Könyv

Kié a történetmesélés joga? – R. F. Kuang ma ünnepli 27. születésnapját

Rebecca F. Kuang ázsiai-amerikai szerző, a kortárs SFF irodalom feltörekvő csillaga, aki viszonylag fiatalon tette le a névjegyét, és azóta is megállíthatatlan. Rövid idő alatt figyelemreméltó karriert épített, többszörös bestseller-íróként mára olyan rangos elismerések fémjelzik a nevét, mint a Nebula vagy a British Book Awards. Ezzel az összeállítással az ő személye és munkássága előtt szeretnénk tisztelegni születésnapja alkalmából.

Kuang 27 évvel ezelőtt született Kantonban, Kína déli részén, 4 éves volt, mikor szüleivel az Egyesült Államokba emigráltak. Dallasban nőtt fel, saját szavaival élve „irodalmi háztartásban”; egész életét végigkísérte a történetmesélés, az angol nyelvet úgy sajátította el, hogy édesapjával együtt olvasták a klasszikusokat. Számára ez akkor nem az asszimilációt jelentette, hanem egy életre szóló szerelmet az irodalom iránt. Mondják, hogy az ember jellemét, identitását a tapasztalatai formálják, nem csoda hát, hogy Kuang öröksége alapjaiban határozta meg fiatal éveit, és a karrierjét. A Georgetownon diplomázott kínai történelemből, majd ösztöndíjjal vett részt a Cambridge posztgraduális képzésén, ahol sinológiával foglalkozott (a klasszikus kínai kultúra tanulmányozása), ide értve szülőhazája gazdag történelmét, kultúráját, irodalmát, nyelvészetét és művészetét. Oxfordban folytatta tanulmányait, jelenleg a Yale PhD programjában vesz részt, ahol kelet-ázsiai nyelvekkel és irodalommal foglalkozik.

Akadémiai tanulmányai során szerzett tapasztalatai és a családja történelmi öröksége, a kollektív trauma köszön vissza leggyakrabban alkotásaiban. Nagyszülei megélték Kína egyes területeinek japán megszállását, az apja pedig ott állt a Tienanmen téren 1989-ben. Gyermekkorában szinte semmit nem tudott felmenői történetéről, tanulmányai később összefonódtak ennek megismerésével, és természetesen alkotói tevékenysége is bizonyos irányokba terelődött ezáltal. A Georgetownon folytatta tanulmányait, mikor egy évet Pekingben töltött, nagyszülei révén ekkor ismerte meg családja történetét, amiből első regénye is született.

A Mákháború trilógia angol nyelvű kiadása (saját kép).

19 évesen kezdte el írni a Mákháborút (The Poppy War), 2018-ban megjelent debütáló regényét, amely széleskörű kritikai elismerésben részesült. Kuang, bár bevallása szerint nem szíveli különösebben a szorosan elkülönülő műfaji megkötéseket, az áthághatatlan kategóriákat, ha ki kellene emelni, mégis a fantasy világához érzi magát legközelebb. Első regénye, valóságos történelmi eseményekből merít, ezzel együtt színtiszta dark fantasy. Keletkezésének miértjéről így nyilatkozott: „Azt választottam, hogy írok egy újragondolt fantasyt Kína 20. századáról, mert ez volt az a történet, amit nem találtam a könyvespolcokon.”

A Mákháborút jelölték a Nebula-díjra, és olyan sajtóorgánumok emlegették az év legkiemelkedőbb alkotásai között, mint a Time, a The Washington Post, vagy a The Guardian. A könyv egy trilógia első része, ezt követte további két kötet, a Sárkányköztársaság (The Dragon Republic – 2019), és A lángoló isten (The Burning God – 2020), melyeket szintén nagy elismeréssel üdvözölt a szakma. A középpontban a kollektív történelmi örökség mellett szerepelteti az egyéni felelősséget, hogyan és mi által válik valaki szörnyeteggé, a cselekvés felelősségéből mennyi róható egyetlen emberre, és persze hogy miként határoz meg bennünket mindaz, amit mi magunk nem éltünk át, de ránk hagyományoztak. 

Az indonéz kiadások látványos borítói.

