Játék

Sötét jövőnk

Előszó: Nehéz a videojátékok élete, de még inkább megnehezítik a többi média életét. Nem is olyan régen, a videojátékok “csak” interaktivitásban tudták lehagyni versenytársaikat és már ez is elég volt ahhoz, hogy órákig ellegyenek velük az emberek. Ahogy az idő telt, egyre pimaszabbul kezdtek terjeszkedni, elképesztő megjelenésekkel, hatalmas zenekari produkciókkal, filmeket megszégyenítő szinkronnal, általánosan folyamatosan újuló és részletesebb játékmenettel, és ami talán mind közül a legfontosabb, lehengerlő, állunkat a földről kaparó történettel kezdték bevonzani emberek millióit. Mindemellett természetesen mi sem mehetünk el szó nélkül, és habár a részletes játékmenet elemzés, bemutatás egy másik idő játéka, a videojátékok ugyanannyira a popkultúra részei lettek, mint a többi közkedvelt média. Szeretnénk egy kis ízelítőt adni abból, feleslegesen sok részletesség nélkül, hogy milyen lenyűgöző lehet egy játékélmény és miért képesek az emberek több tíz órákat eltölteni egy-egy játék előtt.
Szeretném azt az élményt érzékeltetni, ami egy ilyen kaliberű játék/játékszéria után marad bennünk, így a kibírható problémák cikizése elmarad, a felesleges (lefizetett) pontozgatással együtt. – Afthraste

Kezdjük is az egyik legnagyobb dobással, egy olyan szériával, ami megmutatta, hogyan kell egy játéknak lesöpörnie olyan sci-fi neveket, mint a Star Wars vagy a Star Trek, ez pedig nem más, mint a Mass Effect.

outer-space.png

A Mass Effect széria a játékvilág egy ékes mintapéldája arra, hogy egy gondos és szakértői odafigyeléssel készített videojátéknak milyen elsöprő sikere lehet. Szinte leírhatatlan az az érzés és lelkesedés, ami eltölti az embert már az első rész legelején, amikor meghallja azt a gyönyörűen csengő zenekari mesterművet, amit Jack Wall komponált (és nyert a játékok zenéivel számos díjat), így ezt a jelenetet majd videó keretében szeretném megosztani veletek a cikk alján, illetve hatalmas respect az első két rész írójának, Drew Karpyshyn-nak, aki mondhatni naggyá tette a szériát a történetével (mindkettejük számos más helyen is tevékenykedett, ha tetszik a munkásságuk érdemes utánuk nézni).

Kezdjük tehát a Mass Effect világával, hiszen minden nagy név alapja egy olyan világ, amibe bele tudjuk élni magunkat és nagyon hamar törődni kezdünk a sorsával (így van ez a Star Wars, Tolkien és még számos más világgal is). Ezt szerencsére megkönnyíti (de véletlenül se egyszerűsíti!!!) az, hogy a 3 rész cirka 170 évvel napjaink után játszódik. Még a játékok előtt az emberiség eljutott a Naprendszer több pontjára, a Földön kiépített egy egységes, javarészt szabad eszméjű vezetést és egyre közelebb kerülhet ahhoz, hogy megismerje az univerzum titkait. A keresgélés alatt a Marson rátaláltak egy kihalt faj, a prothean-ok ([proteán]) megmaradt technológiájára, ami ugrásszerűen felgyorsította az emberiség fejlődését, pár hónap-év alatt eljutottak a Naprendszer szélére, de amit ott találtak, arról talán álmodni sem mertek. Egy gigászi méreteket öltő relé, amit feltételezések szerint a prothean-ok hagytak hátra, és ami képes arra, hogy más csillaghalmazokban található relék között utazzunk (több ezer fényév órák alatti megtételéről beszélünk). Az első ilyen ugrást követően rá kellett azonban eszmélnünk, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben és sajnos nem annyira szívélyes fogadtatásban részesültünk. Elsősorban félelemből egy rövid, de pusztító háborúba kerültünk egy másik csillagjáró fajjal, a turian-okkal ([turián]). Ennek viszonylag hamar véget vetettek és mint kiderült, létezik egy, a galaxis három legtehetősebb fajának egy-egy képviselőjéből álló tanács, mely komoly szabályzással és a különböző fajok segítségével igyekeznek biztonságosan élhetővé tenni a Tejút galaxist, az általuk felügyelt területekre csak mint Council Space referálunk. Eleinte a háborúból kifolyólag némi ellenszenvvel kezelték az embereket, de hamarosan elkezdték felfedezni és kolonizálni a galaxis régióit. A világ egyébként erőteljesen fényezi az emberek potenciálját, elvégre pár tíz év alatt megértettük és elértük azt a fejlettségi szintet, amit a többi faj évszázadok alatt ért el és már egyenlőként kezelik tudásilag az emberi tudósokat. Természetesen érték az emberiséget megmérettetések, háborúba keveredtek a galaxis szélén található batarian-okkal ([batáriai]) és az új világba való beilleszkedés is kihívást jelentett, de mint mindig, itt is feltaláltuk magunkat.

