Gaming

Rühes-e a Rozsomák? – Marvel’s Wolverine kritika (PS5)

A cikk írásakor egy hónap telt el a Sony/Insomniac legújabb nagy durranásának szánt, szuperhősös játékok kilométer hosszú sorát gyarapító Marvel’s Wolverine megjelenése óta. És oh boy, kapott ez a játék hideget-meleget. Én pedig vártam és vártam, részben időhiány, részben tudatos döntés által, hogy kihozzam ezt a kritikát, mert ezen hónap alatt kétszer is kitoltam a játékot, végignézve a játékosi visszajelzések alapján implementált változtatásokat, tweakeket, javításokat. Most pedig eljött az idő, hogy én is megmondóembert játszva (vagy mégse), elmondjam az én igazságomat Logan legújabb videojátékos kalandjáról.

Mielőtt fejest ugrunk a játék elemezgetésébe, nézzünk kicsit vissza a megjelenés előtti évekre, mert sajnos a Wolverine fejlesztése elég hányatott volt. Nem feltétlenül csak a fejlesztők hibájából. A játékot először egy teaserben láttuk, 2021-ben, ami nyilván minden képregényrajongó nyálelválasztását maximumra tekerte. Azóta persze tudjuk, hogy a Sony/Insomniacnak egy elég komoly szerződése van a Marvellel, a képregények ihlette videojátékok készítésének sorára, hogy bővítsék az új videojátékos univerzumot, de akkor ez még nem volt széles körben ismert, így a Spider-Man, valamint a Miles Morales sikere, valamint az ígéretesnek tűnő Spider-Man 2 mellett, még egy X-Men játék várható érkezése is igen komoly örömnek számított. 

Aztán jöttek a gondok: Kezdve a megosztó véleményekkel arról, hogy a játékot egy sztori vezérelt, lineáris akció-kalandra tervezik készíteni, a generáció mániája, a nyílt világú light-RPG helyett (ezt a rinyát sosem értettem mondjuk). De az igazi gyomrost az adta, hogy az Insomniac 2023-ba ransomware támadás áldozata lett, aminek következtében körülbelül minden fontos infó kikerült a játékról az internetre. A teljes sztori, a karakterek, gameplay mechanikák, videók, satöbbi. Ennek következtében a készítők (legalábbis a menedzsment) úgy döntöttek, hogy átdolgozzák a már eleve fejlesztési késésben lévő játékot. Aminek adott még egy pofont a 2024-es kreatív vezetői váltás is. Ennek következtében pedig nyilván várható volt, hogy sajnos a játék nagyon más lesz, mint amilyenre eredetileg szerették volna. Hogy ez jó, vagy rossz, azt nehéz megítélni. Ami biztos, hogy a végeredmény egy sokkal szűkebb, kevésbé összetett világgal és történettel rendelkező termék lett. De tényleg baj ez? 

Szokás szerint kezdjük a sztorival: A Marvel’s Wolverine témáját tekintve megpróbált hasonlót húzni, mint anno a Spider-Mannel, de egy kicsit biztonságibb játékot játszva igyekezett nekünk egy új Wolverine sztorit hozni. Lényegében egy újabb eredettörténetet kapunk belekeverve a játék cselekményébe. Logan ezúttal sem emlékszik a múltjára…úgy harminc évvel a játék eseményei előttig, amikor is a mutánsok patrónusa, Nathaniel Essex rátalál. Így kerül be a mutánsok megvédésére létrejött Team X-be, melynek olyan híres mutánsok a tagjai, mint Mistique vagy Sabertooth. A csapat az évek során nagyon megfogyatkozik és Logan is elidegenedik tőlük. A játék kezdetén éppen csak visszatér, azért, hogy segítsen kiszabadítani a fogságba esett Essex-et. 

