a könyvnek, megakadhatott a szeme a gender kifejezésen is. Bár hihetném, hogy 2023-ban ezt már sikerül helyén kezelni a fogadóközönség egészének részéről, és nem az azonnali elutasítás lesz a válasz, de mondjuk úgy, hogy vannak kétségeim. Éppen ezért szeretném előrebocsátani: A nappá vált lány, bár több platform az említett kifejezéssel aposztrofálja elsősorban, nem akar és nem is fog erőltetett, egyesek által kifogásolt, mondjuk úgy célorientált ideológiai iránymutatást adni. Távol áll ettől, így ha valaki ne adja ég emiatt mellőzné a könyvet, kérem ne tegye, egy nagyszerű olvasmányélménytől fosztaná meg magát.

Történelmi fikciót írni úgy, hogy az nagymértékben merít az adott kor társadalmi berendezkedéséből és szokásaiból, erre konkrét cselekményt épít, véleményem szerint úgy érdemes, hogy nem szépítjük a dolgokat – máskülönben hiteltelenné válhat az egész. A nappá vált lány története nem kendőzi el a kőbe vésett társadalmi, nem utolsósorban nemi szerepek mibenlétét, szereplők szintjén a nők igencsak kedvezőtlen helyzetére is hangsúlyt fektet. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de a tények attól még csak tények maradnak; kevés kilátástalanabb sorsot tudok elképzelni, mint amiket Parker-Chan itt felvillantott. Miért fontos ez? A címszereplő Csu azáltal, hogy felvette fivére nevét, kénytelen volt magáévá tenni a személyiségét is, hiszen nem csak a körülötte élőket, hanem a Mennyeket is meg kell tévesztenie. Női testben, de férfiként él, cselekszik, tudatosan igyekszik saját egyéniségét néhai testvére elképzelt mintájára formálni, gyakorlatilag saját tudatában is férfiként létezni, hiszen a nagyszerűség máskülönben aligha lehetne osztályrésze. (A nők és a kijelölt helyük, ugye.) Tekintsünk most el a fizikai vonatkozásoktól, a testiség kérdése jó ideig nem kap hangsúlyos szerepet a történetben, Csu az események legnagyobb részében pusztán funkcionális viszonyban van saját húsával.

Meggyőződése, hogy ha valóban képes Csu Csungpává válni, a Mennyek áldásával magához ragadhatja az ígért végzetet. Ugyanakkor világossá válik számára, hogy bizonyos kihívásokon éppen amiatt sikerül felülkerekednie, mert megtapasztalta a nőkre mért szűk szerepet, ebből fakadóan olyan meglátásai, intuíciói vannak, melyekkel férfitársai nem rendelkeznek. Apró dolgoknak tűnnek, de sorsfordító jelentőséggel bírnak. Emiatt az összetettség miatt áll hadban saját identitásával, hiszen abban az időben a férfi és a nő szerepe, illetve jellemvonásaik egyértelműen kijelölt, határozottan kontúrozott dolgok voltak, így hát nem csoda, hogy önmagát illetően is megkérdőjeleződnek a megmásíthatatlannak hitt alapvetések.

Ragyogó végzete felé haladva nemcsak a külvilággal, de saját perszónájával is megküzd, a szerző előtt pedig megemelem a kalapom, amiért ezt az utazást ilyen természetességgel tálalta. Bevallom, tartottam ettől a vonaltól, hogy mennyire sikerült ezt a kérdéskört a cselekménybe beleszőni és részévé tenni, de teljesen feleslegesen aggódtam. Nem Csu az egyetlen szereplő, aki saját identitásával hadakozik, és nehezére esik definiálnia önmagát. Hogy ez a témakör ilyen sokoldalúan és hitelesen kerül bemutatásra, anélkül, hogy mesterkéltté válna vagy túlzásokba esne a narratíva, úgy vélem a szerző tehetségét és arányérzékét dicséri.

Az olvasók alkotásai a karakterekről.

A hasonló érti a hasonlót.”

