Elérkeztünk Miyazaki cikksorozatunk utolsó darabjához, melyben megvizsgáljuk, hogyan is folytatódott mesterünk életműve visszavonulása után. Vajon sikerült maradandót alkotnia? Fennmaradt-e öröksége az új generációs alkotók számára, akik maradéktalanul vissza tudják hozni nagy elődük stílusát és műveinek hangulatát? Ezekre a kérdésekre ad választ a Ghibli Stúdió múlt évi egész estés filmje a When Marnie Was There (Omoide no Maanii, 2014).
Az Agymanók már az első trailer bemutatása után hatalmas népszerűségnek örvendett, nagy várakozás előzte meg a premiert, és most így, az animációs film megtekintése után is azt kell mondanom, megérte rá várni, de egy teljesen más történetet kaptunk, mint amit az előzetes sugallt. Nincs ezzel baj, hiszen ezek kiragadott, jól összeollózott jelenetek csupán, amik feladata a figyelem puszta felkeltése, ugyanakkor gyakran csalódás érhet minket, ha a film másnak bizonyul, mint amilyennek hirdette magát. Az Agymanók is részben ennek esett áldozatul, az előzetesben az egyetlen értékelhető vicces jelenetet ellőtték, én pedig ültem és vártam, hogy na akkor most, na most, nevethetek egy jót. A film élvezeti értékéből ez keveset von le, ugyanis hosszú idő óta ez a Pixar stúdió egyik megérdemelten legsikeresebb egész estés animációs filmje.
Lassan végéhez érünk Miyazaki életművét átdolgozó cikksorozatunknak. Sorra vettük munkásságának vélhetően legnagyobb mérföldköveit, mint a Totoro, a Nauszika és A vadon hercegnője. Ahogy egyszer minden szépnek véget kell érnie úgy mesterünk munkássága is befejeződött 2013-as visszavonulásával. Ma megnézzük, mely művével búcsúzott el tőlünk neves alkotónk. Jöjjön hát a Szél támad (Kaze tachinu, 2013)!
Folytatjuk Miyazaki cikksorozatunkat. Ahogy haladtunk előre az időben, megismerhettük a mester munkásságát és betekintést nyerhettünk sajátos stílusjegyeibe a Totoro-n és a Mononoke-hime-n keresztül. Mai alkalommal tegyünk egy kis kitérőt a múltba és kísérjük figyelemmel, honnan is indult az egész életpálya, mi indította el rendezőnket a csillagok felé vezető lépcsőn. Heti filmünk a Nauszika – A szél harcosai (Kaze no tani no Naushika, 1984).
A Totoro után folytatjuk Miyazaki mester műveinek bemutatását. Ahogy haladunk az időben előrébb, láthatjuk, hogy a mester egyre jobban távolodik a gyermekmeséktől és fokozatosan nagyobb hangvétellel szólítja meg a felnőtt korosztályt történetileg és üzenetileg egyaránt. Miyazaki Hayao munkásságának egyik legmeghatározóbb alkotása kerül a mai napon bemutatásra, ez nem más, mint A vadon hercegnője (Mononoke-hime, 1997).
Folytatjuk Miyazaki cikksorozatunkat. Immáron magukkal a művekkel fogunk foglalkozni és általuk mutatjuk be a mester munkásságát napjainkig. Miyazaki Hayao (mint ahogy azt sorozatkezdő posztunkban is leírtuk) 1985-ben alapította a Ghibli Stúdiót, hogy otthont adjon saját életművének. Ezek az évek adták az alkotó önálló szárnypróbálgatásainak a teret és az időt, és a sikerre nem kellett sokat várni. 1988-ban elhozták rajongók százainak a Tonari no Totoro, azaz a Totoro – A varázserdő titka című művüket. Kövessük végig, mi adta az akkori világ generációjának az alapot világunk megismerése felé!
