Max, Sorozat

Silicon Valley ötödjére

A Silicon Valley új szezonja előtt volt egy olyan félelmem, hogy most fog elbukni az a diadal, amit az előzőek arattak. Hozzá kell tennem könnyedén, mert mindegyik évad túl gyorsan, túl hamar ért véget. És ennek nem csak az volt az oka, hogy a szokásos huszonakárhány rész helyett jóval kevesebbel operálnak. Sőt! Most magukhoz képest is, hisz idén a szokásos tíz helyett, csak nyolc részt kapunk.

silicon-valley-season-5-poster_crop.jpg

Az igazán sötét fellegeket az festette az égre, hogy T. J. Miller otthagyta a sorozatot. Láttam a fickóval pár talk show interjút, és meg kell mondjam, nincs az az Isten, hogy leüljek egy ilyen palival meginni egy sört, mondjuk péntek este. Tipikusan az a karakter lehet, akinek túl nagy és túl sok a hangja, és bár biztos ő a legviccesebb az egész társaságban, néha túltolja a böfögős-fingós vicceket. Igazából bátran kimondhatjuk, hogy sorozat négy etapja alatt, nagyjából ezt a karaktert is hozta, ezért is működött nagyon a sok kevésbé harsány szereplő mellett. Mivel az ötödik évad volt az első, ami lefutott Miller nélkül, adódott a kérdés: hogy fog ez működni nélküle? Na és persze, hogy fog működni nélküle a néhány gegből, a sorozat ékkövévé kinövő Jian-Yang. A kis ázsiai fickó és Erlich Bachman állandó civódása szállította eddig a legjobb poénokat.

Erlich az utolsó évadban megjelent ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá és örülnek neki, egy tibeti kolostorban. Gavin Belson, a sorozat Steve Jobs imitátora pedig felébredt a meditációjából és visszatért, hogy kicsinálja a Pied Piper menetelését a startupok sűrűjében. Richard Hendricks cége és ügyefogyott kompániája, úgy néz ki végre megtalált mindent, ami egy hasonszőrű tech cégnek kell. Van támogatásuk, van irodájuk és minden ami ahhoz kell, hogy a következő Microsoft legyen belőlük. Vagy Apple, vagy Amazon, vagy akármi. Persze ez működhetne is, ha a társaság nem rendelkezne azokkal a defektekkel, amikkel eddig mindig is. És ez lett az egyik apró hátulütője az évadnak, ami igazából nem is nagy negatívum. A Silicon Valley ugyanis ötödjére is majdnem ugyanolyan: Richard még mindig túl introvertált ahhoz, hogy napi két óránál többet emberek közt legyen, Jared pedig túl naiv hozzá, Gilfoyle és Dinesh ugyanúgy egymás vérét szívják, ha nem a saját elmebetegségüket vagy hiúságukat kergetik, míg Gavin Belson forralja a saját kis gonosz tervét több hülyével a társaságában a kelleténél. Lényegében minden ugyanolyan, mint eddig volt és ugyanazok a dolgok szállítják a vicces momentumokat, amik eddig. Ami mondjuk számomra bizonyos szitkomok esetén komoly gondot okoz, mint például a The Big Bang Theory, itt simán eltekintek tőle. Ennek egyetlen oka van, hogy nagyon okos írok vannak a motorháztető alatt, és a mellett, hogy jól kavarják a sztoriszálakat, még mindig ütnek a szatirikus kikacsintások a tech világ valóságára. És azt kell mondjam, hogy a humorfaktor nagy részét szállítja Jian-Yang is, aki az évad egyik főgonosza lett, bár nem is tudom ennek a kijelentésnek mekkora a létjogosultsága. Talán kicsit Gavin Belson volt nagyon mellékszálra téve, bírtam volna, ha jobban összeeresztik Richarddal. És kissé azt is fájlaltam, hogy Russ Hanneman csak kicsit cameózik, pedig mekkora karakter.

Tény, hogy az ötödik évad egy nagyon kicsit olyan, mint az üdítő, amit túl régóta iszol, de ugyanakkor meg is van az oka annak, hogy miért iszod régóta. És igen, azt éreztem az évad vége felé, hogy ez nagyon gyorsan, túl hamar ért véget.

A Szilícium-völgy eddigi 5 évadja megtekinthető a HBO GO kínálatában.