A modern társasjátékok világában ritka, az olyan cím, amely ne csupán mechanikákra, hanem valódi politikai és gazdasági modellekre építse fel a játékélményét. A Hegemonic Project Gamesnek ezt sikerült összehoznia a Hegemony: Lead Your Class to Victory esetében, amely a társadalmi osztályok közötti feszültségeket ültette át a napalik asztalára. A Világrend ezt a koncepciót emeli globális szintre: ezúttal nem társadalmi rétegeket, hanem nagyhatalmakat irányítunk egy folyamatosan változó geopolitikai térben. A kérdés pedig adott: képes-e a játék ugyanolyan erős politikai szimulációt nyújtani, mint elődje? A rövid válasz: nem, de egészen más eszközökkel nyújt egy igen kiváló játékélményt.

Kr.u 2010-ben

A Világrendben négy játszható frakcióra közül választhatunk: az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és az Európai Unió próbálja megszilárdítani befolyását a világ különböző régióiban 2010-től kezdve. A cél nem a klasszikus katonai győzelem, hanem a diplomáciai, gazdasági és stratégiai dominancia megszerzése. Ez már önmagában jól mutatja, hogy itt nem egy hagyományos konfliktusjátékot kapunk, hanem egy modern hatalmi sakkpartit.

A játékmenet három alappillérre épül: a pakliépítésre, a régiós befolyásszerzésre és a kereskedelemre. A deckbuilding rendszer különösen érdekes döntéshelyzeteket teremt, hiszen a kezünkben lévő lapok egyszerre szolgálnak akcióként és nyersanyagként. Ez folyamatos mérlegelésre kényszerít: rövid távú taktikai előnyt választunk, vagy hosszabb távú gazdasági stabilitást? A befolyásszerzés a játék legdirektebb interakciós eleme. Bár a Világrend nem az a tipikus háborús játék, a konfliktus végig ott lebeg az asztal felett. Minden régióért állandó verseny folyik, minden szövetség új erőviszonyokat teremt. A kereskedelmi mechanika pedig talán a legtematikusabb eleme az egész rendszernek. A játék kiválóan modellezi a globális függőségeket azzal, hogy a felek nem utasíthatják vissza a gazdasági kapcsolatokat. Ez egyszerre zseniális és frusztráló: remekül visszaadja a valóságot, de játékidőben és adminisztrációban is jelentős terhet jelent. Példának okáért az oroszok sokkal gazdagabbak olajban, mint a többi nemzet, cserébe a mezőgazdaságuk nem éppen erős.

Hanyatló Nyugat kontra felemelkedő Kelet

A játék egyik legnagyobb erénye, hogy folyamatos döntéskényszerben tart bennünket. A lapjaink egyszerre akciók és erőforrások, vagyis minden körben le kell mondanunk valamiről, ez apróságnak tűnik, de a gyakorlatban folyamatos feszültséget generál a tervezésben. Sokszor azon kapjuk magunkat , hogy percekig üünk egyetlen egy lap fölött, mert pontosan tudjuk: amit most elveszítünk, az három kör múlva fájni fog, de nagyon. És ez a Vilagrend lényege, nincsenek látványos csaták, nincs klasszikus háború, mégis minden döntésünknk súlya van és mindent jól át kell gondolnunk. Hiszen egy rosszul időzített export, egy új szövetség Afrikában vagy egy hirtelen befolyásszerzés a Közel-Keleten azonnal felboríthatja az erőviszonyokat. A játék remekül adja vissza azt a nyugtalan egyensúlyt, ami a valódi geopolitikát is meghatározza. Az egész élmény közben valahol folyamatosan ott lebeg a valóság: Kína terjeszkedése, az amerikai dominancia megtartása, az orosz destabilizáció vagy éppen az EU lassú, de stabil építkezése.

Viszont mindennek van árnyoldal, így jelen játékunknak is. A Világrend néha túlságosan is komolyan veszi önmagát, aminek következtében a kereskedelmi fázisok lassúak tudnak lenni, az adminisztráció néha megtöri a lendületet, és az első parti alatt szinte garantált, hogy többször is megállunk szabályt olvasni. Valamint négyfővel lesz az igazi, akkor adja ki igazán a a felejthetetln élményét. Pont ezek miatt ez nem az a játék, amit csak úgy leakasztunk egy péntek esti lazulásra. Simán felmehet a játékidő 5 órára is, illetve komolyabb interakciók a kereskedelmen, a befolyáson és a katonai jelenléten túl nincs a játékban. Ez utóbbit a kiegészítője majd orvosolja, ha minden igaz.

Összegzés

A Világrend letisztultabb, gyorsabban átlátható, és kevésbé „akadémikus”, mint az elődje, ugyanakkor veszít is valamennyit abból a komplex rendszerszimulációból, ami a Hegemonyt igazán különlegessé tette. Viszont, így talán szélesebb közönséghez juthat el, annak ellenére hogy még így sem nevezhető könnyed játéknak. Hiszen egy olyan társasjátékról beszélünk a személyében, amely gondolkodást, türelmet és hosszú távú tervezést igényel. Cserébe viszont rendkívül erős tematikus élményt ad, és ritka módon képes valódi geopolitikai dilemmákat átültetni és átformálni a nappalink asztalára. Nem hibátlan, néha túl hosszú, néha túl adminisztratív, és nem minden esetben tudja ugyanazt a mélységet hozni, mint elődje. De amikor összeáll, akkor nem pusztán szórakoztat, hanem gondolkodtat is.

A társasjátékot köszönjük a Gémklubnak.

Amennyiben ti is kedvet kaptatok a játékhoz, itt tudjátok megvásárolni