Könyv

Nappal színész, este kalandor – Matthew McConaughey: Zöldlámpa könyvkritika

Mondanám, hogy a munkámmal jár, hogy színészekkel és egyéb filmesekkel nézek interjúkat, de ez nem lenne igaz. Egyrészt ez nem a munkám, csak azért írók filmekről, sorozatokról és könyvekről, mert szeretem őket. Meg szeretem az írást. Nem dolgozom a filmiparban sem, tehát csak szeretem az interjúkat. Érdekes belelátni a híres emberek gondolataiba, életébe, abba miként látják a világot. Na persze, ha vannak értelmes gondolataik. Matthew McConaughey pont azon emberek közé tartozik, akiket jó nézni a képernyőn. Akkor, amikor karakterben van, mert tökéletesen űzi mesterségét, és akkor is mikor önmagát adja, mert valahol azt is nagyon jól csinálja. Igen, ahhoz is érteni kell, hogy valaki önmaga legyen. Stílusos megjelenése van, rettentő jó orgánuma, és érdekes történetei. Ez utóbbit a most megjelent könyvével, a Zöld Lámpával próbálja bizonyítani.  

Nehéz kategóriába helyeznem a könyvet. Életrajzinak túl spirituális, önsegítő könyvnek meg túl életrajzi.  Matt a jogot hagyta ott a színészkedésért. Elmondása szerint borzasztó unalmasnak tűnt, hogy egész életét jogászkodással töltse. Ezt bőven eltudom hinni a könyv elolvasása után – de akár előtte is – , erről a fickóról. Elég csak ránézni, nem az a fajta pali, akiről eltudjuk képzelni, hogy unalmas papírhalmok között turkál élete végéig. Annak a fajta jogásznak inkább eltudom képzelni, amit  Az igazság ára című filmben alakít. De a Michael Connelly által megálmodott védőügyvéd csak fikció, a valóság meg unalmas. Így van kitalálva. Vagy csak mindenki belenyugszik abba, hogy így kell lennie? Matt írását olvasgatva egyre inkább az az érzésem támad, hogy ő is azon a véleményen van, hogy kell lennie valami titkos kulcsnak ehhez az élethez, ami által egy izgalmas, színes kavalkádot lehet előhozni belőle. Valamit, amit úgy igazán lehet élvezni is, nem csak átverekedni magunkat rajta.

Ja, és persze Mattnek hívom, mintha a haverom lenne a telepről, mert úgy szólít meg minket a lapokon, mintha valóban az lenne. Rögtön az elején fel is merült bennem a kérdés, ki írta ezt? Ha egy híres ember könyvét vesszük le a polcról, az esetek nyolcvan százalékában egy szellemíró munkáját tartjuk a kezünkben. Jobb esetekben a szellemíró neve is fel van tüntetve társszerzőként. Nem az ördögtől való dolog ez, ki a fene várja el egy énekestől, vagy zenésztől, hogy tudjon írni? Kell oda egy szakember, aki úgy formázza a szöveget, hogy az olvasható legyen. Matt is így állt hozzá a dolgokhoz, viszont ebből az együttműködésből később nem lett semmi. Illetve pontosan az lett, hogy végül elváltak útjaik és Matthew McConaughey egyedül állt neki papírra vetni a gondolatait, az emlékeit. Nem volt neki ez ismeretlen terület, lévén fiatal kora óta írt naplót, verseket és apróbb jegyzeteket, melyek elegáns és látványos módon vannak elhelyezve a könyv lapjain.

McConaughey egy úriember tökéletes megjelenésével rendelkezik, de a patent öltöny alatt megrejlő alak, koránt sem az a saját árnyékától megriadó típus. Ha kell állatokat ment vészhelyzetben, mint ahogy tette azt a Katrina hurrikán ideje alatt, vagy meztelenül játszik bongó dobján addig, míg meg nem jelennek a rendőrök, hogy elvigyék illegális drogok birtoklásáért. Ez utóbbi sztori a könyv lapjain is megjelenik. Merthogy Matthew nem riad vissza a kényesebb dolgok leírásától, és senkinek ne legyen kétsége, nem egy önfényező önéletrajzzal van dolgunk.

