Sorozat

Szolgálat, együttérzés, kegyelem – Jupiter hagyatéka évadkritika

Te mit tennél akkor, ha hirtelen szólítana egy rejtélyes hang? Ha az általad ismert világ drasztikus
változásai közepette neked suttogna egy misztikus sziget? Meg tudnád győzni akár csak a közvetlen hozzátartozóidat, hogy nem ment el az eszed? Hogy a nehézségeket leküzdve valami mesés, földöntúli
vár rátok, amely megváltoztatja az egész planétánk útját? Mielőtt belevetjük magunkat a mélyebb megismerésbe, talán a ma emberének ezeket a kérdéseket kell átrágnia kissé. Egy olyan társadalmi rendben élve, ahol nem szeretünk lemondani sem áldozatokat hozni, mit üzen nekünk a képregények aranykorának felfogása? Nézzünk a fenségesen lobogó köpenyek mögé és derítsük ki!

“Az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot…”

Az alapfelállásunk a következő: egyik főszereplőnk Sheldon Sampson, eleinte még nem tisztázott milyen módon, hihetetlen szupererőre tesz szert öt másik társával együtt. Ezek az elképesztő attribútumokhoz jutott emberek alakítják aztán meg az Igazság Unióját (Union of Justice), ami az első hivatalos hőscsapattá avanzsál. A széria remekül csepegteti később az információkat jelen és múlt között ugrálva. Szépen lassan feltárul előttünk egy másfajta Amerika. Az 1929-es tőzsdekrach utáni bizalmatlanság világa, ahol nagyon is fontos volt kapaszkodót és reményre biztató iránymutatást keresni. Végig kísérhetjük majd a Sampson família történetét, akiknek rengeteg vesztenivalójuk volt a válság berobbanása előtt. A tragédiát, ami véglegesen rájuk nyomja a bélyegét, majd a bizalom fontosságát a hozzánk közel állókban még akkor is, ha nehéz elhinni, amit közölni szeretnének. Végül pedig a katarzist, az éppen tárgyalni kívánt fiktív világunk első védelmező generációjának megszületése pillanatában.

Elképesztően és ideálisan hangzik így felületesen kitárgyalva ugye? Bizonyosan annak gondolták maguk a későbbi igazságtevők is, hiszen Sheldon magának az Álomkép (The Utopian) nevet választja. Inspirálónak és lelkesítőnek szánja mindezt, elvégre mi más dolga lenne egy jótevőnek az emberek megmentésén kívül, mint az ország és a bolygó lakosságának való példamutatás? Ha baj van és feltekintenek csak egy távoli villanás fényéből is tudják és érezzék valaki oltalmazza őket. Mindig ott lebeg felettük angyalként, erős kezét kinyújtva messiási gesztusokat tesz és ebben nincs egyedül. Ugyan az eredeti csapatból nem találkozhattunk még mindenkivel elég behatóan, de akiket ismerünk szinte kivétel nélkül hasonlóan pátoszos jelenések. Leszámítva talán Égi Rókát (Skyfox), aki korábban az Unió ellen fordult, de később ejtünk még szót róla.

„Ezt jelenti hát istennek lenni? Tudni, de nem tenni?”

Hogy miért pont Alan Mooretól idéztem a szakasz címében? Jöjjön a magyarázat. Nos, tárgyalni szeretnék egy, már általa is veretesen megfogalmazott gondolatot. Ez pedig nem más, mint a beavatkozás és a kontroll kérdése. A feljebb emlegetett, eredeti hősök kivétel nélkül megkapták azt a képességet, amivel a legkevésbé szoktak törődni az elemzések alkalmával, a jócskán lelassuló öregedést. Remekül lekövethető az első évad nyolc része alatt a kontraszt fiatal, reménytől duzzadó önmaguk és a gondterhelt, immáron családfenntartóként is funkcionáló énjeik közt. A gyermekek felnevelése ez esetben nem átlagos teljesítményt kíván. Az örökletes hatalom részegítő mivolta meg is pecsételi Sheldon és lánya Chloe kapcsolatát. Utóbbi menekülni szeretne az egész mizériából és inkább a modellkedés, valamint a címlapok világát választja, sokszor elmerülve a tudatmódosítók mámorában. Románc terén pedig egy elég különös választást sikerült eszközölnie.

Álomkép minden esetben kiáll a szabad akarat gondolata mellett, azonban, ha gyermekeiről és csapatáról van szó nem képes lemondani a teljes kontrollról. Fiát, Brandont még sikerül maga mellett tartania, egészen érdekes, ahogy a képernyőre való átdolgozás során végül is egy más bejárandó utat szántak neki a képregényekhez képest. Itt az Eszménykép (The Paragon) nevet kapja és apja valamint anyja, Lady Liberty, nyomdokaiba kíván lépni. A múlt héten tárgyalt Invincible után érdekes lehet vetnetek egy pillantást erre az apa-fia kapocsra is!

