Könyv

Minden árnyékot vet, még a világ is amiben élünk – Gallant könyvajánló

Mindannyiunknak van kedvenc szerzője, aki bármit is írjon, azt azonnal olvasni akarjuk, számoljuk a napokat az új könyv megjelenéséig, mikor végre elmerülhetünk az ismerős stílus és jól megválasztott szavak alkotta történetben. Kicsit olyan ez, mint megérkezni egy számunkra otthonos helyre. Azonban ez kétoldalú dolog: a várakozás sokszor olyan elvárásokat szül, amelyek néha nem teljesülnek, máskor pedig a vágyott könyv túlszárnyalja minden előzetes elképzelésünket. Nálam ebben az esetben az utóbbi történt, V.E. Schwab ismét teljesen magával ragadott.

Victoria Schwab neve keveseknek ismeretlen a fantasyirodalom kedvelőinek körében, számos szakmai elismerést elnyert művei nálunk is népszerűek, különösen a tavaly az Agave kiadó gondozásában megjelent Addie LaRue láthatatlan élete aratott sikert. A Gallant jogai szintén a kiadónál vannak, ígéretük szerint hamarosan számíthatunk a magyar nyelvű megjelenésre is.

A Gallant még Schwab munkásságából is kiemelkedik, a szerző maga is kijelentette, nem tartozik a mainstream történetek közé. Egyet kell értsek, de véleményem szerint ez határozottan pozitív dolog, mondom ezt úgy, hogy teljesen mást kaptam ettől a könyvtől, mint amire számítottam.

A történet központi alakja a tizenéves Olivia Prior. Oliviának nincs hangja. Nincs családja. Igazából semmije sincs a világon, csak édesanyja naplója, amely látszólag egy elme lassú felbomlásának papírra vetett torzképe – és az egyetlen kapocs Olivia korábbi életéhez. Mindennapjai egy sivár nevelőintézetben telnek, ahol kívülállóként nem számíthat sem társai, sem nevelői segítségére, egyetlen vigaszát édesanyja szavai jelentik. Egészen addig, amíg egy, a többihez hasonló szürke napon levél érkezik, melyben állítólagos nagybátyja hazahívja őt a családjához, melynek létezéséről mindeddig nem is tudott – az egyetlen helyre, amelytől édesanyja óva intette, hogy valaha is visszatérjen.

A családi otthon, Gallant, azonban nem teljesen az, amit Olivia vagy az olvasó elképzelt: a gyönyörű kúria három különös lakót számlál, és bár Oliviát megfoghatatlan módon eltölti a hazatérés érzése, bizonyos dolgok nem hagyják nyugodni. Meglehet, hogy édesanyja naplója sem az őrület kórképe, hanem valami több? Miért menekült el innen évekkel ezelőtt, és miért tulajdonít mindenki akkora jelentőséget a birtok végében omladozó ódon kőfalnak?

A cselekményt tovább nem szeretném részletezni, túl sokat árulnék el. Meglehetősen egyszerűen, de kitűnően van felépítve. Tulajdonképpen könnyen kitalálhatjuk olvasás közben, miről is van szó, mi a Prior család sajátossága, bár azért akadnak fordulatok. A Schwab idősebb korosztályt célzó műveit átható komplexitás a Gallant történetvezetésében mértékletesen van jelen, viszont a történetnek olyannyira megfelelő ritmust adott, hogy egy nap alatt elolvastam az egészet. Hiába tudtam, merre tart a történet, nem lehetett abbahagyni, hangozzék ez akármennyire sablonosan. A fejezeteken túlmenően a már említett napló bejegyzései és rajzai is tagolják a történetet.

Ami számomra az egész könyv lelkét jelentette, az a szerző csodálatos stílusa. Ennek a nőnek iszonyatos tehetsége van a szavakkal való játékhoz, legszívesebben elidőztem volna minden mondata felett, ízlelgetve a kifejezéseket. Hiába szórakoztató irodalom, én bizony a simán betolnám a szépirodalom szekcióba, minden bekezdése, minden gondolata gyönyörű, azt hiszem ezt túlzás nélkül állíthatom.

Ehhez kapcsolódóan kell szót ejtenünk a könyv hangulatáról: Schwab ennek is mestere, minden történetének egyedi atmoszférát teremt, ez alól a Gallant sem képez kivételt. Az egész sztorit áthatja egyfajta melankólia, illetve balsejtelem. Nem nevezném éppen horrornak, de bizonyos jelenetek kellően hátborzongatóra sikerültek, de ugyanúgy kapunk szívmelengető, megható, vagy végtelenül szomorú részeket is. Az író rengeteg érzelmi húrt megpendít az olvasóban, mire az utolsó oldalakra ér. A helyszínek is rendkívüli műgonddal lettek kidolgozva, ez szintén sokat ad hozzá az olvasásélményhez. Szinte érezzük a kert illatát, megjelenik előttünk Gallant impozáns épülete, egyenesen festői képeket kapunk, viszont ettől nem válik túlírttá a próza: szó sincs arról, hogy fél oldalon keresztül taglalnánk egy padlóváza zománcozását. A kulcs az arányérzék, remekül pozícionálta a különböző elemeket, az összhatás véleményem szerint magáért beszél.

A karakterek közül Oliviát szeretném kiemelni, nagyon belopta magát a szívembe. Hiába nincs hangja, csendes erejével, állhatatosságával végül eléri, hogy szavak nélkül is meghallják, és megtalálja a helyét. Az eseményeket végig az ő nézőpontjából követjük, és bár a cselekmény nem ölel fel nagyobb időintervallumot, ezzel szűkebb helyet hagyva a karakterfejlődésnek, azért mégiscsak beszélhetünk egyfajta lassú változásról. Számomra felüdülésként hatott, hogy nem próbált meg romantikus szálat belefűzni ebbe a változásba az író, egyszerűen ez nem az a történet, és örülök, hogy nem is lett erőltetve, nem illett volna ide.

A lezárás elég keserédes (nem szégyellem bevallani, hogy könnyeztem is), az egész történetet átitató komor hangulatot nem oldja fel a befejezés sem. Az olvasó tudja, hogy Olivia története nem ért még itt véget, de elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahol búcsút kell vennünk tőle, hiszen már hazatalált – és végeredményben erről szól a könyv: az otthon választás. Meg sem tudnám fogalmazni, milyen érzésekkel csuktam be a könyvet, de az egészen biztos, hogy nagyon sokáig velem fog maradni a történet. Akik szeretik Schwab korántsem hétköznapi alkotásait, azoknak mindenképpen ajánlom ezt a könyvet is, egészen különleges élményt nyújt. A borongós őszi időszak hangulatához is tökéletes választás, én biztosan előveszem majd akkor is, tipikusan az a fajta történet, amelyben jólesik időről időre újra elmerülni.