Animáció

Az álmok örökké tartanak!

Hajszál pontosan 15 éve debütált a japán mozikban a Chihiro szellemországban (Sen to Chihiro no kamikakushi, 2001) című Ghibli rajzfilm, amely Hayao Miyazaki rendező mesterműveinek egy darabja. Egy korábbi cikkünkben írtunk már a Chihiro-ról, emellett a Miyazaki cikksorozatunk első darabja is több mint egy éve, 2015. május 3-án került publikálásra. A 15. évforduló alkalmával újra felelevenítjük gyermekkorunkat, és visszaemlékezünk mennyi élményt nyújtott számunkra ez az Oscar-díjas alkotás.

A történet Chihiro-ról, a 10 éves kislányról szól, aki szüleivel új helyre költözik. A hosszú kocsiút során a család egy tisztásra ér, ahol egy különös, elhagyatott város rejtőzik, ami sokkalta több, mint azt elsőre gondolnánk. A szellemjárta helyen magaslik Yubaba asszony fürdője, és ha Chihiro életben akar maradni, munkát kell vállalnia az öregasszonynál. Vajon hogy boldogul majd a lány egy tőle teljesen idegen világban?

chihiro15.jpg

Miyazaki cikksorozatunkban sokat beszéltünk arról, hogyan is ábrázolja a mester történetét, világlátását rajzfilmjein keresztül. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy kizárólag a gyermekeket készül megszólítani. A kicsik ingerküszöbét a rajzfilm szintjén el tudja érni, de mi a helyzet a felnőtt korosztállyal? Már maga az ábrázolásmód is arra enged következtetni, hogy az igazi értéket a filmben egy idősebb néző képes csak felismerni. Hayao Miyazaki stílusjegyei között a realizmus és naturalizmus, mint irányzatok vegyítése előkelő helyen áll. A Chihiro esetében a mozgások, a karakter-kidolgozások és még a dialógusok is híven tükrözik ezt a fajta kifejezésmódot. Ebből a leglenyűgözőbbek a párbeszédek. Olyan szinten természetesek és hétköznapiak, hogy teljesen elfelejtődik a fikció része, így saját magunk is részesei lehetünk Chihiro kalandjainak.

chihiro152.jpg

A két órás játékidővel rendelkező film üzenete többféleképp értelmezhető. A Chihiro szellemországban rengeteg olyan elemet, történést és bemutatást tartalmaz, amely nem tolja egyenesen az arcunkba, hogy mire is akarja felhívni a figyelmünket. Az alkotó mesteri kézjegyének számít, hogy sok utalást és expozíciót használ, amelyek mind más témára irányulnak, ezáltal nem egyértelmű a mondanivaló. A néző teljes szabadságot kap arra vonatkozólag, hogy mit szűr le magának a történetből. Tekinthetjük egyrészt úgy is, mint főszereplőnk rögös útját a gyermekkortól a felnőtté válásig. Chihiro a kemény munkán keresztül megtapasztalja, hogy idővel elkerülhetetlenül a rendszer egyik eszköze lesz, amely szilárd jellemet fejleszt benne. Emellett hangsúlyozza, hogy nem szükséges az embernek fejet hajtania ezen szisztéma mellett. Üzenetében kifejti, hogy merjünk nagyok lenni és egy kicsit szembe menni a dolgokkal, ha felfedezzük a lehetőséget. Emellett a kislány a mai modern világban szocializálódott fiatal metaforája. A kényelmes életmód egyik pillanatról a másikra eltűnik, és saját magára marad a világban, támaszkodnia kell az addig megszerzett tudásra és tapasztalatokra, ami által átesik egy drasztikus jellemfejlődésen. Egyesek számára (ahogyan számomra is) a filmben a szellemvilág remek másolata a világunk kapitalista berendezkedésének. A nyereségvágy, a haszonelvűség eszközeként feltüntetett kizsákmányoló magatartás világunk globális problémája. A túlzott versenyszellem elfeledteti az emberekkel a tisztességes megmérettetés fogalmát. A kis Chihiro szembe fordul az egésszel, üzenve nekünk, hogy csakis magunk vagyunk azok, akik képesek változtatni saját és talán mások jövőjén.

chihiro153.jpg

A film megvalósítása rengeteg érdekességet vonzott magához. A realitás elérése érdekében Hayao Miyazaki mester  például nem volt rest kutatómunkát is véghez vinni a történethez. Ahhoz a jelenethez, amikor (VIGYÁZAT, SPOILER!!) Chihiro Haku úrfit eteti sárkány formájában a gyógyszerrel, egy kutyát használtak fel. Tanulmányozták milyen mozgásokat reprodukál a száj táplálkozáskor, hogy mozdul az alsó állkapocs rágás közben. Mindemellett a stáb többi tagja is segített megvalósítani a terveket. Hogy minél realisztikusabb legyen a főszereplő édesanyjának japán szinkronhangja, Yasuko Sawaguchi színésznő az elején lévő étkezéses jelenethez szintén teli szájjal szinkronizált. Nevezetesen KFC-ből vásárolt étkeket fogyasztott a felvétel alatt. Hogy kövessék a vonalat, Lauren Holly amerikai színésznő is ekképp járt el a karakter hangbéli megformálásánál, csak ebben az esetben egy almát rágott a mikrofon előtt. További érdekesség, hogy a 2008-ban elhunyt Suzanne Pleshette amerikai színésznőnek ez az alkotás volt az utolsó munkája, nevezetesen Yubaba boszorkány hangjának megformálása.

A Japánban 2001. július 20-án debütált Chihiro szellemországban a mai napig sok ember kedvence. Mély értékrendet és üzenetet képvisel, amely még sokáig példa lehet az emberiség számára. Sok boldog 15. születésnapot, Chihiro!

chihiro154.jpg