2019 év vége felé Martin Scorsese úgy nyilatkozott a Marvel filmekről, hogy (kissé gyérül idézve) azok nem nevezhetők filmnek, sokkal inkább hasonlítanak afféle vidámparkokhoz. Hajszálpontosan ez jutott nekem is eszembe a Netflix égisze alatt készülő produkciókról, miközben néztem A szürke embert, amelyben Ryan Gosling épp annyira lelkes, mint én, amikor a számlákat kell befizetnem.

A Hatos (Ryan Gosling) nevezetű vérprofi ügynök megbízást kap, hogy szerezzen vissza egy igen fontos adathordozót a célpontjától. A hordozón nemzetbiztonsági adatokat tárolnak. Ám ügynökünk lelkiismeretén kifog, hogy a célpont kiiktatása ártatlan életet is követelne, úgynevezett „járulékos kárral” járna. Így saját módszereivel veszi kézbe az ügyet. Azonban megtudja a szörnyű igazságot: A CIA a saját embereit vadássza le, és az adathordozón sokkal kényesebb adatok szerepelnek, mint holmi nemzeti titkok. Hatos tehát magához veszi az adathordozót és indulhat is a hajsza. A szintén tehetséges, de kissé őrült Lloyd Hansen (Chris Evans) ered főhősünk nyomába.

Egy szürke kisegér

Fúha, gyerekek most komolyan, milyen véleménnyel legyen az ember egy ilyen filmről? Természetesen mindenkinek magában kell ezt eldöntenie, amint megnézte A szürke embert, azonban az is nyilvánvaló, hogy nem ez az alkotás fogja megreformálni az ügynök-filmek zsánerét. Egy afféle tipikus Netflix filmről van szó, amellyel a szolgáltató pusztán a kontentbázisát szeretné növelni. Még a végén véletlen valaki azt meri mondani, hogy az általa prezentált tartalom nem képes megújulni. Éppen ezért a Netflix egyre gyakrabban rendel meg olyan produkciókat, amely simán csak egy a sok közül, és kiemelkedni semmiben nem fog.

Ha valaki elolvassa azt kis ismertetőt, amit fentebb írtam a filmhez, akkor szerintem annak a valakinek egyből összeáll az egész film. Már ennyiből is leszűrhettük, hogy ezt a felállást már láttuk. Nem egyszer, nem is kétszer, hanem baromi sokszor. Adott egy karakter, akinek a múltja sötét árnyakba burkolózik. Az államszervezet meglátja benne a lehetőséget és a saját szolgálatába állítja. Később kiderül, hogy az igazi gonosz mélyen a felszín alatt tevékenykedik. Persze az üldözőből üldözött lesz, és így tovább, és tovább. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy ez a fajta szkript kismillió jobb és rosszabb film után már mennyire lehet érdekes számunkra.

Gosling aludna, ha hagynák

A Russo fivérek által dirigált alkotás tulajdonképpen Mark Greaney író azonos című, 2009-es könyvének feldolgozása. Nem olvastam a könyvet, nem ismerem az író stílusát. Viszont ahogy utánajártam az jött le, hogy kisebb-nagyobb átírásokkal ugyan, de a film nagyjából leköveti az alapsztorit. Hogy a könyvet mennyire élvezet olvasni, arról talán inkább nyilatkozzon az, aki bele is merült a regénybe (hozzáteszem, viszonylag jó értékelései vannak a műnek). A film után az jött le, hogy a Russo fivérek is akkor képesek jó adaptációt kiadni a kezük közül, ha legalább Disney-Staff szintű csapat dolgozik nekik. Nem beszélve ugye a fizetségről.

Az, hogy a zsánerbe nem hoz A szürke ember újat, az eddig is nyilvánvaló volt. Viszont az mesteri, hogyan voltak képesek ennyi látványos „bullshitet” 129 percbe belesűríteni. Ráadásul több szpozori reklámot láttam, mint egy Michael Bay filmben. Nem vicc… Greaney közel 410 oldalas regényét 129 percben meséli ez az alkotás, és már egy óra után azt kérdeztem magamban, hogy „mi a francért ilyen hosszú ez?” Egy ilyen faék egyszerű történetet én magam maximum 100 percben állapítanék meg, de nyilván nem vagyok sem forgatókönyvíró, sem rendező. Ez a ráadás fél óra egyszerű töltelékként funkcionált (legalább is számomra), amely alatt hatszor elunom az életem.