A trilógia számos bestseller-listán szerepelt előkelő helyen, azonban a valódi katartikus áttörést Babel című regénye (2022) hozta el Kuang számára. (Magyarul ősszel, az Agave kiadó gondozásában várható.) A könyv egyvelege az alternatív történelemnek, a fantasynek, és ízig-vérig megtestesíti mindazt, amitől a dark academia olyannyira népszerűvé vált az utóbbi időkben. Nem ecsetelném a Babel cselekményét, mivel később szeretnék külön cikket szentelni a kötetnek, de nem túlzok, ha egyedülálló műnek nevezem. Keveredik benne a brit imperializmus, az akadémikus közeg, különös tekintettel a nyelvészetre, a klasszikus irodalomtudományra, megspékelve egy kis fantasyvel. A Mákháborút érő szigorúbb kritikai bírálatok szerint a debütáló regény, bár hozta a műfaj klasszikus elemeit, nem használta ki kellően azokat megkülönböztető sajátosságokat, melyek valóban forradalmivá tették volna a regényt.

A Babel esetében erre aligha lehet panasz. Kuang számomra emiatt is kiemelkedő író, nem fél szakítani a műfaji konvenciókkal, rutinosabb szerzőként már bátran kísérletezik, és ez meg is hozta az eredményt. Őszintén, én merem állítani, hogy ilyen könyvet más még nem írt. Kuang mesterművébe beleöntötte egész identitását, a kultúra és a magas szintű, akadémiai tudás iránti szenvedély éppúgy központi eleme a narratívának, mint az emigránslét, a két külön világhoz való kötődés élettapasztalata. Tetten érhető a szerző fejlődése, ennél a könyvnél már egyértelmű, hogy figyelni kell Kuang tevékenységére, árad belőle a potenciál. A kritika is így gondolhatta, hiszen nem is olyan rég, egyazon napon tüntették ki a Nebula-díjjal, és a British Book Awards legjobb fikciós alkotásnak odaítélhető díjával.

A Babel angol nyelvű kiadása (saját kép).

Ezzel a kötettel azt is megmutatta, hogy nem kötik a műfaji korlátok. A The Guardiannek adott interjújában a közelmúltban elmondta, hogy ugyanabban a műfajban nem szándékozik kétszer alkotni, hiszen túl sok formája van a történetmesélésnek, amivel kísérletezni szeretne, és túl kevés év az életében, ami ehhez rendelkezésre állna. Ambiciózus kijelentés, de azok alapján, amiket eddig tőle olvastam, én hiszek neki.

Legfrissebb regénye Yellowface címen jelent meg, a cikk írásakor még gyakorlatilag friss rajta a nyomdafesték. A korai méltatások nem kevésbé elismerő véleménnyel szóltak róla, mint az előző munkájáról, az Agave kiadó pedig már sikerrel megszerezte a magyar kiadás jogait, így a hazai közönség sem marad friss Kuang-könyv nélkül.

A Yellowface tekinthető egy merész, középső ujjas tisztelgésnek a könyvkiadás felé. Szatirikus hangvételű thriller az egész iparágról, és a közösségi média koráról, amely alapjaiban határozza meg az előbbit. A regény alapszituációja a következő: egy sikeres ázsiai-amerikai szerző halálát követően gazdátlan mesterművét megkaparintja egy mellőzött kolléga, és sajátjaként jelenteti meg. Kuang nem titkoltan merít saját könyvkiadással kapcsolatos tapasztalataiból, simán kipakolja az eddig diszkréten elkendőzött árnyoldalt, saját szemszögéből villantva fel mindazt, ami manapság jellemzi a kiadók világát. Felveti a szakmán belül jelen lévő aktuális problémákat, a rasszizmus, a diverzitás, a kulturális kirekesztettség kérdését, a mai tendenciák mibenlétét és hatásait, új nézőpontból bemutatva egy bestseller létrejöttét.

