Michael J. Sullivan számomra az idei év nagy felfedezése volt. Persze lépten-nyomon találkoztam a nevével, legtöbbször szinte az egekig magasztaló kritikák formájában, amiket olvasva azt hittem, ez a fickó és a fiktív világa túl szép, hogy igaz legyen. Elvégre melyik az a heroikus fantasy regényfolyam, amelyik még a 10. kötetnél is ugyanolyan hatással van a nagyérdeműre, mint a kezdetekkor? Akad, hanem azért nem túl gyakran. Ehhez vegyük még hozzá azt is, hogy azok az olvasók, akik tucatjával fogyasztják a hasonló alkotásokat, ritkábban botlanak bele olyasmibe, ami tényleg képes az újdonság varázsával hatni, vagy bármilyen módon kiemelkedni a többi olvasmányélmény közül. Szóval mondhatjuk, hogy kissé szkeptikus voltam, mikor belevágtam a sorozatba, aztán azon kaptam magam, hogy végeztem mint a tíz kötettel, és hazudnék, ha azt mondanám, nem olvasnám tovább.