Nem beszélve arról, hogy maga a film a fentiekből leszűrve rendkívül kiszámítható. Figyeld meg, előre tudni fogod, hogy ki mit fog csinálni, vagy épp mi fog vele történni. Szó szerint semmi olyat nem mutatott nekem a film, amire azt mondom, hogy „wooow, na ez érdekes volt”. A film viszonylag sok karaktert vonultat fel, de egyik sem érdekes, vagy izgalmas. Mondhatni nem volt nehéz megírni őket, tekintve, hogy ilyen személyiségekből tele van Hollywood stúdióinak padlása. A szereplők erőltetettek és klisések, motivációik pedig elhanyagolhatók. A velük való azonosulást már meg sem említem. A szövegeik abszolút kreatívtalanok, de legalább ezekben lett volna valami szórakoztató. Fantáziadúsabbak is lehettek volna.

Szürke sztárparádé

Mondhatjuk, hogy a film igazi sztárparádé, mert Gosling és Evans neve azért nagyot dob a listán. Emellett ott van még Alfre Woodard és Billy Bob Thornton is, akik szintén nem kis nevek a szakmában. A színészi játék azonban pont olyan, mint maga a produkció. Ryan Gosling alakítása sem karcolja a felhőket, én konkrétan csodálkoztam, hogy lehet ezt ilyen fapofával eljátszani. Chris Evans még csak-csak próbálkozik valahogy, de már Ő is inkább átesik a túljátszás kategóriájába. A többieknek meg szimplán csak még egy színész-melót jelentett a produkció. Nyilván a „tudjukmiből” nem lehet várat építeni, és megfelelő instrukciókat sem szül a színészek számára.

Magamat ismételve, amit kínál a film az egy látványos bullshit, amelyben jól feldúlják Európa legszebb utcáit. Ja, és ehhez kapcsolódóan, azon már meg sem lepődünk, gondolom, hogy milyen gyorsan képesek utazni szereplőink A pontból B-be… De ezt hagyjuk is, csak hab a tortán. Nincs a filmnek olyan jelenete, amire úgy elégedettséggel gondolnék vissza, még az agyament akciójelenetek között sem. Ezek ismét arra mennek rá, hogy melyik pillanatban tudnak a néző szeme elé olyat dobni, amitől leesik az álla. Mondjuk, szerintem csak megrökönyödni tudunk rajtuk, de ez csak az én véleményem.

Spoilermentesen, de van a filmben egy mellékszál, amelyben egy kislány kap szerepet. Csak hogy valami jót is említsek, ez a mellékszál szerintem érdekesre sikerült. Persze ez is ugyanolyan sablonos mellékszál, mint amivel már korábban is találkozhattunk, de nekem üde színfoltja volt a filmnek. Bele is gondoltam, miért ne lehetne ez az alapkonfliktus? Biztos kijött volna belőle egy érdekes sztori. Nyilván az eredeti műben nem ez van így ez kapufa, de ötletnek nem rossz.

Konklúzió

„Nesztek, jó szórakozást! A Netflix üdvözletét küldi.” Nagyjából ez esett le nekem A szürke ember megtekintése közben, amely tipikusan egyik tagja a szolgáltató tartalombővítő repertoárjának. Mert más funkciója nemigen van. Pont jó arra, hogy otthon vasárnap este az ember még a fárasztó hétfői munkakezdés előtt elnyúljon a TV előtt és keressen magának valami egyszerű szórakozást. Mondjuk egy 129 perces film nem épp az egyszerű kategóriába esik, de mindegy. A fent említett objektív nézőpont ellenére mindenkinek szubjektíven kell eldöntenie, hogy ad-e neki egy esélyt vagy nem. Csak annyi borítékolható, hogy nem ez lesz a legtöbbet újranézett produkció.