Innentől ugrunk fejest abba a világ körüli turnéba, ami bekeretezi a Wolverine játék történetét. Nagyon friss a játék, így a világért sem szeretnék spoilerezni, de annyit azért el lehet mondani a sztoriról, hogy az egész onnan indul, hogy a Team-X összecsap legnagyobb ellenségük, Bolivar Trask magánhadseregével annak érdekében, hogy megmentsék a mutáns populációt…dióhéjban. Így kerül a képbe Jean Grey és szedett-vedett társasága, akik a játék fontos katalizátorai lesznek. Xavier X-Men csapata ebben az univerzumban (még) nem létezik, így abban a formában nem fogunk további „kedvencekkel” találkozni.

Az X-Men és Wolverine nagy rajongójaként, a magam részéről nem bántam ezt a tényt, sőt, kifejezetten élveztem ezt a kissé megkevert történetet. A karakterek újraértelmezése és írása nekem tetszett, a történetvezetés feszes volt és bár nagy meglepetésekkel nem tudtam számolni, a csavarok és egyéb sarokpontnak számító események jól voltak adagolva. Nyilván, aki ismeri az X-Men világát, nagyon nem tud már semmin meglepődni. Felhívnám a figyelmet, hogy a Spider-Man játékokban sem húztak váratlant, csak kicsit tekertek az eredeti sztorin. És az is szuper volt. A színészi munka zseniális, akár egy filmben, sorozatban is elmenne. Nem értem miért van akkora sírás körülötte. De erről később még szó lesz. A számomra eddig teljesen periférián lévő Liam McIntyre egyenesen zseniális munkát végez. Méltó utódja és/vagy alternatívája Hugh Jackmannek.

Nyargaljunk át a játékmenetre, kezdve a harcrendszerrel. Oh my…itt is megosztó leszek, de lesz…számolom a pénzt. Én egyenesen imádtam a harcot a játékban. Igen, nem olyan komplex, mint a Spider-Man játékokban volt. Pláne nem olyan komplex, mint amilyenek léteznek az utóbbi időben. És? Kit érdekel? Pláne, ha ennyire élvezetes. A Wolverine egy igazi, könnyen emészthető, könnyen tanulható és könnyen irányítható power fantasy-t kínál. És abban zseniális. Fantasztikus élmény amikor az ellenségek között cikázva kaszabolod szét őket, miközben fröcsög a ketchup, hullanak a karok, lábak, fejek. Ráadásul magasabb nehézségi fokozatokon kifejezetten kihívás is tud lenni, főleg amikor egy nagyobb csoport veszi körbe Logan-t. 

Hogyan is néz ki? Lényegében kétféle támadásunk van. A sztenderd kaszabolás és egyfajta „távolsági”, ugró támadás. Ezeket váltogatva és kombinálva tudunk különböző speciális támadásokat kicsikarni Logan-ből. Semmi extra, csak színtiszta darálás. Védekezésre, a mai trendeknek megfelelően két opciónk van. A parry és a dodge. Mindkettő különböző helyzetekben és támadások ellen hatékony. Itt említeném meg az egyetlen igazi negatívumot, amit tapasztaltam, mégpedig, hogy az ezekre lehetőséget adó időablak nagyon inkonzisztens. Néha hiába nyomtam le a megfelelő gombot, akkor is bekaptam a pofont, máskor meg még egy teát is le tudtam főzni. Ez különösen kellemetlenül jön ki a boss-harcok során, akiknek egy egy támadása is komoly mennyiségű életerőt tud levenni. 

Ha már életerő, egy Wolverine játék esetében mindig nagy kérdés hogyan oldják meg Logan regenerációs képességeit. Itt kicsit felemás érzésem volt a játékot játszva. Alapvetően Logan szinte azonnal felgyógyul a sérüléseiből, ha éppen nem harcolunk. Harc közben ez jóval lassabb, de buffokkal gyorsítható. Amennyiben itt elfogy az életerőnk, Logan lehetőséget kap egy last stand-re, amikor minden erejét összeszedve felgyógyul a sérüléseiből és visszavág az őt földre küldő rossz arcúnak. Eddig ez remek, csak az a baj, hogy a legtöbb harc közben ebből maximum kettő darabot kapsz. Ha ezt elhasználtad, akkor jön a game over és kezdheted elölről a harcot. Ez azért elég olcsó megoldás. A magam részéről azt vártam volna, hogy valami különlegesebb, fluidabb megoldást kapjunk. Nem tragikus, de meh. 

