2004. szeptember 22. Az Oceanic légitársaság 815-ös járata Sidneyből Los Angelesbe tart, fedélzetén 108 utassal. Egymástól idegen, átlagos emberek, átlagos problémákkal, nem is sejtve, hogy hamarosan minden megváltozik. A gép valahol a Csendes-óceán felett rázkódni kezd, majd kettészakad, s a géptörzs egy szigetre zuhan. S itt kezdődik a túlélők meséje.
Szécsi Noémi írónő bemutatkozó regénye a Finnugor vámpír 2002-ben látott napvilágot, ami kissé paradox kijelentés, hiszen a két főre koncentráló vérszívó család tagjait származtatásuk miatt sem érhetné napfény, azonban erre ők már az első pár sorban rácáfolnak, megadva ezzel az önmaguknak való látszólagos ellentmondás aspektusát. A könyvvel egy időben elkészült a forgatókönyv is, ami ugyan tiszteletét tette a Sundance filmfesztiválon, azonban filmként sosem került elkészítésre. Lássuk csak, vajon miért nem.
Az XXY az ún. Klinefelter-szindrómára szolgáló jelzés, amit a közvélemény (már aki hallott róla) sokszor – tévesen – hermafroditizmusnak tart. Ebben a fejlődési rendellenességben (ne nevezzük betegségnek, inkább állapotnak, az jobban fedi a valóságot) a férfi nemi kromoszóma (XY) kiegészül egy vagy több női kromoszómával (XXY, XXXY, XXXXY stb.), ami fejlődési zavarokat idéz elő a herékben, és ez a férfi nemi jellegek rendellenes fejlődéséhez vezet. A tünetek közé tartozik a másodlagos női nemi jegyek fejlettsége (pl. nőies mell), ezen kívül a herék kicsik maradnak, a hím nemi hormonok csökkentett mértékben termelődnek, ezért egy Klinefelteres férfi általában nemzőképtelen.
Bár viszonylag gyakori rendellenességről van szó, az átlagember jó eséllyel soha nem hallott még róla (kivéve nyilván, ha ő is érintett valamilyen módon). Hiánypótló alkotásról van tehát szó, amikor Lucía Puenzo filmjéről beszélünk.
A Mad Max-trilógián (ill. lassan tetralógián) és Krokodil Dundee-filmeken túl is van mozis élet Ausztráliában, ráadásul nem is rossz, noha a nemzetközi premiert viszonylag kevés alkotás éri meg (hiszen Hollywood látja el a világot, és sok „külföldi” film forgalmazási joga is amerikai cégnél landol), nálunk pedig még annál is kevesebb – igaz, az utóbbi években ez a tendencia megváltozni látszik, ennek köszönhető többek között az Animal Kingdom, a Sleeping Beauty vagy Az orvvadász.
Legelőbbit David Michôd rendezte (nem is rosszul), bebizonyítva, hogy a történetmeséléshez, színészvezetéshez és atmoszféra-teremtéshez egyaránt ért, ergo jó szakember. Második egész estés filmje a nem túl távoli jövőbe kalauzolja el a nézőket, ahol egy összedőlt világban egy férfi harcba száll az autójáért – ám ennél sokkal többről van szó.
Elhoztam Nektek második anime ismertetőmet. Ezen a héten megfigyeljük, hogyan alakíthatja egy szerelmes pár életét a közéjük ékelődött hatalmas távolság, és hogyan hathat ez a tényező nekünk, egyszerű embereknek a létére. Következzék a 5 Centimeters per Second (Byōsoku Go Senchimētoru, 2007)
– „Hé! Azt mondják, másodpercenként 5 centiméter.” – „Mi?” – „Olyan gyorsan hullik le a cseresznyefavirág szirma.”
Aki látta a ’Tekerd vissza, haver!’ című filmet, bizonyára emlékszik a ’svédelésre’, melynek lényege, hogy házilag barkácsolt eszközökkel nagy költségvetésű filmeket forgatnak újra. Hogy ez miért fontos? Azért, mert tagja vagyok a sWeDid elnevezésű csapatnak, akik ebben az itthon még ismeretlen „műfajban” utaznak. A pár hete elindult internetes tehetségkutatóba a Galaxis őrzői svédelt előzetesével jelentkeztünk, ahol én alakítom az őrjöngő Drax-et (igen, én vagyok az a jobb oldali kopasz srác.). Íme, a csapat:
Érdekesség, hogy a fenti képet maga James Gunn is megosztotta. Valószínű ez lesz az első és utolsó kérésünk felétek, de ha úgy gondoljátok, egy szavazattal támogassatok minket, hogy benne legyünk a top 15-ben. Ezt az alábbi linken tehetitek meg.
Több, nagyobb, drágább, hangosabb… általában ezek szoktak jellemezni egy folytatást. A nézők valahol jogosan várják el, hogy amit szerettek egy filmben, az a következő felvonásban is meglegyen, de meg is übereljék azt a készítők, akik ezen igényeket általában ki is elégítik több-kevesebb sikerrel.
A nem túl izmos első rész után a Náci zombik is folytatódott, és bizonyára sokak fognak örülni azon kijelentésemnek, miszerint a második rész jobb lett, mint az első – gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy nem sokkal, ennek ellenére azért mégis határozott fejlődés figyelhető meg a színvonalban, ami viszont elsősorban a megemelkedett költségvetésnek, és nem a rendező tehetségének köszönhető. Mindezekből kifolyólag a Red vs. Dead alcímű rész sem jó, de most már legalább sz@r, és azért ez is valami.
Belém csókol és megszívja ajkam a cigarettavég… Ez az egyetlen szeretőm, ami sose hagyott cserben. Árulás és füst kevereg köröttem, megszoktam már. Részem lényege már a Város,a Városé pedig az árulás… De ez csak egy újabb unalmas éjszaka. Felhívom főnököm, és találkozót kérek tőle…Közben a másik kezemmel betárazom pisztolyom…
A tovább mögött folytatódik vendégírónk, Kocsis Marcell cikke.
Egy ideje reneszánszukat élik a zombifilmek, persze nem olyan formában, mint a műfaj klasszikusának számító, George A. Romero által jegyzett Az élőhalottak éjszakája vagy a Holtak hajnala ahol a sírból kikelt hullák, a cselekmény helyszíne (utóbbinál egy bevásárlóközpont), meg úgy általában minden szimbólumként szolgál, és az egész film pontosan kidolgozott mondanivalóval rendelkezik. Napjaink zombifilmjei inkább a minél véresebb hentelésre és a látványra mennek rá, a történetek többnyire másodlagosak, ezért aztán igazán jó alkotás nem is nagyon születik, legfeljebb közepes (pl. Z világháború).
Norvégia sem akart lemaradni a sorban, így néhány évvel ezelőtt elkészült a Náci zombik című blődli, ami – ahogy a magyar cím is mutatja – a zombifilmekbe próbált egy sajátos csavart belevinni; nevezetesen, hogy nem hétköznapi halottak térnek vissza az élőkből lakmározni, hanem második világháborús német katonák. Az ötlet viszonylag jó, a végeredmény viszont közel sem az.
Ezen a héten valami olyasmivel állok elő, ami garantáltan kicsapja a biztosítékot az olvasók között. Ma górcső alá vesszük a 2012-es év legbotrányosabb alkotását, melynek címe The ABC’s of Death.