Ebbe a világba cseppenünk tehát az első játékkal, ahol főszereplőnk (és karakterünk) Commander Shepard, egy emberi katona éppen úton van az emberek egyik kolóniájához egy prototípus lopakodó űrhajón, ahonnan egy Fantom és társai segítségével épségben vissza kell hozniuk egy prothean jeladót. Kritikus küldetés, hiszen amikor utoljára találtak prothean technológiára, az emberiség technológiája 100 évet ugrott, és azok csak megmaradt darabok voltak, ez ellenben egy működő jeladó.

diversity.jpg

Lehetőleg spoilerek nélkül nézzük, hogy mit adnak nekünk egyesével, illetve összességében a játékok. Első és legfontosabb dolog, egy elképesztő sztorit. Minden ami egy történetet naggyá tesz, megtalálható a játékban. Grandiózus, az egész világra kiterjedő fenyegetés, érdekes és változatos értékeket képviselő csapattársak, karakterek, konfliktusok, háború és szerelem, erkölcsi és lélektani kérdések, és mindezek egy olyan ötvözete, amitől alkalmanként lebénulva bámuljuk a monitort. Abból kifolyólag, hogy RPG-k (szerepjátékok), a játékok egyik legnagyobb előnye az, hogy döntéseinkkel befolyásolhatjuk karakterek sorsát, események kimenetelét vagy menetét. A párbeszédek (amikben megválaszthatjuk Shepard szavait) és előre programozott jelenetek túlnyomórésze fantasztikusan van kivitelezve és ez egyre igazabb, ahogy haladunk az elsőtől a harmadik játékig. Grafikára egy panasz se lehet, mindegyik részben igyekeztek a legtöbbet kihozni a technológiából e téren. Összességében tehát mindegyik játék egy rendkívül élvezhető, az RPG műfajnak legtöbb téren eleget tevő játékélményt nyújt, elképesztő történetvezetéssel, nagyon szerethető és velük azonosulható társakkal, karakterekkel, csodálatos környezettel és olyan zenékkel, hangokkal, amik bizony örömtől/bánattól képesek könnycseppet vinni a szemünk sarkába.

Most akkor röviden az egyes játékokról:
A Mass Effect első része amikor kijött, forradalmi újításnak számított párbeszéd és döntéshozatal téren, kiválaszthatjuk, hogy főhősünk miket mondjon, milyen döntéseket hozzon, és egy teljesen leszinkronizált főhős fogad minket, tehát amit kiválasztunk, azt más szavakkal viszont is halljuk a saját karakterünktől, amire ez előtt nem volt ezt a minőséget még csak meg se közelítő példa. A játék elsősorban arra szolgál, hogy megismerhessük a világot, és felkészítsen minket arra, milyen sors vár ránk a következő két részben. Emlékszem, és ezt jó pár ismerősöm nevében is kijelenthetem, a játék egy bizonyos pontján olyan fordulat következik be, amitől csak pislogtunk a kijelzőt bámulva, amikor megtudjuk, hogy mi az egész galaxisunk sorsa, és ahogy fentebb említettem, mivel alig ~170 év van az első rész és napjaink között, nagyon könnyen azonosulni tudunk a világgal, és a tudományos felépítettsége miatt még elképzelhetőnek is tudjuk tartani, hogy hasonlóan történne a való életben. Úgy hiszem, nem maga a fordulat volt az, ami ledöbbentett minket, hanem ekkor koppant hatalmasat a padlón, hogy milyen mély filozófiai, erkölcsi és részletes világról is van szó ebben a játékban. Sajnos a játék eleje kicsit unalmas lehet egyesek részére (elsősorban a játék kiforratlansága, “fiatalsága” miatt), ezért annyit kérek, ha a cikk kedvet hozott a játékokhoz, ha a mellékküldetéseket nem is, de a fő történetszálat daráljuk le, mert ha az tetszett és elkezdtük a többi részt, ~99%-ban garantálhatom, lehet, hogy egy teljes végigjátszás után, de még egyszer neki fogunk esni az első résznek is.