Rugalmatlan társadalmi struktúra ide, áthághatatlan szabályrendszer oda, mindig és mindenhol vannak, akik nem illeszkednek egyik kollektíven kijelölt skatulyába sem. A nappá vált lány kezdetben kizárólag Csu alakját szólaltatja meg, később ez kiegészül még néhány nézőpontkarakterrel, közülük meg kell említeni Qujang (Ouyang) tábornok figuráját. A történetbe egy mongol hadsereg élén lép be (szó szerint), de szerepe az eseményekben messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Árulónak titulált családját épp azok irtották ki, akiket szolgálni kényszerül, őt magát fiatalon megfosztották férfiasságától, és bár jelentős haderőnek parancsol, mégsem tekintik egyenrangúnak, nevezett hiányosságai okán. A legnagyobb fájdalom számára ebben a szégyenben élni, kívülállóként, azonban Csu-hoz hasonlóan ő is szinte szemellenzős módon siet beteljesíteni végzetét. Rendkívül érdekes és összetett karakter, számomra talán a legemlékezetesebb a regényből, kiváltképp, ha a Csu és közte lévő sajátos kapcsolatot idézem fel.

Kezdetektől érződik köztük egymás helyzetének kölcsönös megértése, a kirekesztettség és a sors elkerülhetetlensége összekapcsolja őket, ellenségként is. Ha úgy tetszik, görbe tükörként jelennek meg egymás számára, két ember, akik nem illenek a világukba, de kénytelenek életben maradni benne, ki-ki a saját célja miatt. Parker-Chan kettejük útját egyfajta kozmikus jelenségként jelenítette meg: mindketten haladnak a Mennyek által kiszabott irányba, időnként találkoznak, kölcsönösen hatnak egymásra, és ezek a találkozások mindkettejük életét és sorsát meghatározzák, sokszor új irányba terelik, de jobb szó híján azt mondanám, katalizálják az eseményeket. Pikantériája a dolognak, hogy ennek mindketten tudatában is vannak, felismerik a másikban a sorsukat determináló erőt, szinte a legelső találkozásuktól fogva tudomásul veszik, hogy úgysem térhetnek ki egymás útjából. Az utolsó néhány fejezet eseményei érdekes csavarral szolgáltak, kíváncsian várom, miképp alakítja tovább az író ezt a szálat. Kettejük furcsa párhuzama és ütköztetése egyértelműen folytatódik majd.

Kevin Lee alkotása

Maga a ragyogás.”

Az alkotót sokan méltatták, amiért ilyen hitelesen jelenítette meg a korszak történelmi vonatkozásait és eseményeit. Mivel nem vagyok történész, erről aligha tudok referálni, de azt elmondhatom, a kibontakozó politikai machinációk és intrikák, a szerteágazó kapcsolatok és a hatalmi játszmák, a fordulatos cselekmény és a bravúros történetvezetés már önmagában is garancia a minőségi kikapcsolódásra. A különböző frakciók és hataloméhes figurák útvesztőjében aztán tényleg nem unatkozik sem az olvasó, sem az a szerencsétlen, aki próbál közöttük lavírozni. A sztoriban vannak ugyan lassabb folyású, önreflektáló részek, de nem éreztem úgy, hogy egy helyben állt volna a történet, minden fejezetben akadt valami, ami miatt nehezemre esett félretenni a könyvet.

Érdekesség: ez egy háborús fantasy, hiszen egy dinasztia felemelkedésének hajnalát láthatjuk, és mégis, egyetlen klasszikus értelemben vett, hosszabb csatajelenetet nem sok, annyit sem írt bele a szerző. Az összecsapások nagyon is megtörténnek, de a leírásuk nem tölt ki fél fejezeteket. Aki olyasmire számít, hogy majd 3-4 oldalon keresztül csattognak a kardok és repkednek a nyílvesszők, meglepődik majd. Ó, van itt hadakozás, akció és izgalom bőséggel, de a legtöbb hasonló kaliberű alkotástól megszokott, hosszú és részletes fegyvercsörgetést felejtsük el. Erőszakból nincs hiány, szükségünknek megfelelően kapunk kivégzéseket, az elmúlás legkülönfélébb módja jelennek meg, éhezés, gyerekgyilkosság, csonkítás, van itt minden, csak éppen nem hentelős stílusban. Azt illetően, hogy ez Parker-Chan részéről mennyire tudatos, csak spekulálni tudok, mindenesetre nem tartom kizártnak, hogy ezzel az eszközzel szándékosan temperálta a legtöbb háborús regény narratívájának megszokott, erőszakos, mondhatni maszkulin jellegét. Azzal, hogy erről kissé elmozdította a fókuszt, kölcsönzött az elbeszélésnek egyfajta köztes, akár a főszereplő egyéniségével is azonosítható jelleget.