De haladjunk tovább a másik sarkalatos pontunk felé. Tanúi lehetünk egy vitának Sheldon és bátyja Walter közt, aki szintén benne volt az eredeti, erőt elnyerő hatos fogatban. Ő lett Agyhullám (Brainwave) a mások elméjében olvasás és tudatirányítás képességének birtokosa. Felvetése szerint az Igazság Uniónak aktívabban részt kellett volna vennie az ország által megharcolt háborúkban, ezáltal könnyedén győzelemre segítve honfitársaikat. Itt rögvest felmerül a kérdés, amit anno a Miracleman hasábjain is olvashattunk: hol van a beavatkozás szükségének vége? Mikortól veszik el a köztünk járó félistenek a függetlenséget? Valóban a szabad akarat kényszeríti-e térdre világunkat és ha igen, milyen jogcímen ruházható át egy homo superiorra a teljhatalom? A válaszokat azt hiszem magunkban kell keresnünk, de a kérdések nagy közönség felé tolmácsolását megtette a sorozat, amelyre még talán Moore mester is csettintene egyet, amennyiben hajlandó volna megnézni rajzolt panelek adaptációit természetesen.

„Szeméből, mint gazdátlan ág, kicsüng a pusztuló világ.”

Részletezzünk még néhány dolgot mielőtt lezárnánk mai szeánszunkat. A lassú öregedéssel kapcsolatban egy plusz dolog jutott eszembe, amit meg szerettem volna osztani veletek, tisztelt olvasókkal. Kellemetlen és fejvakarást okozó dolog lehet még ekkora hősöknek is a mértéktelenül hosszúra nyúló élet. A tudat, hogy a régi eszmék és a válságból kilábaló pozitív miliő a semmivé vált lélekrengető. De nem csak ezzel vannak kardinális problémák. A kódex, ami eddig vezette a védelmezőket avítt ideává kezd silányulni. A felcseperedő, fiatal jótevő generáció egyre inkább terhesnek érzi a „ne ölj” parancsolat betartását. Sorsfordító pillanat, amikor maga Lady Liberty is meginog egy pillanatra. Sheldon kezd ráébredni, hogy az intézményesített jóság korántsem olyan betartható és kecsegtető a friss tagok számára, sem pedig az egyszerű emberek számára, mint azelőtt. Paradigmaváltásra lesz tehát szükség, de ennek mikéntje az első futamban kérdéses marad. Az eredeti munka írója, Mark Millar feszegette már az inkább vérre éhező tömeg problémáját annak előtte is, méghozzá a, Ha/Ver (Kick-Ass) füzetek kapcsán. Abban a szcenárióban ultrarealisztikus jelmezeseket kaptunk erők nélkül, most pedig a skála másik végével szembesülünk.

Ami talán kicsit gyengécskébb volt számomra, az a hamisítatlan szuperhős akciók mennyisége. Természetesen kapunk belőle néhányat félre ne értsetek, de a későbbiekben én egy köpeny saroknyival feldúsítanám a dolgot a készítők helyében. Ellenfelekkel ugyancsak elláttak bennünket. A legérdekesebb közülük Fúzió (Blackstar), valamint a még kevés képernyős jelenlétet kapott Égi Róka.
És hogy elkerüljem a spoilereket a harmadik, árnyékba burkolódzó alakot nem említem, meghagyom nektek a megdöbbenés örömét. Két olyan aspektus is előkerül a 21. századi önkéntes pártfogók viszonylatában, ami figyelemre méltó. Az egyik, a sztárrá váló álarcos jótevők kérdésköre. Itt annyira nem markáns, mint a The Boys vonatkozásában, de mindenképpen jelen van.  A másik egy még izgalmasabb részlet, ennek a fajta tevékenységnek pszichológiai áttekintése, szakmaként való értelmezése. A vizsgálatot végző személye pedig különösen groteszk.

Látványvilágát tekintve erőteljes és monumentális kreációval van dolgunk. Az operatőri munka és fényképezés is meglehetősen tetszetősre sikeredett. Zenei téren remek dallamokkal büszkélkedhet a Jupiter Hagyatéka, szabadjon kiemelnem Stephanie Economou kórusművét a hetedik epizódból, továbbá a Misfits felbukkanását Last Caress nótájuk hangjegyeinek képében. Azt hiszem a színészi játékra sem sok panaszunk lehet. Azt persze nem mondanám, hogy irgalmatlanul lenyűgöző teljesítményeket láthatunk, de ebben az esetben nem is ez a cél. Senki sem akar több lenni annál, mint amit az alapanyag elbír. A stáblistából pár név ismerős lehet, a főbb szerepekben például Josh Duhamelt láthatjuk, aki korábban a Transformers filmekben játszotta el Lennox szerepét. Leslie Bibb két Vasember filmben is tiszteletét tette, míg Ben Daniels ezt megelőzően Antoc Merrick volt a Zsivány Egyesben.

Összegzés gyanánt legyen elég annyi, hogy a lassabb felütés és a kissé túlzsúfolt játékidő ellenére az év egyik eddigi meglepetésével szolgált számomra a sorozat, jó értelemben véve. Elgondolkodtató és szórakoztató alkotást kaptunk a Millarworld portfóliójából elsőként előbújt produktum képében. Ha alapvetően érdekel a fűzött füzetek világa vagy szimplán csak hétvégi elmélkedésre vágysz némi lakkcsizmás jófiú általi pofonosztás kíséretében, ez a neked való darab!