Sorozat

Bella Ciao! – A nagy pénzrablás 1-4. évad kritika

Ma már nagyon kevés ember van, aki nem hallotta a piros overallos Dalí-maszkos bűnözők történetét, akik önerőből térdre kényszerítették a Spanyol Királyi Pénzverdét. Nyolc ismert világváros után elnevezett mindenét elvesztett bűnöző, egy mesterelme irányításával öt hónap kiképzés után elindul, hogy végrehajtsák az évszázad bűntényét. Az általunk Professzorként ismert Sergio Marquina egész életét feltette arra, hogy megvalósítsa elhunyt apjának nagyszerű tervét.

Ez annak a bukott sorozatnak a története, amit miután felkarolt a Netflix, meghódította a népszerű streaming szolgáltatót és több millió ember szívébe lopta be magát. A La casa de papel, vagy magyarul A nagy pénzrablás 2017-ben bemutatott spanyol bűnügyi drámasorozat. Az eredetileg 15 részes minisorozat a Netflix beavatkozása után újravágva, rövidebb részekben került kiadásra, amelynek 2021. szeptember 3-án érkezik a legújabb évada.

A széria az eddig megjelent négy évada két külön történetszálon fut, ami jól látható abból, hogy az első két szezon egy tökéletesen lezárt, kerek történetet nyújt. A harmadik évad és az utána következő történések már csak az első kettő folytatásai. Azonban ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy rosszabb lenne az elődjénél, sőt mi több, bizonyos szempontból felülmúlja az első sztorit brutalitásával és a karaktereket is sokkal emberközelibbé teszi.

A sztori elején megismerjük az elbeszélőnket Tokyo-t a Dali-álarcosok egyik bandatagját, vagy ha úgy tetszik ’’családtagját’’ aki legutóbbi rablása után elvesztett mindent. A szerelmét, a jövőjét, a családját. A mi Professzorunk pedig pontosan ilyen embereket keres ahhoz, hogy két és fél millió eurót szakítsanak és megváltoztassa az életüket.

A jelen és a múlt kéz a kézben

Kezdetben a széria nem köt mindent az orrunk alá. Maga a történet több szálon fut, időben és térben. Ahogy haladunk előre a ’’rablás’’ lépéseivel, úgy tekintünk vissza arra, miként magyarázta el a Professzor lépésről lépésre a tervet, így mindig értjük, hogy mi miért történik a történettel haladva. Ami szerintem egy zseniális megoldás tekintve, hogy a Professzor terve végletekig menően részletes, és túl sok mindent kellene megjegyeznie a nézőnek.

Nincsenek felesleges párbeszédek. Minden mondatnak jelentése van, ha nem a történet szempontjából akkor azért, hogy közelebb kerüljön hozzánk érzelmileg egy karakter. Ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy a történet főszereplői egytől egyig bűnözők. Tolvajok, rablók, háborús bűnösök, akikkel normális esetben nem szimpatizálunk. Ha az ember figyelmetlen, könnyen elsiklik egy olyan mondat, gesztus vagy szó felett ami 180 fokkal megfordította volna számára az adott karaktert.

Első szabály, nincsenek érzelmek

A sorozat az emberi érzelmeken keresztül hozza közelebb hozzánk a bűnözőket, a szimpátia szintjéig. Nincs felesleges szereplő. Ott van például Oslo és Helsinki baráti kapcsolata. Két Szerb hadat viselt katona, akik együtt járták meg a háború poklát, így válva háborús bűnössé. Időnként visszaemlékeznek közös múltjukra. Bár Oslo ritkán szól egy szót is, az ő szerepén keresztül értjük meg igazán, hogy milyen mély emberi érzelmek is lakoznak ezekben az emberekben.

Bár felesleges karakter nincs, olyanok vannak akik engem a végletekig irritáltak, mint Arturo Román vagy Tokyo. Arturo egy gerinctelen gyáva féreg, aki csalja a feleségét, minden legkisebb kockázatot jelentő feladatot másokra hárít, akár tizen- vagy huszonéves diáklányokra. Majd képes magát hősként és sztárként beállítani az első rablás végeztével. Nagyon bíztam abban, hogy a harmadik évadtól megszabadulunk ettől a görcstől, de sajnos tévedtem. Unalmas volt számomra, hogy folyton próbálta belemagyarázni a saját egy helyben való toporgásába a karakterfejlődést, viszont kifejezetten jól esett látni ahogy többször is bekussoltatja ugyan az a lány akinek az életével játszott.

Tokyo bár nagyon jól funkcionál mint elbeszélő, és a negyedik évadra már nagyon szépen kiforrt karakterré vált, nagyon zavart az a sok ellentmondás ami őt folyton övezi. Az általa élete szerelmeként leírt férfi halála után pár héttel egy nála tizenkét évvel fiatalabb srác ölében kereste a megnyugvást, akit azzal a gyerekességgel vádolt, ami leginkább rá jellemző. Sosem tud lenyugodni, mindig forr a vére, és mindig mindenkit bajba sodor. A sorozat konkrétan azért tudott folytatódni a második évad után, mert ő nem bírt elülni a seggén. De mikor tényleg fontos volt, akkor ott volt és nem hagyott magára senkit. Ha másért nem, legalább ezért hálás voltam neki.

Mint mindig, ha egy sorozatban egy karakter ilyen heves érzelmeket vált ki belőlem mint ők ketten, az a színészeket dicséri, így minden tiszteletem az övék.

Az idő pénz

A legfontosabb a rablás folyamatában és magában a sorozatban az idő. Idő kell ahhoz, hogy dolgozzon a nyomtató, idő kell ahhoz, hogy egy ilyen tökéletes és precíz terv megszülessen, és idő kell ahhoz, hogy az ember megemészthesse ezt a sorozatot. Az ember nincs felkészülve arra az adrenalin- és érzelmi sokkra amit ez a sorozat képes nyújtani. Van itt minden. Hirtelen rendőri roham, előre nem számolt robbanások, haldokló édesapák monológja, dolgok amire az ember nincs felkészülve lelkileg.Itt a néző együtt izgul a bandával, a rendőrökkel, együtt érez a maszk mögött megbúvó érző lelkekkel, és együtt sír a halottaikért.

Rengeteg a patt helyzet, mikor egyik fél sem tud sehová lépni, rendszeresen fognak egymás fejéhez fegyvert, és az izgalom mindig a tető fokára hág, ami rendszerint a rész végere csúcsosul ki egy cliff hanger kíséretében, éppen elég arra, hogy az ember hajnali kettőkor is azzal áltassa magát, hogy a következő lesz az utolsó rész.

Összegzés

A La casa de papel, az elmúlt időszak legjobb sorozatélménye volt számomra. Hibát csak az tud benne találni, aki kifejezetten azért ül le nézni, hogy azokat keresse. Nem hiába szeretik kis hazánkban oly’ sokan úgy, mint világszerte. Úgy érzem a figyelem amit kap, abszolút megérdemelt, mivel nem csak a nézőket szórakoztatja, de filmművészetileg is kitett magáért.

Kifejezetten ajánlom azoknak, akik nyitottak egy érzelmes, értelmes történetre és nem félnek gondolkodni. Krimi rajongóknak kötelező. Ha az ember nem bírja a vért, vagy esetleg a sokat mutató erotikus jelenteket, netán a csúnya beszédet, akkor is megéri megnézni, mert ezek árán egy páratlan sorozatélményben lesz részük.