Mileyxia munkája

Parker-Chan a történelmi-társadalmi elemek felhasználásánál is tovább ment, és megfűszerezte a dolgot némi természetfelettivel, habár a könyv nem mutat túl a low-fantasy műfaján. A fantasyelemek között elsőként a szellemeket kell megemlítenünk, azokat a túlvilági lelkeket, akik újjászületésükre várnak. Látszólag passzív résztvevői a történetnek (hogy ki és miért látja őket, azt nem tisztem egy spoilermentes beszámolóban elárulni), de valójában komoly jelentőséggel bírnak. A másik elem, amit a szerző fantasztikummal ruházott fel, az égi mandátum. Az imperialista Kína politikai filozófiája szerint az égi mandátum gyakorlatilag a Mennyek áldása, a mindenkori uralkodó transzcendens hatalomtól való származtatásának szimbóluma. A nappá vált lány lapjain ez a mandátum konkrét anyagi formát ölt az arra érdemesek kezében; az uralkodóéban, illetve mindazokéban, akik elég erősek kihívni őt. Egyszerű fogásnak is nevezhetjük, de mégis fantasyelemként szolgál, és kulcsfontosságú szerepe van a történetben.

Nem vagyok maradéktalanul biztos benne, hogy ide tartozik, de feltétlen ki kell térjek a már sokat említett végzet motívumára. Több szereplő életútját követjük, akik látszólag tántoríthatatlanul hiszik, hogy a Mennyek akaratából haladnak valami elkerülhetetlen végkimenetel felé. Ez önmagában még nem adna okot feltételezni, hogy valóban túlvilági akarat mozgatja a szálakat, ugyanakkor a fent említett tényezők kontextusában vizsgálva minimum felmerül a kérdés. Remek megoldás, hogy ez egyelőre nyitva marad, nem tudhatjuk, hogy valóban eleve elrendelésről van-e szó, vagy csupán a karakterek közti hatás-ellenhatás, valamint saját cselekedeteik manifesztálják azt általuk üldözött jövőt.

Wang Tingyue alkotása

„Ez az, ahol elkezdődik.”

Nem fogok kertelni, ez a könyv engem megvett kilóra: az alapötlet, a kivitelezés, ahogy beleszőtte a saját mondanivalóját a történetbe, a karakterizálás. A regény hangvétele már az első oldalon elnyerte a tetszésem, számomra sokat hozzá tud tenni egy jó történethez a stílusos próza. A méltatások a költői jelzővel illetik a nyelvezetét, azt hiszem, ez igen találó. Őszinte leszek, én nem hittem volna, hogy ez az én könyvem lesz, de ilyenkor szoktam örülni, ha tévedek. Miután befejeztem, azonnal nyúltam volna a folytatásért, de arra még egy kicsit várnunk kell. A lezárás úgy hiszem, a tökéletes ponton történt, Csu és Qujang cselekményszála is hatalmas fordulóponthoz érkezett – attól függően, honnan szemléljük, ez jelentheti eddig megismert útjuk csúcspontját – másrészről a regény végén az volt az érzésem, hogy ez még csak a kezdet, valami új és nagyszabású dolog kiindulópontja.

Számos mellékszálat is nyitva hagyott Parker-Chan, meglátjuk, mihez fog velük kezdeni a duológia második felében. Azt gondolom, kitűnő alapokat fektetett le ebben a kötetben, hogy kibontakoztathasson egy igazán nagystílű történetet a következőben. Jó szívvel ajánlom A nappá vált lányt mindenkinek, aki érdeklődik a valós történelmi események inspirálta történetek iránt, de a fantasy ill. kalandregények kedvelőinek is bátran a kezébe nyomnám. Ha felkeltette az érdeklődéseteket, a kötetet az Agave kínálatában már megtaláljátok, Sárpátki Ádám fordításában.