Film

Bunyózni bolondulásig – Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája kritika

Tegyétek a kezeteket a szívetekre és mondjátok, hogy nem vártok majdnem mindent, amin ott szerepel a Marvel logó a WandaVision, a Falcon and the Winter Soldier és a Loki megtekintése után. Ne féljetek nekem sem menne őszinte meggyőződéssel. Sőt most, hogy bejelentették a Midnight Suns játékot egyszerűen, habár alapvetően a DC nyomtatott füzeteit jobban kedvelem, fellelkesülök bármiről is legyen szó, amit az elsőként említett nagy kiadó adaptációs munkái közül láthatok vagy kezeim közé kaparinthatok. Nem volt ez másképpen a jelenlegi darabnál sem, habár a végeredmény inkább saját ligájában alkot és csak kisebb szemekkel láncolja össze magát az MCU korábbi szegletköveivel.

„Légy boldog, de soha ne elégedett.”

Nézzük az egyes megemlíteni kívánt részeket szépen sorban. A felütésben rögtön egy eredettörténettel indítunk, de ez esetben nem a protagonista szemszögéből, hanem éppen ellenkezőleg. Jóval messzebbről kezdjük magunkat beleásni Wenwu és Jiang Li, avagy Shang-Chi szülei, találkozásának regéjébe, mint gondolnánk, a gyűrűk, illetve itt inkább karperecek meglelése utáni pillanatokba és a tragikus sorsú egykori hódító életmódváltásának képeibe csemetéi és felesége hatására. A családi idill azonban megszakad és egy időbeli ugrással Shaun – ugyanis hősünk ekkor még ezt az álnevet használja – otthonába kerülünk. Megtudjuk, hogy múltja elől menekülve egy autók leparkolásáért felelős szállodai munkát végez, melyben kiváló barátja Katy is erősíti. Egészen addig haladnak életük szürke pillanatai amíg egy buszozás alkalmával nem akarják elragadni címszereplőnk anyjától kapott nyakláncát és révén, hogy húgánál, Xialingnél van annak identikus párja ő is képbe kerül záros határidőn belül.

Spoilerek elkerülése végett azt hiszem bemelegítésnek elég ennyit mondanom nagy vonalakban a sztori elemeivel kapcsolatban. A későbbiekben természetesen érkeznek még a konfliktust árnyaló szegmensek arról, hogy Wenwu miért szeretné kézre keríteni elszökött fiát, miben áll a Tíz Gyűrű szervezetének rendeltetése, amely kísértetiesen hasonlít az Árnyak Ligájára (League of Assassins), plusz a legendás helyről is megtudunk rengeteg infót, ahonnan ügyeletes főhősünk anyja származik.

Úgy gondolom ennek az alkotásnak valódi ereje mégsem ebben áll. Tudniillik ami nekem igazán tetszett és szemet szúrt, az a nyelvi adalékokkal is dúsított, kínai kultúra, szokások és mitológiából átemelt vonatkozások ábrázolása volt. Sikerült jórészt elkapni ezeknek lényegét, akár hétköznapi alkalmazási metódusait és formavilágát. Bár azt őszintén megvallom, hogy a Mandarinról szóló magyarázatot nem tudtam hová tenni. Egyaránt látványos és a feszültséget az egekbe röpítő a verekedések koreográfiája, már-már hongkongi filmeket idéző stílusban elővezetve. Számomra felemelő volt látni, hiszen Jackie Chan és Bruce Lee rajongója vagyok. A harcművészet iránt érdeklődők eme szekciókat nagyon fogják élvezni.

„Az igazságot a sablonokon túl leled meg.”

Visszatérve egy pillanatra a mítoszok világára. Nézzünk még rá néhány gondolat erejéig a fentebb emlegetett legendás falura, Ta-Lóra. Anélkül, hogy lelőném nektek a poént, itt megannyi érdekes és mesésen animált lénnyel találkozunk, nem mellesleg ez a mozi utolsó összecsapásának helyszíne. Az ellentét igazi arca apa és fia között ebben a kvázi zsebdimenzióban bontakozik ki és megbizonyosodhatunk arról, hogy rejlik még egy csavar a produktumban az ellenlábasok terén. Ne felejtsetek el koncentrálni a sárkány csodálása közben!
Én szóltam előre.

Lássuk azonban a kevésbé hízelgő szakaszokat. Az első és legnagyobb gond a laza kapcsolódás volt a franchise világával. Néha egészen olyan érzés kapott el, mintha nem egy MCU-ba szánt kreációt látnék. Persze kimozdított belőle a rövidke Wong kontra Abomination harc, de az igazságosztó varázs a fantasy javára valahol elveszett út közben. A hosszú játékidő alatt néhány blokk unalomba fulladt és lelassult arról nem is beszélve, hogy a mindent eldöntő ütközetben a levegőben lezajló elemek túlzsúfoltak, míg a földiek lehettek volna jóval monumentálisabbak. Gonoszok terén a csavar valóban elérkezik a mű végén, de addig sajnos közel sem tűnnek annyira fajsúlyosnak és veszélyesnek, mint azt vártam volna, annak ellenére sem, hogy Pengekéz (Razor Fist) ugyancsak erősíti soraikat.

A vizualitásról ejtettünk szót és kétségkívül csillagos ötösre vizsgázik az operatőri munkával és fényképezéssel egyetemben. Mondjuk a jelmezek az én nézőpontom szerint lehettek volna markánsabbak.
A zene passzol a snittek alá, végig próbáltak ragaszkodni az autentikus kínai dallamokhoz, ahol erre volt szükség, amely a pro oldalra írható fel. A Hotel California pedig különleges rendeltetést tölt be a képsorok közepette. Szereposztást nézve Simu Liu beváltotta a hozzá fűzött reményeket, teljesíti az elvárt színvonalat Shang-Chiként. Ő ismerős lehet A Térség (The Expanse) filmkockáiról. Wenwut a kitűnő Tony Chiu-Wai Leung alakítja, korábban A Nagymester sztárja, Katy-t művésznevén Awkwafina rapper és színésznő önti formába, míg Jiang Liként Fala Chent kapjuk meg. Külön kiemelnék két érdekességet ebben a periódusban: az egyik, hogy az ezúttal Pengekézként testet öltő Florian Munteanu korábban nehézsúlyú ökölvívó volt, innen is köszi az infót GS Chavának, a másik Ben Kingsley visszatérése. Ha nem tudjátok miről van szó tessék utána nézni!

Összefoglalva, vannak hibái, de Shang-Chi világának beépítésére a negyedik fázisba tökéletesen megfelel. Vérfrissítés tekintetében mindenképpen üdítő az ázsiai gyökerekkel bíró karakter felvezetése, a poénok ülnek ahogy a verekedések is. Azonban annyi bizonyos, hogy némely szakasz túl terjengős és valahogy a bő két óra alatt kevésszer érezni a hamisítatlan szuperhős feelinget. Két stáblista utáni jelenet van, figyeljetek mikor jöttök ki a teremből!