Napok óta terjed az interneten az a videó, melyben ismét előveszik a régi klasszikust, a Star Wars franchise-t. Ezúttal azonban új köntösbe öltöztették szeretett történetünket. Paul Johnson animés stílusban mutatja be a lázadók és a birodalom közötti harcot, amely dinamikus, látványos és élvezetes is egyben. Aki ismeri a Cowboy Bebop, illetve a Trigun című (itthon is nagy sikereket elért) animéket, annak egyből átjön a hasonló bemutatásmód, melyet ez a rövidfilm képvisel. Paul Johnson (akinek animátori munkája többet között a Tini Nindzsa Teknőcök és a Pokoli szomszédok mesefilmek megvalósítását is eredményezte) kitört a megszokott lázadó oldali történetszálból, és ezúttal a Birodalom harcosainak oldaláról közelítette meg a két fél közötti háborút. Az egész produkció látványilag és effektileg nagyon szép és igényes, és emellett teljesen részletes. Érdemes megfigyelni például az ütközet előtti előkészületek snittjeit, valamint a karakterek és technológia kidolgozását. Maga a zene is figyelemreméltó, mely Zakir Rahman nevét jegyzi, aki ezelőtt videojátékok zenéit komponálta, ám itt is maradandót alkotott. Ezt a művet mindenkinek ajánlom, főleg a téma rajongóinak, mert ez a short film egy teljesen új élményt kínál.
Február 22-én osztják ki az Oscar-díjakat, és a főbb kategóriák jelöltjeit már betéve tudjuk, éppen ezért érdemes pillantást vetnünk a kevesebb figyelmet kapó kategóriákra, mint például a Legjobb animációs filmek, melynek nagy esélye Isao Takahata 2013-as animációs filmje, a The tale of princess Kaguya. A Ghibli stúdió utoljára 2002-ben vihette haza ugyanezt a díjat Hayao Miyazakinak köszönhetően a Chihiro Szellemországban filmmel, és most újra megvan az esélye, hogy Takahata, aki sokaknak a Szentjánosbogarak sírja miatt lehet ismerős, ismét sikerre vigye a stúdiót. Kis érdekesség, hogy miután Miyazaki bejelentette nyugdíjba vonulását, a Ghibli hivatalos közleménybe tudatta a világgal, hogy egy időre leállnak a gyártással.
Oldalunk régen publikált utoljára japán animét. Projektjeink között szerepelt a Chihiro szellemországban, az 5 Centimeters per Second és Az idő fölött járó lány. 2014-ben is kerültek ki maradandó alkotások a japán stúdiókból, ám ennek ellenére mégsem a tavalyi esztendőből választottam művet bemutatásra, hanem a 2012-2013-as évek egyik legmeghatározóbb lélektani krimijét szeretném most górcső alá venni, ez pedig nem más mint a Psycho-Pass, azaz a Saiko Pasu (2012-2013).
Tim Burton pályája kezdetén még a Disney kiskatonája volt, amikor megfogalmazódott benne a Karácsonyi lidércnyomás ötlete. A stúdiónál eleinte elvetették az ötletet, ráadásul az 1982-ben írt vers alapján továbbszőtt történetet csakis stop-motion technikával volt hajlandó elkészíteni, amiben szintén nem láttak fantáziát. Burton mégis hitt Jack Skellingtonban, ezért Henry Selicknek adta át a rendezői széket, ám előtte Michael McDowell-lel és Caroline Thomsonnnal összehozták a forgatókönyvet. A film elkészültét hosszas munka előzte meg, a Disney mégis beadta a derekát, így a Karácsonyi lidércnyomás 1993-ban debütált a mozikban. Nehéz lenne műfajánál megragadni az egész estés animációs filmet, hiszen szokás bábfilmként vagy karácsonyi – halloweeni musical horrormese egyvelegeként is emlegetni. A besorolásnak szinte csak a képzelet szabhat határt.
