Hayao Miyazaki kétségtelenül az egyik legnagyobb név az animációs szakmában, mind a tradicionális, manga-vonalról, valamint az amerikai rajzfilmek terén is (ami egyszerre inspirálja Miyazakit és készteti másolásra a nyugati stúdiók tömkelegét is). Aki valamennyire járatos a rajzfilmek vagy a mangák világában, tudja kicsoda Miyazaki. Vagy ha így hirtelen nem is ismerős, a temérdek klasszikus filmje közül biztos látott jópárat.

Legyen az a gyerekvilág fantáziáin alapuló Totoro – A varázserdő titka; az alternatív világháborús Európában játszódó varázslótörténet, a Vándorló Palota; a környezetszennyezés és a háború veszélyeit taglaló Nauszika – A szél harcosai, valamint A vadon hercegnője; vagy a japán folklórra erősen építő Chihiro szellemországban, ami egy lány elfüggetlenedését mutatja be. A sor itt korántsem zárul be, azonban a mai cikkünkben nem ezeknek az örökzöldeknek a dicséréséről lesz szó. Éppen ellenkezőleg! Ma áttekintjük pár olyan munkáját a mesternek, amikről az átlag közönség kriminálisan keveset tud, ám bőven megérdemlik a figyelmünket.

Egy jó művész nem mindig találja el először egy elmesélni kívánt történet médiumát, látványvilágát, vagy komplexitását. Néha úgy érzi elkészített egy befejezett, komplett történetet, ám pár év múlva visszatekintve látja már, hogy az ötletből jóval többet is kihozhatott volna. Ilyenkor nem kell eltemetni az adott koncepciót – vissza lehet rá térni megújult gondolatokkal és megnövekedett ambícióval, ahogy Miyazaki is tette jó pár művénél. Így sok esetben kettő vagy több alkotást kapunk, amik hasonlóságai között belátást nyerhetünk a művész gondolkodásába is. Nézzünk meg pár példát a legjobbak közül. 

(Figyelem! Az alábbi művek közül csak egy jelent meg Magyarországon, ezért a magyar címek nem hivatalosak, csupán lenyomatot próbálnak nyújtani az eredeti elnevezésekből.)

Shuna utazása (Shuna no Tabi)

Ez a 147-oldalas mini-grafikus novella egy előzmény előzményének mondható, ugyanis Miyazaki ezt a mangát még a Nausicaä előtt adta ki, és nem sokkal később bővítette ki a hétrészes epikus alkotássá, amit ma is ismerünk. Sok ponton hasonlít a Nausicaä-hoz, egyrészt a (kevésbé kidolgozott) világában, amiben szintén megjelenik az óriásrovarokkal benépesített gombadzsungel valamint az istenek elérhetetlen birodalma is. De ezenkívül felfedezhetőek benne elemek a jóval későbbi Vadon Hercegnőjéből (Mononoke Hime) is, többek között ugyanis ennek alaptörténete is egy herceg önfeláldozó tettéről szól, hogy az megmentse haldokló népét. Bár a manga hivatalosan csak japán nyelven jelent meg (az interneten fellelhető azonban rajongói fordítás), a Miyazaki által gyönyörűen megfestett képek magukért beszélnek. 

Nausicaä a szél völgyéből (Kaze no tani no Nausicaä) –> Nausicaa, Mononoke Hime

A Magyarországon Nauszika – A szél harcosai néven megjelent film már hagy maga után némi kivetnivalót. Bár a Nauszika mindenképp remek film mind történetében, látványvilágában és mondanivalójában (ami nem mellesleg Miyazaki első saját ötletén alapuló nagyjátékfilmje is) – az azonos című manga elolvasása után semmi más nem marad meg bennünk a film kapcsán mint egy soha el nem múló csalódottság.

Ugyanis a film ez esetben nem tökéletesíti és kibővíti az adaptált mű gondolatait, hanem elvesz azokból és leegyszerűsít. Nehéz ugyan egy Gyűrűk ura méretű művet másfél órába belesűríteni, és a Nausicaä ezt meg se próbálja. Jóval inkább egy eposz első önálló kötete próbál lenni, aminek igazi konklúzióját csak a folytatások révén kapnánk meg. Azonban folytatások sosem érkeztek, így magában igazán kis suta hatást kelt a Nauszika a grafikus novellával összehasonlítva.

A manga ugyanis szerintem Miyazaki karrierjének legjobb alkotása, és itt most nem túlzok. A hétkötetes képregénysorozatnak bőven van ideje egy rendkívül logikusan működő, ám mégis végtelenségig groteszk és idegen univerzum felépítésére, ami olyan sajátos módon közelíti meg a poszt-apokaliptikus világának összetételét, mint azóta senki más. A bolygót kiírtó katasztrófa után a maradék lakosság nagy része háborúban áll egymással, miközben a természet (mérgező gombarengeteg és óriási rovarok formájában) is egyre nagyobb területet foglal vissza magának az emberektől. Kétségbeesésükben a hatalmak a közönséges öldöklésen túl szakrális, elfeledett tudást próbálnak az oldalukra állítani, míg a másik fél a természet erejét igyekszik szövetségesévé tenni.

