Film

Morális dilemmák sokasága – Flash-A Villám kritika

A különböző morális dilemmák sokszor képezik egy-egy alkotás alapját. Ami valljuk be nem meglepő, hiszen ezek a bizonyos morális dilemmák amellett, hogy remek konfliktusforrások, ráadásul még rendkívül érdekesek is. Hiszen ilyenkor az ember per Közönség általában bele szokott gondolni abba, hogy adott esetben ő mit csinálna. Illetve, hogy mi lenne ilyenkor a helyes döntés. Természetesen az ilyen jellegű problémák a legtöbbször a szuperhősös témájú alkotásokban jönnek elő, mivel a szuperhősök eleve morálisan felsőbbrendű entitásokként vannak kezelve, így az ő esetleges döntéseik, illetve a mögöttük lévő értékrend afféle iránymutatóként szolgálhat egyesek számára. Márpedig a Warner és azon belül a DC igencsak próbára tette, vagyis hát még mindig teszi most a Flash filmmel a társadalom morális értékrendjét.

Az kétségtelen, hogy a DC képregényfilmek renoméja finoman szólva is elég vegyes megítélés alá esik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legutóbbi filmjeik rendre elhasaltak a mozipénztáraknál. Kivéve persze a Batman-t. Illetve a Marvel filmes univerzum mintájára felépített DC filmes univerzum is mostanra kijelenthető, hogy teljesen megbukott és ha eltörlésre nem is fog kerülni, de biztosan jelentős átalakításon fog átesni. Eredetileg pedig ennek egyik sarokköve a Flash film lett volna. Ugyanis akik esetleg nem tudnák, a Flash, vagyis a Villám karaktere egy afféle reset gombként is funkcionál a DC világában.

Ugyan Flash karakterére a legtöbben úgy gondolnak, mint egy afféle bohókás, vicceskedő és szórakoztaó figurára, amiben feltehetően a 2000-es években futó Igazság Ligája mese sorozat játszik szerepet. Azonban a helyzet az, hogy a Flash karakterének van az egyik, ha nem a legkomolyabb drámája. Igen, komolyabb, mint a Batman-nek. Ugyanis Flash-nek még gyerekkorában végig kellett néznie, ahogy megölik az anyját, amit egyébként általában a legfőbb nemezise tesz. Ráadásul mindezért az apját ítélik el és börtönözik be. Szóval Flashnek kvázi árván kell felnőnie.

Csakhogy Flash-nek, vagyis miután Flash-sé válik meglesz az a képessége, hogy vissza tud menni az időben és így képes arra, hogy megváltoztasson bizonyos dolgokat. Ez a dolog már önmagában véve is rengeteg morális és etikai kérdést vet fel. Főleg egy ilyen tragikus sorsú karakter esetében. Természetesen egy alkalommal Flash enged a kísértésnek és visszamenve a múltba megakadályozza az anyja halálát és ezáltal a családja széthullását, azonban ezzel egyúttal más eseményeket is megváltoztat, amiknek olyan katasztrofális kifutása lesz, hogy az végül már az egész Világmindenség létezését is veszélybe sodorja. Ez az úgynevezett Flashpoint Paradox.

Habár korábban készült már ezen a címen és ezzel a történettel, vagy legalábbis annak egyik variációjával egy animációs film. Valamint a CW Flash sorozata is feldolgozta már ezt a történetszálat. Azonban szerintem abban kétségkívül mindenki egyetért, hogy ez a történet szinte üvölt egy önálló nagy költségvetésű mozifilmért. Amit végül a Warner és a DC nagy nehezen csak össze tudott hozni. Eleve a Covid miatt is sokat csúszott a film. Majd a DC átalakulása is eléggé keresztbe tett neki. Ám igazi csapást mégis a címszereplőt játszó Ezra Miller okozta.

Ugyanis mostanra bizonyosan kijelenthető, hogy Ezra Miller nemcsak egy nárcisztikus pszichopata, hanem emellett méghozzá egy köztörvényes bűnöző is, akinek csak 2022-ben négy súlyos bírósági ügye is volt testi sértés, vandalizmus, lopás és különböző zaklatási ügyek miatt. Csak az összehasonlítás kedvéért ugyanez a stúdió per közeg annak idején Johny Depp-et egy igaztalan vád alapján teljesen tönkretett mind szakmailag, mind pedig emberileg. Ráadásul mivel Miller elvileg queer-nek vallja magát, így ez az ügy kényesen érinti mind az LMBTQ közösséget, mind pedig a WOKE ideológiát is.