A The Guardian riporterének elmondta, a könyvkiadás, a legtöbb szórakoztató iparághoz hasonlóan, tele van drámával, és véleménye szerint nem beszélünk eleget arról, amit a modern irodalmi világ az írók mentális egészségével tesz. Nevesül a versengést, a kettős mércét, az állandó digitális jelenlétet és ennek következményeit említi; szerinte olyan pillanatnyi állapotban élünk, ahol mindenki szorosabb kapcsolatban áll egymással, mint eddig bármikor, és mégis izoláltabb, mint valaha. A Yellowface egyik vezérgondolataként jelenik meg ez az ellentmondás, de egyéb aktualitásból sincs hiány.

Rebecca F. Kuang

Az utóbbi évek társadalmi trendjei a könyvkiadást is elérték, a diverzitás megjelenítése általános érvényűvé vált, ami alapvetően egy pozitív dolog lenne, ha nem feledkeznénk meg az arányérzékről, mert ez is gyakorolhat bizonyos értelemben egyfajta kirekesztő hatást. Mire gondolok: mindannyian találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy egy sztorit szétszedtek, mert nem elég diverz. Eleve jó a kérdés, hogy kinek a feladata eldönteni, mi az elégséges és mi nem az. Ugyanakkor, ha valaki szoros személyes kötődés vagy tapasztalat nélkül igyekszik ezeknek az elvárásoknak megfelelni, szintúgy el lesz marasztalva, hiszen nem a saját bőrén tapasztalta, amiről írt, magyarán kussoljon. A tipikus eset, mikor nem tudsz jót tenni. Kuang kétélű kardhoz hasonlítja a jelenséget: egyrészt hangot adhat az alulreprezentált szerzőknek, de a szűkebb személyes tapasztalattal rendelkezőket tartósan marginalizálhatja, kizárhatja, ezt pedig ő személy szerint ki nem állhatja. Véleménye szerint a legfontosabb, hogyan nyúlunk a témához, miképp jelenítjük meg – érdekes, jó az alkotás? Érdemben foglalkozik a narratíva a választott témakörrel, vagy csak ismétli azt?

Kuang a fent említett jelenséggel is megjeleníti a Yellowface lapjain, boncolja a kérdést, melyet eleve nem tart helyénvalónak: kinek van joga, felhatalmazása elmesélni egy bizonyos történetet? Nyilatkozata szerint a történetmesélés lényege többek között éppen az, hogy a saját megélt tapasztalatainkon túlmutató képzelőerővel forduljunk mások felé, és empatizáljunk olyan emberekkel, akik nem mi vagyunk. Ennek hiányában mindenki maradhatna a memoároknál, amit Kuang szerint senki sem akar. Nagyon fontos erről beszélni, hiszen aki követi a kortárs irodalmi élet történéseit, újra és újra szembesülhet hasonló jellegű dilemmákkal.

Az író elárulta azt is, hogy korábban nem merte, és nem is tudta volna megírni ezt a regényt, tapasztalat és kellő rálátás hiányában, viszont pár éve már elérkezettnek látta az időt, hogy egy ilyen történetet körvonalazzon. Bámulatos tehetséggel fordul a legkülönfélébb témák felé, a magam részéről kíváncsian várom, mivel rukkol elő legközelebb. Következő alkotása a Katabasis munkacímet viseli, egyelőre nem sokat tudunk róla; az Alíz Csodaországban szürreális hangulata, a döntéshozatal és a racionális választásaink paradoxon jellege, az akadémikus miliő bukkan majd fel előreláthatólag a történetben.

Rebecca F. Kuang Mákháború trilógiája magyar nyelven elérhető az Agave kínálatában, nemrég készült el az utánnyomás, meg kell jegyezzem gyönyörű kivitelben. A Babel megjelenésére az őszi Könyvfesztivál idején számíthatunk, szintén a kiadó égisze alatt. A klasszikus vonalú fantasy kedvelőinek jó szívvel tudom ajánlani a már megjelent trilógiát, a Babel, bár a zsánerhez tartozik, közelebb áll a szépirodalomhoz, a dark academia esztétikum rajongói biztosan szeretni fogják.

A szerzővel a The Guardian munkatársa, Rebecca Liu készített interjút a Yellowface külföldi megjelenésének apropóján, melyből bátorkodtam meríteni jelen írás összeállításakor. Az eredeti, teljes riportot ezen a linken találjátok.