Szintén a mai trendeknek megfelelendő, a játék természetesen tartalmaz szerepjátékos elemeket. Valaki biztosan bánja, de szerintem itt szerencsére nincs túlbonyolítva. A játék során Logan XP-t gyűjt, ami aztán beváltható speciális képességekre, vagy boost-okra. Speciális támadásokból hat van, amiből egyszerre négyet használhatunk, ezzel is könnyebbé, látványosabbá téve a harcot. Ezeket három lépcsőben tudjuk fejleszteni. Valamint van tizennyolc unlockolható perk, amik inkább passzív segítséget nyújtanak a játékban. Ezek egy része valóban hasznos, egy részét észre sem vesszük, de enni nem kérnek. Aggódni amúgy nem kell, mert ha jól csinálunk mindent, akkor elég jó tempóban gyűlik az XP, így kábé csak a preferenciánkon múlik, hogy mit és milyen formában fejlesztünk. A játék végére nagyjából ki lehet maxolni az egész menüt. 

Egyértelműen nem maradhatnak el a különböző gyűjthető cuccok sem. 2026-ban megmozdulni sem lehet ezek nélkül. A jó hír, hogy ezeket próbálták az Insomniac munkatársai valamilyen formában, szervesen integrálni a játékba. Az első ilyen például Logan kedvenc itókájának, a whisky különböző típusainak összegyűjtése, melyeknek köszönhetően különböző DNS-adaptálódásokat tudunk unlockolni, amik további buffokhoz juttatnak hozzá minket. A különböző alapanyagokat rejtő dobozokat hajkurászva pedig…nos…alapanyagokat tudunk szerezni különböző öltözetek és az ezekkel együtt járó HP upgradek feloldásához. A különböző kosztümök a korábbi Insomniac-os szuperhős játékokban is nagyon központi szerepet játszottak egyeseknek és örömmel jelentem, hogy a Wolverine-ben sincs ok panaszra. Logan összes legendás ruháját magunkra ölthetjük…és még többet. 

Az utolsó gyűjtögethető dolognak nagyon nagy szerepe van a sztoriban. Ezek a magyarul “rémálom ajtó”-nak (Nightmare Doors) fordítható helyek. Itt különböző harci vagy ügyességi kihívásokat kell teljesíteni. Azon felül, hogy a pontjainknak megfelelően XP-t meg extra kosztümöket nyerhetünk, a challenge-ek lényege, hogy azokat teljesítve megnyithatjuk Logan egyik elméjében leledző emléket a Team-X előtti időkből. Ha pedig sikerül mindet teljesíteni, akkor a játék végén egy titkos befejezést is kaphatunk, ami jó néhány dologra magyarázatot ad. Az egyetlen gond ezzel, hogy bár a történet szempontjából fontos dolgok ezek az emlékek, egyrészt mégis egy ilyen grindolós kihívás mögé zárták őket, másrészt lényegében annyi történik, hogy Logan “felmond” egy szöveget. Jó lett volna ha legalább egy átvezető lett volna alattuk…akár a régi Assassin’s Creed-ekben található titoktöredékek módjára. De nem…erre nem jutott idő. Pedig kellett volna. 

A gyűjthető cuccok megtalálása nem kimondottan nehéz, de van pár ami jól el van rejtve. Mára már mindenki tudja, hogy a pályák kifejezetten lineárisak, ahogy azt is, hogy nem ez volt az eredeti terv. De őszintén megvallva, itt sem értem a hisztit. Számomra felüdülés volt, hogy végre nem kellett száz ikont hajkurászva végigpásztáznom az egész térképet, csak mehettem, játszhattam, kaszabolhattam és élvezhettem a sztorit. Igenis kellenek ilyen játékok. Aki meg az open world-höz meg a játék hosszához méri, hogy megéri-e megvenni…nos, akkor az ne játsszon lineáris single player játékokkal, nem tudom, LOL. Nekem van igényem erre és nagyon élveztem a játék lineárisságát. 