Bár, mint említettem is, nem is igazán önéletrajzi kötetről van szó. Igen, kronológiai sorrendben haladunk, és végig megyünk azokon az állomásokon, melyeket ő fontosnak tart az életében, de aki filmes kulisszatitkokra áhítozik, annak csalódnia kell kissé. Abból az álomgyári férfiből nem sokat kapunk, akit mi megismertünk a vásznakról. Nem ad nekünk híres emberekről anekdotákat, filmes kulisszatitkokat, vagy pletykákat. Nem rántja le senkiről a leplet. Talán, ha egy – vagy két emberről ír negatívan, azokról is név nélkül.

Azt a Matthew McCounaghey figurát kapjuk meg, aki a vásznakon kívül éli az életét. Persze a színészet, a híresebb szerepei, és a szakmája hatása megjelenik a könyv lapjain, tán nagyon is fontos szerepet játszik, de csak egészen addig míg megfelelő perspektívába nem tudjuk helyezni a fickót, akit magunk előtt látjuk. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a családja, a közeg ahonnan jött, az utazásai és spirituális kalandjai, vagy kisebb – nagyobb balhéi. Persze ettől cseppet sem lesz rosszabb a kötet.

Sőt! Nagy erénye, hogy az a bizonyos szellemíró nem hiányzik, mert Matt tud és akar is írni. Úgy meséli a legátlagosabb életszakaszait, mint a legőrültebbeket, izgalmasan, szaftosan. Mindezeket szakítják meg a kézzel írt versei, a fájóan kevés fényképek az életéből, vagy a jegyzetei melyen mélyenszántó elmélkedéseit, skicceit láthatjuk. Ez utóbbi adná a könyv önsegítő jellegét, és talán valakinek adni is fogja.

Számomra ezek nem adtak túl nagy gyakorlati hasznot, és nem is indítottak el különösebb konyhafilozófiai elmélkedéseket. Kissé marihuánás köd általi gondolatok voltak, melyek se nem zavartak, se nem hoztak izgalmi állapotba. Minden mást a könyvben viszont nagyon élveztem. Azt mondjuk meg kell adni, hogy maga a kötet eszméletlenül szépen és igényesen lett megszerkesztve. Mint egy absztrakt naplót, fogjuk a kezünkben, hogy kirajzolódjon előttünk a színész igazi képe.

És nagyon úgy tűnik, hogy az igazi rajzolódik ki, mert véletlen sem próbálja szépíteni a dolgot. Ez könyv nem egy PR fogás, hanem egy történet. Nem finomítja az apjával való kapcsolatát, aki nem tűnik könnyű embernek, és nem finomítja az anyjával való kapcsolatát sem, aki nem kezelte a legfinomabban a fia sztárrá válását. De megkapjuk azt a McCounaghey-t is, aki élvezi a hírnévvel járó könnyű dolgokat, és azt is, aki számot vet ezzel az énjével.

Hogy lehet-e tanulni mindezek ellenére Matt könyvéből, az egy jó kérdés. A válaszom mégis igen. Igen, mert bár nem az a fajta tanító aki kézen fogva vezet át minket a szakadékon, nem is az a fajta aki belöki az úszni nem tudót a medencébe, hogy előbújjanak az ösztönei, hanem az aki kiköpi a magvas gondolatait, hogy nekünk kelljen kódként megejteni azokat. És ezzel nincs semmi baj.

Bár némely mondata olykor Coelhoi frázisnak tűnhet, az életútjával összevetve alkothatunk valamit a magunk számára, mely mond valami újat. Vagy valami régit, új formában. Igen, lehet Matt könyvét önsegítő könyvként használni és értelmezni, de egyszerűbb egy leckeként felfogni. Életről, útkeresésről és célokról.  

A Zöldlámpa egy nyers, őszinte történet. Egy érdekes anekdota gyűjtemény, és érdekes filozófiai eszmefuttatás. Nem feltétlen az, amitől megváltozik az ember élete, de valami olyasmi, ami mégis beránt magával, és sokkal közelebb kerülünk ahhoz az emberhez, aki visszavigyorog ránk a vászonról, vagy a tévé képernyőről.