Sorozat

Minden rohad, ami fénylik?

„Minden hazai film és sorozatrajongó epekedve vár már egy igazán jó magyar sorozatra. Már csak kilencet kell aludni, és november 8-án kiderül, hogy megtöri-e a csendet, s valóban aranyat érdemel-e az Aranyélet!” E sorokkal zártam az október 30-án megjelent beharangozó cikkemet. Mára kiderült, habár a sorozat tanulsága szerint minden rohad, ami fénylik, az Aranyéletnek mégis sikerült a pozitív előjeleket beváltania, s messze kiemelkednie a magyar sorozatok eddigi színvonalából!arany2.jpg

Az Aranyélet alapját a finn Easy Living című széria adta, a sztorija pedig egy ügyeskedő alvilági családapa története, aki ki akar szállni a bűnözői életből és jó útra térni, de ezt családja nem igazán támogatja. A HBO célja mindenképpen az, hogy az egyes európai országokban, így hazánkban is, a saját gyártás erősödjön. A csatorna részéről nyilatkozó Kirgler Gábor elmondta a Hollywood Reporternek, hogy az HBO jelenleg hat dráma előkészítésén dolgozik és még kettőn gondolkodnak, 2017-re pedig évente stabilan két sorozattal akarnak jelentkezni.

A készítők már az első interjúk során leszögezték, hogy az Aranyélet elválik az eredeti finn sorozattól, s nem csupán egy remake-et láthatunk. A fő siker alapját véleményem szerint ez a döntés hozta, hiszen végre kaptunk egy olyan sorozatot, amire nem sajnálták a pénzt, remek színészek dolgoztak benne, s el tudták hitetni minden nézővel, hogy ez velünk vagy a szomszédunkkal is megtörténhetne.

Az első részek is tetszettek, de ami negatívumot fel tudok sorolni az leginkább itt szerepelt. Nekem inkább tűnt nagyzolásnak az autósüldözés, mint a sorozat fontos elemének, s a túl sok felülnézeti kép is inkább zavaróan hatott. De nagyítóval keresve is ennyi az összes kifogás, amit a 8 rész alatt találtam.arany7.jpg

Ahogy jött be a magyaros vonal úgy váltam egyre inkább Aranyélet függővé. A teljesség igénye nélkül felsorolnék itt párat ezen „hungarikumok” közül. Hétfőn hallgatom a rádiót, híradó. Záhonynál egy kamionban nagy mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát találtak, s foglaltak le a vámosok. Emlékszünk ugye Attila ukrán kalandjára? De nagyon ütött Tibike akciója az „új típusú ytong téglával”, s a legfájóbb szál Oszi szerepe volt (Farkas Franciska Viktóriában alakított karakterének mondanivalója is merőben hasonló), hiszen a prostitúciót a jobb élet reményében bevállaló lány képe nagyon is valós manapság Magyarországon. Inkább félévig ez, mint hányás mosás a detoxban….Minden politikai állásfoglalás nélkül ide sorolnám azt, mikor Hollóst államtitkár barátja egy telefonnal tisztára mossa (ha csak ideig-óráig is, de szabadlábon távozott).arany10.jpg

Remekül kidolgozott karaktereket láthattunk, s egy teljes életpálya rajzolódott ki elénk a főszereplőkről a 8 rész alatt. Attila az első részben megfogalmazta, hogy jó útra tér, s a zárásra rájöttünk, ez egy hamvába halt ötlet volt. Ahogy ő fogalmazott „Elegem van már abból, hogy a sok okostojás azt mondja, hogy mindig van választás, meg így meg úgy lehet másként élni, valaki erre született valaki arra, valaki ebben jó, van aki másban, de mindenki úgy él ahogy tud, és a végén kurvára benyújtják a számlát!” Apja órájának visszarakásával is elismerte, hogy bár megpróbálta, s ezért az egyik legszerethetőbb karakternek érzem, de nem sikerült a jó útra térni.

arany8.jpg

Hasonló utat kezd kitaposni Márkó is. A menősködő rapper, ahogy Hollós által megtapasztalja az alvilág igazi arcát, úgy válik igazi felnőtté. Ugyanakkor, ahogy a detox után kiáll testvére mellett, s a záró képben lévő családi idillből is láthatjuk, hogy ő sem rossz ember. Ugyanakkor mégis visszamegy a piszkos pénzért, s a konditeremben felvillantott új tetoválás is azt sugallja, hogy ő is folytatja apja s keresztapja útját.arany6.jpg

A család női fele is legalább ennyi izgalmat rejtett. A legellentmondásosabb karakter volt Jankáé. A férjét a bűnbe hajszoló, a luxus életért bármire képes nő szerepét számomra az a félmosoly mentette meg, mikor Kálmán kocsiját lángolni látva, büszkén mereng a tűzbe, hogy „ez igen, ez az én lányom”! Mira mutatja talán a legnagyobb fejlődést. Hiszen az éltanuló szende kislányból az utolsó részre egy igazi, családját ellátó nővé válik.

arany9.jpg

A remekül kidolgozott figurák mellett ragyogó képi világ jellemezte a sorozatot (ami nem is csoda, hiszen 60-70 helyszínen forgattak). Igazi filmes kuriózumokkal is találkozhattunk, ilyen volt a 7. rész vágás nélküli jelenete, vagy különösen nagy pacsi jár a flaschbackért is, megtudhattuk honnan is ered Hollós és Attila barátsága. Rendkívül jó és passzoló zenékkel találkozhattunk. Nagyon tetszett a Francy Dress Party által készített betétdal (volt szerencsénk készítőjével, s a Márkot alakító Olasz Renátóval riportot készíteni), de Attila Ossian függősége, és az utolsó jelenethez beillesztett örökzöld Tankcsapda szám is hibátlan választás volt.

A lezárásként szolgáló cliffhangert talán lehet bírálni, de szerintem felesleges. Nekem tetszett, hogy „nem vitte túl”, olyan volt, mint az élet, egyszerű, mégis kiszámíthatatlan, hiszen a család mind a négy tagjának vaj van a füle mögött, a következő évadban bárkiért kopogtathatnak a rend éber őrei. Ámbár, hogy lesz-e következő széria, még nem lehet tudni, ugyanakkor több ezer rajongó véleményét tolmácsolom azzal, hogy epekedve várjuk a második évadot! Láttuk, hogy mi van itt, ez volt az aranyélet, ez volt az Aranyélet!!