Egyéb

Könyvheti újdonságok, amikre kíváncsiak vagyunk

Ismét eltelt egy év, nyakunkon az Ünnepi Könyvhét. Az immár 94. alkalommal megrendezésre kerülő, több napon át tartó eseménysorozat valódi paradicsom a könyvmolyok számára: könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések és egyéb programok várják a látogatókat, rengeteg újdonsággal készülnek kedvenc kiadóink. A bőség eme csodálatos zavarában nem olyan nehéz elveszni, ezért összeszedtük, hogy mely SFF kiadványokra lesz érdemes odafigyelni a napokban. A teljesség igénye nélkül, íme a könyvheti kínálat, a műfaj rajongóinak örömére.

Engedjétek meg nekem, hogy kapásból a kedvenc kiadómmal és az általam legjobban várt új megjelenésekkel kezdjem a sort. A Fumax csapata az idén sem aprózza el a dolgokat, nem kevesebb, mint 10 cím szerepel az újdonságok között (ebből kettő utánnyomás, kilenc SFF kiadvány), vegyük őket sorra:

Legendák kora (Michael J. Sullivan) – Rögtön a mesterrel nyitok, szerintem sokan vagyunk, akik nagyon örülünk az új Sullivan könyvnek. A szerző a Riyria-krónikákkal tette le a névjegyét, a kortárs fantasy egyik fenegyereke. Az eredeti, hatrészes sorozat később előzménykötetekkel egészült ki, majd Sullivan tovább bővítette Elan világának történetét, Az Első Birodalom legendáival. Ez a kötet az utóbbi, különálló sorozatként is kezelhető széria negyedik kötete, továbbra is Matolcsy Kálmán kiváló fordításában olvashatjuk. A szerző egyik korábban megjelent alkotásáról itt írtunk részletesebben.

A Fumaxnál eddig megjelent Sullivan regények (saját kép)

Az emlékezet gyermekei (Adrian Tchaikovsky)Az idő gyermekei sorozat 3. kötete az elődökhöz hasonlatos, kőkemény sci-fi élményt ígér. A fickó, aki bár zenét nem szerez, a nevét mégsem lehet elsőre helyesen leírni, többször kitüntette magát korábbi alkotásaival, olyannyira népszerű, hogy a sorozat első részére lepkehálóval kellett már vadászni. A kiadó a Könyvhétre elhozza nekünk nemcsak a 3. részt, hanem Az idő gyermekei utánnyomását is, így az eddig megjelent kötetek hiánytalanul elérhetőek lesznek. Mindhárom könyvet Habony Gábor fordította.

Egy különös tavasz emlékezete (Benyák Zoltán) – Újabb magyar szerzővel bővült a kiadó palettája; a Requiem címet viselő sorozat nyitókötete „az ezredforduló nagy eposza”, titkokkal és rejtélyes eseményekkel teli fantasztikus kalandokra invitálja a nagyérdeműt. A fülszövege alapján igazán ígéretes sztorinak tűnik. A kiadói programtervezet szerint a szerző szombat délután dedikál a Fumax standjánál.

Monstress: Fenevad 7. – Bitorló (Marjorie Liu, Sana Takeda) – A képregények szerelmesei bizonyára meg lesznek elégedve a felhozatallal, több cím is a friss megjelenések sorát gyarapítja. A Liu & Takeda páros remekművét keveseknek kell bemutatni, ez a darab a Muchába oltott steampunk vérengzés 7. felvonása, tömény grimdark csemege. A fordítás Kleinheincz Csilla munkája.

Orgyilkos osztály 10. – Mentsd meg nemzedéked (Rick Remender, Wes Craig) – Repül az idő, minden idők talán legelvetemültebb osztálya csak néhány évvel ezelőtt debütált a hazai képregénypiacon, és ez már a 10. kötet. A széria lassan a célegyenesbe fordul, készülhetünk a végjátékra. A sorozat Rusznyák Csaba fordításában olvasható.

Loki: A földre pottyant isten (Daniel Kibblesmith, Oscar Bazaldua) – Mindannyiunk kedvenc csínytevője újra itt van, hogy felrázza a dolgokat, avagy újabb darabbal bővül a Marvel nevével fémjelzett gyűjtemény. Lunczer Gábor fordításában érkezik.

Deadpool: Szamuráj 1. (Sanshiro Kasama, Hikaru Uesugi) – Nem egy, hanem két új Marvel képregénynek is örülhetnek a rajongók az idei Könyvhéten. A legfrissebb Deadpool kaland első ránézésre nem marad el az eddigiektől, igazi agyament rodeó lesz. Dobószéli Eszter fordításában várható.

A Hogwarts Legacy világa – Vissza a Roxfortba – a varázsvilágban játszódó nyílt világú videojáték megalkotásába nyújt betekintést ez az igényes kiadvány, csurig vizuális tartalommal és érdekességekkel. A különleges kötet Beke Péter és Holló-Vaskó Péter fordításában kerül a polcokra.

