Mikor először megláttam a Hurok előzetesét, szinte szó szerint eldobtam az agyam, mert nem hittem, hogy egy magyar film beharangozóját látom. Amikor 2 hete csütörtökön megjelentek az első kritikák, nagyon csalódott voltam, mert nem zengtek róla ódákat, pedig az előzetesben látottak és a történet ismeretének birtokában én csak jóra számítottam. Már éppen lemondtam volna a film megtekintéséről, amikor egyik ismerősöm kiírását olvasva nagyon fellelkesültem, és elhatároztam, hogy ha esik, ha fúj, én bizony megnézem. Még egy interjút is olvastam a rendezővel, ami után borítékolható volt, hogy nekem igenis tetszeni fog a Hurok.
Az európai filmes listámról már volt szó az ukrán The tribe-ról, az angol Fish tankről, a dán Zöld hentesekről, most pedig a belga Michaël R. Roskam filmje a soron következő, a Rundskop (Bikanyak). A 2012-es Oscaron a Legjobb külföldi film kategóriában is győzedelmeskedhetett volna, de hát az egy különös év volt, mert jött A némafilmes és visszahozta az idős akadémiai tagok gyermekkorát, illetve a külföldi filmeknél Asghar Farhadi Nader és Siminje győzött végül, Roskam pedig érthetetlenül díj nélkül maradt. De miről is szól a Bikanyak?!
Mi értelme bemutatni ezt a filmet? – jöhet a kérdés így jó pár hónappal a megjelenés után. Nos, erre más okom nincs, minthogy egyszerűen megfogott a film. Emellett kihangsúlyoznám, hogy a film nem jó, távol áll tőle, de túl sok jó ötlet van benne, hogy rossznak nevezzem. Igazából megdöbbentő volt nézni, ahogy felmutatnak egy sornyi jó gondolatot és ezekkel nem képesek mit kezdeni. Mielőtt azonban rögtön a bemutató végére szaladnék, vegyük is át, miről szól a történet, és alapvetően mit kínál a Victor Frankenstein.
Ha bárki kérdezné, igen, a Cloverfield Lane 10-nek van némi köze a 2008-as Cloverfieldhez, de nem történetileg. A szereplők sem azonosak, sőt, még formailag sem tekinthető teljes joggal a Cloverfield utódjának, mert nem found footage stílusban készült. Az eredeti film alkotói (Drew Goddard és J. J. Abrams) producerekként visszatérnek ugyan, ám az alkotógárda új. A film premisszája közel azonos A szoba c. Oscar-díjra jelölt filmmel, csak sokkal fordulatosabb és erősebben épít a suspense-re. Fordulataiban mégsem illogikus, mert rendkívül szoros kauzális lánc fűzi össze, s az egészet remek színészi alakítások és a hangulatot tökéletesen aláfestő (vagy ellenpontozó) zenei betétek fűszerezik.
Adrien Brody munkásságának origópontja a Zongorista, de hogy előtte és utána mi történt, azt kevesen tudják vagy csak nem is érdekli őket. Pedig sokoldalú színész, és nem engedi magát beskatulyázni, szerepei színes skálán mozognak. Egyetlen állandóság a színészi karrierjében a Wes Andersonnal közös munkakapcsolata, aminek égisze alatt olyan filmek születtek, mint az Utazás Derjeelingbe és a Grand Budapest Hotel. Brody ma ünnepli 43. születésnapját, én pedig írhattam volna a Zongoristáról, méltathattam volna a jogosan odaítélt Oscar-díjért, mégis a 2011-es Detachment (Mintatanár) c. filmjét választottam.
Mikor először hallottam a Hardcore Henryről, leesett az állam, hogy egy teljes egészében FPS nézetű filmet kapunk. Már maga az ötlet megfogott, hogy 2016-ban van új a nap alatt filmkészítés terén, és ez teljesen lenyűgözött, hiszen eddig ilyet még tényleg nem láthattunk. A történeten és a szereplőkön kívül egy egészen szokatlan dolgon csavart a rendező, Ilya Naishuller, mégpedig azon, hogy az operatőri munkát teljes egészében főszereplőjére bízta. Ez mind szép és jó, de vajon maga a film több lett egy vászonra adaptált lövöldénél?
Bevallom őszintén, szeretem a képregényfilmeket. Pontosabban mondva szeretném, ha a 98%-a nem lenne elcsépelt, unalmas vagy éppenséggel roppant bugyuta alkotás. Évek óta érkeznek hozzánk újabb és újabb adaptációk, de valahogy eddig soha senki nem tudta megrendezni a tökéletes, nagybetűs remekművet. Az ember már gyakran herótot kap a fantáziátlan Marvel-filmektől és a borzasztóan amatőr kivitelezésektől, ám legnagyobb szerencsénkre csaknem 3 évvel ezelőtt megjelent az, amire mindannyian vártunk. Hölgyeim és uraim, szeretném bemutatni Önöknek Zack Snyder rendezőt (a továbbiakban Atyaisten) és mesterien megkomponált gyöngyszemét, az Acélembert.
Régóta vágytam arra, hogy megnézhessem a sokak által dicsért Harcosok klubját, ami Chuck Palahniuk azonos című könyvének adaptált változata. Sajnos csalódnom kellett Fincher rendezésében, ugyanis a cselekmény teljesen logikátlannak, a karakterek egysíkúnak és üresnek bizonyultak. Hogy mégis miért lett ennyire gyenge a film, az a tovább után kiderül.
Nem igazán értem a kultuszt Christopher Nolan filmjei körül, sőt, a Sötét lovag körülötti kultusz egyenesen felháborít. Nem értem, hogyan gondolta bárki is, hogy képes jobbat alkotni Joel Schumaher mellbimbós Batmanjénél? Nos, Nolan úgy gondolta, neki ez menni fog, sőt, azt hitte, hogy más területen is érdemes belekontárkodni a filmművészetbe.
Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy spoileres írás következik. Bár egy ennyire ocsmány film esetén ez talán nem probléma…
(tovább…)Michael Bay korunk egyik leginkább lenézett hollywoodi rendezője. Minden egyes alkotásával a filmművészet előtt jár megannyi lépéssel, azonban ezt a nézőközönség egyszerűen nem képes feldolgozni. Az egyébként magyar származású, Öböl Mihály néven született rendező munkája kiváló minden egyes aspektusában, mely korszakos mesterművében, a Transformers trilógiában csúcsosodik ki. Innovatív szerzői mivoltát mi sem hangsúlyozza jobban, minthogy ő egy trilógiának már a negyedik részét is elkészítette, valamint már készül az ötödik felvonás is. Jelenleg Bay leginkább félreértett klasszikusáról szeretnék egy keveset írni, a Transformers 3-ról, melynek alapjaiban kellett volna megváltoztatnia a filmgyártást, és mégsem tette.