Azt viszont be kell vallani, hogy a pályadizájn vegyes. A legtöbb helyen szerintem zseniálisan meg lett csinálva. De vannak helyszínek, amik nem sok ingert adnak az embernek. Különösen igaz ez a motoros pályákra, amik hírhedtté váltak. Teszteltem, nekem nem sikerült a kontroller megfogása nélkül végigjátszanom őket. Biztos én vagyok béna. De nem az a lényeg, hanem, hogy azok a pályák tényleg borzasztó unalmasak. Látszik, hogy csak azért kerültek bele, mert Logannak motoroznia kell és pont. Cserébe viszont a Japánban, Madripoorban, vagy Telambangban játszódó pályák zseniálisak. Szerintem pont jó arányban sikerült egymás után pakolni az akciót és az ügyességi részeket, vagy éppen a lopakodós pillanatokat (amik amúgy full opcionálisak).

Grafikailag a játék zseniális. Tudom, hogy ezen is sokan fanyalognak, de alap PS5-ön még Performance módban is olyan gyönyörű tud lenni a játék egy OLED TV-n, hogy sokszor csak tátottam a számat. Kiváltképp igaz ez a karaktermodellek részletességére. Abba a vitába, hogy a karakterek mennyire “szépek” vagy sem, bele sem szeretnék menni, mert ez a legnagyobb baromság, amin valaha elkezdett a gaming community acsarkodni. Bocsi srácok! Visszatérve, a játék mesés tud lenni a karaktereken felül is. Az effektek, a fény-árnyék játék, mind remek. Hogy ez-e a mai grafikai lehetőségek csúcsa? Nem! Valóban vannak elnagyolt részek is, ezek általában kevésbé fontos részletek. De őszintén, az összkép még így is remek. 

Ahogyan a zene is kimondottan hangulatos. Nem kell egy Dragon Age, vagy Skyrim szintet várni (apropó, olvastátok a legjobb videojátékos zenékről szóló listáinkat?), de tökéletesen aláfestik a játék hangulatát. Ezen felül azt kell, hogy mondjam, a játék kifejezetten stabilan fut, amit manapság már önmagában is értékelni kell. Minimális mennyiségű buggal találkoztam, fagyás zéró, és csak egyszer volt olyan, hogy újra kellett töltenem a mentést, mert az egyik script nem akart elindulni. Azért ez összességében elég korrekt. 

Akkor mégis mi a baj a Wolverine-nel? Miért kapott ilyen nagy ellenszelet, miért kritizálták ennyien? Most mondhatnám, hogy nem tudom, de akkor elküldenétek a francba. Persze amúgy nem tudom. Mindenkivel együtt, csak találgatni tudok. De úgy érzem szegény Logan kalandja több sebből vérzik ilyen téren. Elsőként a játék nagyon más lett, mint amit eredetileg belengettek és/vagy, amit az emberek vártak. Másrészről a Sony most nagyon a bögyében van a népnek a játékosokhoz való hozzáállása miatt és valószínűg esélytelen, hogy ez ne nyomja rá mindenre a bélyegét. Harmadrészt úgy látszik, a Wolverine mindenki számára egy afféle kultúrharci hadszintérré vált, ami valljuk be, sosem tesz jót semminek. 

A cikk végére érve, én csak annyit tudok mondani, vagy javasolni, hogy ne higgyetek egy influenszernek, youtubernek…nekem se, ha nem akartok, hanem próbáljátok ki a játékot magatok. Kis híján én is elengedtem, de milyen jó, hogy nem tettem, mert nagyon jól szórakoztam vele. Nem lett 10/10-es játék, az tuti. De egy nyolcast simán adnék, ha pontoznánk itt a Kritizátornál. Ha szereted a karaktert, az X-Ment, a képregényeket, vagy csak egy kikapcsolódást nyújtó akciójátékra vágysz, akkor szerintem nem fogsz csalódni.