Szóval ez a mostani Flash film finoman szólva sincsen jó helyzetben. Azonban a jelenleg éppen anyagi gondokkal küzdő Warner, vagyis hát Warner Discovery nem szívesen kukázott volna egy közel 250 millió dolláros filmet. Szóval feltehetően lesz ami lesz alapon igyekeztek menteni, ami menthető volt. Valamint az is biztos volt, hogyha ez a film is olyan minőségű lesz, mint szinte az összes eddigi DC filmesuniverzumbeli próbálkozás, akkor az egyben Ezra Miller színészi karrierjének a végét is fogja jelenteni. Csak hát az a helyzet, hogy a Flash végül egyáltalán nem lett egy rossz film.

A történet mint azt korábban említettem a Flashpoint Paradox cselekményét veszi alapul némileg eldolgozva azt. Viszont Flash ezúttal is visszautazik az időben, hogy megmentse az anyja életét. Csakhogy a visszaút során ott reked egy másik idősíkban, ami éppenséggel a 2013-as Acélember történetének eseményei zajlanak, vagyis Zod tábornok (Michael Shannon) épp készült elfoglalni a Földet. Viszont ezúttal nincs ott Superman, hogy megakadályozza így Flashnek és az itteni kvázi alteregójának kell ezt megakadályoznia. Ehhez azonban össze kell szedniük az Igazság Ligája elérthető tagjait. Ám helyzet koránt sem úgy alakul, ahogyan azt szeretnék. Viszont innentől kezdve már elég spoileres lenne bármit is mondani.

Maga a film cselekménye bár elsőre hosszúnak és túlnyújtottnak tűnik, azonban szinte végig érdekes és izgalmas tud maradni. Sőt, a vége kifejezetten megható és úgy egyébként is megvannak a maga pillanatai. Emellett messze nem annyira buta, mint a legtöbb műfajbeli társa. Konkrétan ezt a Multiverzumos dolgot jobban felvezeti és bemutatta, mint ahogy arra a rivális Marvel képes volt. Valamint számos olyan fanservice pillanat is volt, amelyek jól mutatták, hogy milyen messzire is nyúlik vissza a DC világa.

Természetesen a színészi játékra sem lehet panasz. Michael Keaton érezhetően élvezi, hogy közel 30 év után ismét eljátszhatja Batman szerepét és igazság az, hogy még mindig baromi jól áll neki. Sasha Calle is meglepően jó volt, mint Supergirl szerepében és bár némileg az ő karaktere is újra lett gondolva, viszont ha minden karaktert csak ennyire érintene meg a WOKE ideológia azzal mindenki sokkal jobban járna. Ám akire feltehetően mindenki kíváncsi az Ezra Miller. És hát a helyzet az, hogy akármennyire is legyen visszataszító Miller emberi oldala, színészként, vagy legalábbis Flash-ként baromi jól játszik.

Amit még mindenképpen érdemes kiemelni az a látvány, ami helyenként…. vagyis hát legyünk őszinték, a film számos pontján valami rettenetesen borzalmasan néz ki. Konkrétan mintha valami húsz évvel ezelőtti filmet néznénk. De megkockáztatom, hogy még ott is vannak olyan alkotások, amelyek most is jobban néznek ki, mint helyenként a Flash. Habár itt tenném hozzá, hogy például a kvázi időutazásos részek, vagyis az azt jelképezni hivatott jelenetek egész jól néznek ki.

VÉGSZÓ

Nagy morális dilemma elé állítja a Közönséget a Flash és nemcsak az alkotáson belül. Ugyanis felmerül a kérdés, hogy a főszereplő viselt dolgai miatt szabad-e megnézni ezt a filmet? Vagy lehet-e, szabad-e ajánlani bárkinek is megnézésre?

Nos nem szokásom ilyesmit csinálni, de a helyzetre való tekintettel most kivételesen elárulom az én személyes álláspontomat. Szerintem Ezra Miller-től el kell venni Flash szerepét, amit persze meg lehet csinálni korrekt módon is. Van rá lehetőség a DC világán belül. Ugyanakkor magát a színészt nem feltétlenül kell végleg eltüntetni a szakmából, de azért egy kvázi megtisztulási per vezeklési folyamaton át kell esni. Márha egyáltalán hajlandó erre. Ami pedig magát a konkrét filmet illeti, nos szerintem egyik alkotás sem érdemli meg, hogy bármelyik résztvevőjének a hülyesége miatt kárhozásra legyen ítélve, pláne hogyha az adott alkotás még egyébként jó is. Hiszen sok olyan más szereplője is lehet annak a bizonyos alkotásnak, akik nem biztos, hogy megérdemlik ezt a fajta bánásmódot.