relay.jpg

A második rész a közönség nagy kedvence, minden joggal, hisz amit még nem sikerült kapásból eltalálni az első részben (harcrendszer, néha kellemetlenül sok fecsegés, esetlegesen közömbös karakterek), azt szinte mindet kijavították a Mass Effect 2-ben, profin továbbvitték a történetet, és olyan pluszokat adott a játékszériához, amik nélkül nem valószínű, hogy méltó utódja lett volna. Erre a részre rosszat csak akarva lehet mondani, talán a sok fizetős plusz tartalom húzott le belőle, de a társaink fantasztikusan kidolgozottak, a grafika gyönyörű, a zenék a legjobbak, a sztori megvalósítása (animációk, jelenetek, döntések) fantasztikus, előző (és jelen) részbeli döntéseink pedig talán ebben látszanak legnagyobb súllyal.

Itt már nem annyira fényes a helyzet, a nagy kapkodásban (ezekben az években az EA nagyon félkész játékokat akart gyorsan kiadni) írócsere lett, a játékelemek le lettek butítva, és a döntéseink kimenetelei is átlagosan lettek korlátozva. Mindez egyébként nem kifejezetten zavaró, viszont:
A történet befejezése enyhén szólva is nagyon félresikeredett… a régi és új írónak is az a közös alap, hogy a fenyegetés nem az, aminek hisszük, megvolt, de az új verziói és kimenetelei nem hozták azt a szintet, amit elvártunk az előző játékok alapján. De maga a történetileg befejezés nem is lett volna nagy probléma, a hatalmas gond az volt, hogy az utolsó 2 óra tartalma annyira el lett kapkodva (mivel az EA túl szűk határidőt szabott meg a BioWare-nek és félúton eszébe jutott, hogy legyen multiplayer, mert azt jobban veszik), hogy nagyon nem azt kaptuk, amire számítottunk… A második részben a döntéseink viszonylag kis méretűek, elsősorban csapatunkra korlátozódnak, de ezen belül mindegyiknek hatalmas (életmentő) jelentősége volt. Ehhez képest a harmadik rész befejezésében már annyi, magát a galaxist befolyásoló döntésünk szerepelt, hogy egy lineáris, aztán a végén egy helyen döntsünk valamit befejezés gyakorlatilag elképzelhetetlennek számított, mégis ez történt, és a kivitelezése is baromi gyenge volt, plusz csalódás, hogy ráhányták a “valaki mesélte a történetet” klisét.
Ettől eltekintve viszont a játékmenet nagyon jó volt, és bár DLC formájában, de elképesztően király módon még jobban megszerethetjük csapattársainkat, éppen ezért a következővel fejezném ki a játékot: “nem a cél a fontos, hanem a megtett út” és senki kedvét ne vegye ez el, mert elképesztően kár lenne kihagyni azt az élményt, amit a Mass Effect széria és világa nyújt ebben a három játékban.

Ezzel le is zárult a Mass Effect trilógia, és bár már javában fejlesztés alatt a Mass Effect: Andromeda, még nincs róla elég információ, hogy reális következtetéseket vonjunk le.

Összesítve tehát a Mass Effect széria túlzás nélkül korunk legjobban felépített sci-fi játék világa, ami sok egyéb médiabeli sci-fi világot is maga mögé utasít, és bár megvannak (mint mindennek) a maga hibái, összességében egy elképesztő élményt nyújt minden vele játszó számára, amit nagy kár lenne nem megtapasztalni.