Eközben ébredezik az ősi világ egyik emberkészítette szörnyetege is, ami felelős volt a régi Föld elpusztításáért is. Az egyre jobban eluralkodó káoszt egyedül Nausicaä képes megállítani, aki közvetítő próbál lenni, az emberek, a természet  – és az istenek között. Mély, magvas gondolatokkal teli könyv ez, ami többek között alaposan körüljárja a klasszikus természet-ember és az isten-teremtés kérdéskörét. Bár meglehetősen monumentális, én rendkívül ajánlom komolyabb manga-rajongóknak, de a klasszikus irodalom kedvelőinek is.

Ábrándozó jegyzetek (Zassou nouto) 

Miyazaki a folklóron és az ősi kultúrákon túl rendkívül szereti a háború vívmányait is, különösen a repülőket és a tankokat. Több nagyjátékfilmje is ezek közé rendeződik, legyen az a Szél támad vagy a Porco Rosso – A mesterpilóta. Főleg az utóbbi történet szárnypróbálgatásait fedezhetjük fel az Ábrándozó jegyzetekben. A kötet tulajdonképpen sok kicsi történetet foglal össze magába, amiket Miyazaki háborús járművekre specializálódott újságokban adott le. Itt tűnnek fel először a járműveket irányító malacfejű katonák is (akik később magát Porco Rosso-t inspirálták), ami ez esetben csupán a játékosság kedvéért szerepel a képregényekben, és csak később vált az saját értékeiket felemésztő katonák allegóriájává. 

Cagliostro vára (Rupan Sansei: Kariosutoro no Shiro)

A Cagliostro vára Miyazaki rendezői debütálása volt, és mindjárt hatalmas sikert is aratott vele. Fontos megjegyezni azonban, hogy ez a film, a mester többi alkotásával ellentétben nem egy önálló jelenség. A Cagliostro vára ugyanis egy Japánban rendkívül népszerű képregénykarakter, III. Lupin, a szórakozott szuperkém egyik kalandját jeleníti meg nekünk. Rendkívül pörgős történet tele van izgalommal és gyönyörű animációval, azonban semmiképp nem nevezhetjük egetrengető alkotásnak. Mindenesetre Miyazaki írói tehetsége rendesen átlátszik az alapvetően sablonos történeten is, a film tele van jobbnál-jobb ötletekkel.

Ennek utódjaként született meg a Laputa – Az égi palota, ezért jó pár hasonlóságot fedezhetünk fel a kettő film között. A Cagliostro várában is egy rejtett, természetfeletti hatalommal rendelkező ősi hely áll a központban, aminek titkát kétségbeesetten próbálja megfejteni egy önző arisztokrata (és még ugyanúgy is néz ki majdnem a két főgonosz!). Egy fiatal fiúnak meg kell akadályozni, hogy ez az egész végbemenjen, nehogy az épület ereje illetéktelen kezekbe kerüljön. Bár sok itt az áthallás a két film között, én mindkettőt egyenrangú alkotásnak tartom, azonban a Laputa-t jogosan jobban szeretem az ikonikussá vált látványvilága miatt.

Ráadásként: Panda! Go! Panda! (Panda Kopanda) 

Szögezzük le előre, én nem tartom a Panda Kopanda-t hatalmas művészeti alkotásnak. Igazából alig illik bele ebbe a listába, lévén hogy Miyazaki ennek a projektnek főleg csak a megírásában vett részt. Ám ennek ellenére jó, ha megismerjük Miyazaki filmográfiájának e különös pontját. Filmjei univerzálisan kedveltek mind gyerekek, mind felnőttek körében, hiszen a történetek úgy vannak felépítve, hogy azok minden korcsoport számára tudjanak valami fontosat tartogatni. A Panda Kopanda azonban egyértelműen gyerekek számára készült, ám minden bugyutasága és katoikussága ellenére egy remek film a kisebb korosztálynak. Legfőképp szórakoztató – minden más csak ezután jön. Karakterei között fontos szerepe van a címadó pandáknak, akik viselkedésükben és dinamikájukban rendkívül hasonlítanak a Varászerdő titkában látott Totoro-lényekre, ám a pandák lényegesebben komikusak és jóval szerencsétlenebbek.

Ezek voltak tehát Miyazaki elfeledett és részben továbbvitt munkái, amikből rengeteget megtudhatunk a művész gondolatainak kezdeti állapotáról, és hogy az hogyan is jut el a mestermű színvonalára. Nektek melyik a kedvenc Miyazaki-filmetek?