A kép forrása: Agave Könyvek

Az Agave egész évben keményen tolta, a tavaszi felhozatallal rendesen kitettek magukért. Könyvheti újdonságaik az előző kiadó könyveinél ugyan szerényebb számban jelennek meg, de az ő standjukon is találunk friss SFF köteteket.

Hyperion & Hyperion bukása (Dan Simmons) – Az ikonikussá vált űropera első két része új kiadásban kerül a közönség elé, az igazán szerencsések még a díszdobozra is lecsaphatnak, ha időben érkeznek. A műfaj egyik klasszikusának számító Hyperioni énekeket a kiadó Huszár András fordításában adta ki.

Felemelkedés (Nicholas Binge) – A tavasz egyik nagy szenzációja volt külföldön, eredeti ötleteit és lendületes cselekményét méltatta a szakma. Keveredik benne a horror, a hegymászás, a tudomány és a hit, ezzel újabb érdekfeszítő kötetet üdvözölhetünk a sci-fi műfajában. Részemről az egyik legjobban várt könyv az új kiadványok közül. Bosnyák Edit fordításában jelenik meg.

A kép forrása: Delta Vision

A Delta Vision is közzétette nemrég az ünnepi rendezvénysorozatra időzített megjelenéseinek listáját, nem is olyan rövid listát, teszem hozzá. Meglehetősen komoly nevek szerepelnek itt is, íme:

Hajnalszilánk (Brandon Sanderson) – Sanderson egy legenda, ezt szerintem kezelhetjük tényként. A Viharfény krónika első és második részéről már írtunk részletesebb cikket, túlzás nélkül az egyik legjobb fantasysorozat a piacon. Ez a kisregény a széria 3. és 4. regényének cselekménye közt helyezkedik el, ezúttal mellékszereplőkre fókuszálva. Sanderson neve és Sárpátki Ádám fordítása úgy hiszem garantálja a minőséget.

Hajnalcsillag (David Gemmell) – Klasszikus vonalú heroikus fantasy a műfaj másik nagy alakjától: hősök, fenyegető sötétség és próféciák, minden adott, ami egy kiadós kalandhoz szükségeltetik. A kötet a szerző egyik önálló regénye, nem pedig egy sorozat része. Sziklai István fordításában lesz elérhető.

Kard által (Gaura Ágnes)„Magyar nyakba magyar szemfog!”, vagyis Borbíró Borbála immár hatodszorra ugrik fejest a zavarosba. Igazi gyöngyszem ez a regény, nem sok hazai szerző ír urban fantasyt, (a tetejébe vámpírokról,) pláne nem ilyen színvonalon.

Mellékesetek (Jim Butcher) – Ez a könyv a Dresden-akták világából szemezget, rövidebb, vicces történetek kollekciója, természetfeletti bonyodalmak és mindennemű rémséges ügyek gyűjteménye. A fordítás Tüzér Judit munkája.

Örök (R. A. Salvatore) – Újabb könyv egy fickótól, akiről elképzelni nem tudom, mikor alszik vagy tesz eleget az egyéb, átlag földi halandó számára megkerülhetetlen létfenntartó funkciók parancsainak. A kötet a Generációk sorozat 3., egyszersmind a Drizzt legendája 33. része, leírni is félelmetes. Vitális Szabolcs fordításában olvasható.

A megtévesztés sárkányai (Margaret Weis, Tracy Hickman) – A szerzőpáros egy új sorozat első részével járul hozzá ehhez a listához. A népszerű duó ezúttal sem bízza a véletlenre a dolgokat, bőven jut mindenből, amit egy vérbeli fantasytől várhatunk: sárkányok, lovagok, törpök, időutazás és veszélyek – emelem kalapom a klasszikusok előtt. A regényt Barsiné Gál Erika fordította.

A Gabo kiadásában is érkeznek olyan újdonságok, melyek érdekelhetik a fantasyrajongókat, ráadásul magyar szerzők tollából. El leszünk kényeztetve.

Alvilági szövedék (Kleinheincz Csilla) – Az Ólomerdő-trilógiát megalkotó Kleinheincz Csilla új regényének is örülhetünk idén a kiadó standjánál. Ízig-vérig fantasztikus történetet kapunk az emberi gondolkodásmódról, az együttélésről, a természet és ember viszonyáról.

Kígyók országa (Rusvai Mónika) – Történelmi fantasy és egyben generációkon átívelő családtörténet a Tündöklő szerzőjétől. A második világháborútól a kétezres évekig érő események titkokkal, női sorsokkal, történelmi és lelki traumákkal terhesek, mindezt áthatja a fantasztikum, a mágia, figyelemre méltó olvasmánynak ígérkezik.

Egy dolog biztos, egy jó ideig nem maradunk olvasnivaló nélkül. A 94. Ünnepi Könyvhét részletes programja, a technikai jellegű információk és egyéb tudnivalók megtalálhatóak a hivatalos honlapon.