A Dicsőség tovaszáll- Star Wars: X-szárnyúak 2. fázis kritika
Amikor annak idején úgy tűnt, hogy megszűnik a Star Wars-os könyvek hazai forgalmazása, akkor az egyik széria, amit úgy tűnt felfüggesztenek az X-szárnyúak sorozat volt. Aztán persze később, amikor a Maxim Kiadó végül átvette az egész bulit, akkor mégis folytatódott széria. Ugyan azt még nem lehet tudni, hogy a széria mind a tíz része meg fog-e jelenni és őszintén szólva amennyire utánanéztem nagyjából talán a nyolcadik részig érdemes elolvasni ezt a szériát, mert körülbelül addig alkot egy kerek egész történetet. Viszont most itt van a széria kvázi második fázisa, ami egyszerre folytatás és egyben egyfajta spin-off is.

Mivel korábban készült már egy cikk erről az SW szériáról, így különösebben most nem mennék bele a részletekbe, hiszen abban a korábbi cikkben már megtettem. Viszont röviden az alapokról. Ugye adott a Wedge Antilles nevű karakter, aki már ugye a filmekben is komoly szerepet kapott, hiszen lényegében véve ő semmisítette meg a második Halálcsillagot. Emellett Wedge Antilles a vezetője a Zsivány osztag nevű repülőgépes különítménynek és ez az osztag lényegében véve egy önálló brandet képvisel a Star Wars keretein belül. Róluk szól az X-szárnyúak sorozat első négy része. Viszont a sorozat ötödik, hatodik és hetedik része már egy másik osztagot helyez a középpontba, nevezetesen a Szellem osztagot, amit egy régebbi fordításban még Lidérc osztagnak neveztek és az eredeti nevüket tekintve ezt jobban is hangzott. Ám valamiért az újrafordítás inkább a Szellem mellett döntött.
Maga a Szellem osztag egy afféle Piszkos 12 felütésű történet, ami a Lázadók vagyis itt most már Új Köztársaság hadseregének amolyan kiilleszkedett alakjait tömörítik egy speciális egységbe, aminek vezetésével Wedge Antilles-t bízzák meg. Illetve Han Solo parancsnoksága alá tartoznak. A feladatuk pedig egy veszélyes birodalmi hadúr, a korábbi részekben is megemlített Zsinj és az ő szuper csillagrombolójának a kiiktatása lesz. A történet ugye három könyvet foglal magába, amiknek a címe a Szellemosztag, Vasököl (ez egyébként Zsinj hajójának a neve), illetve a Solo, a parancsnok, aminek amúgy az eredeti címe az hogy Solo Command, aminek így a történet szempontjából van némi áthallása és jelentősége is, de sajnos ezt a fordítással átadni nem valami könnyű.

A történet kapcsán ugyan nem kívánok spoilerezni, mert elég sok olyan fordulatot tartalmaz, ami így őszintén meglepő. Ráadásul a főbb karakterek közül is azért hullanak ám rendesen. Noha tény hogy vannak olyan karakterek is, akiknél azért elég feltűnő a plotshield. Illetve bizonyos helyeken sajnos kissé vontatottnak is érződik a történet. Valamint persze ismét előjön a többrészes alkotások átka, hogy bizonyos dolgok egyszerűen nem történhetnek meg a könyv egy adott pontján, mert akkor nem lenne mivel érdemben megtölteni a még hátralévő részeket. Márpedig a hetedik rész vége felé sajnos nagyon érezni, hogy inkább a nyolcadik részt készítik elő, mintsem hogy ezt a szegmenst akarnák lezárni.
Cselekmény szempontjából az egyes kötetek pedig az alábbi módon alakulnak. Az ötödik rész, vagyis a Szellem osztag az egész széria eddig leghosszabb darabja, ami olyan szempontból indokolt, hogy ez a kötet hívatott bemutatni magának a teljes Szellem osztagnak a felépülését és az osztag különböző tagjait, akikből azért van jó néhány. Emellett az osztag kap egy afféle miniboss-t is Trigit admirális képében. Sőt a kötet és maga az egész széria is külön és elég sokat foglalkozik az antagonista oldallal is. Hiszen az ő szervezeti felépítésük és több jelentősebb karakterük is részletesebb kifejtésre kerül.
A hatodik rész, vagyis a Vasököl, ami ugyebár az elpusztítandó ellenséges főhajó neve már valamivel rövidebb. Azonban ebben a kötetben előtérbe kerül egy Lara Notsil nevű karakter, aki egy afféle kettős ügynök az osztagon belül és messze az ő történet szála a legérdekesebb. Ugyanis Lara folyamatosan vívódik azon, hogy melyik oldalra álljon. Illetve hogy mikor és mi fér bele abba, hogy fenntartsa egyik vagy másik álcáját. Habár a regény címe újfent sejtet bizonyos dolgokat a közönség felé, ám ezek végül nem egészen úgy történnek, ahogyan azt a közönség várná.

A hetedik rész, vagyis a Solo, a parancsnok…istenem ez így többször leírva de hülyén hangzik… szóval a Solo parancsnok már helyenként érezhetően kicsit vontatott és bizonyos konfliktusokat indokolatlanul elnyújt. Noha összességében véve ettől még a cselekmény maga izgalmas. Sőt ad egy meglehetősen komoly fenyegetést az osztag számára. Habár az egyes plotshieldek persze itt is működnek. A végkifejletről pedig már fentebb beszéltem. Szóval kíváncsi vagyok rá, hogy a nyolcadik részben mit akarnak majd kihozni ebből.
Azonban ennek a szériának és különösen ennek a fázisnak a legerősebb része a karakterei. Egyfelől mert kellően változatosak. Főleg az idegen fajok terén, amiből van bőven. Például a hatodik rész borítóján látható malacszerű lény, aminek amúgy stílusosan az is a neve, hogy Malac. Ráadásul, akik behatóbban ismerik az SW világát, azok tudnak egy-két dolgot erről a fajról, így az ő drámája sokkal átütőbb. Vagy szintén a hetedik rész borítóján lévő lószerű élőlény, ami amúgy egy olyan, aminek minden tagja alapvetően skizofrén és több személyiségük is van. Másfelől pedig az egyes karakterek személyes drámái is azért elég érdekesek. Főleg mivel, mint azt korábban már említettem, azért a karakterek hullanak ám elég rendesen.
Emellett a széria lévén, hogy egy kvázi repülőgépes jellegű műszaki alkotás, így a különböző géptípusok technikai adottságai is elég részletesen kifejtésre kerülnek. Olykor akár szakszavakkal is. Bár nyilván ezek legfeljebb csak ilyen féltudományos dolgok. Viszont ez ad egyfajta hitelesség érzetet az egésznek. Valamint a csaták is. Egyrészt mert vannak benne részletesen leírt és jól megkoreografált űrcsaták. Másrészről meg, ugye a különböző műszaki leírások miatt a közönség pontosan tisztában van vele, hogy melyik űrhajó mire képes és hogy milyen jelentősége van az adott bevetés során.
Végszó
Összességében véve az X-szárnyúak sorozat még mindig a Star Wars-os könyvek egyik legminőségibb darabja. Noha azt nem tudom, hogy a fennmaradó három rész ezt mennyiben fogja majd tudni árnyalni. Már ha egyáltalán megjelennek idehaza.


