Film

Film

Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész

Bevallom a Csillagok között (melyről itt olvashattok) után A kiválasztottat vártam ebben a hónapban a legjobban. Nem vártam tőle világmegváltást és jól is tettem, hogy nem nagy elvárásokkal ültem be a filmre. Ám mégis sikerült kellemesen csalódnom benne. Aki szeretné megnézni a filmet az itt hagyja abba az olvasást, mivel a kritika SPOILERT tartalmaz! 

(tovább…)

Film

Danny Collins trailer

Dan Fogelman forgatókönyvíró jegyzi többek között a Volt, a Verdák 2. és az Arany és a nagy gubanc animáció történetét, továbbá az utóbbi évek egyik legsikeresebb romkomját, az Őrült, dilis, szerelmet. A soron következő filmjének azonban már nem csak a forgatókönyvéért lesz felelős, a rendezői széket is magáénak tudhatja. A Danny Collins 2015-ben debütál a mozikban.

(tovább…)

Film

Az éhezők viadala – Futótűz (2013)

2012 márciusában debütált a mozikban Suzanne Collins azonos című regénye alapján az Éhezők viadala, ami olyan rajongói hullámot generált a fiatalok, sőt az idősebbek és úgy általában korra, nemre való tekintet nélkül, mint anno az Alkonyat. Persze kár összehasonlítani a kettő és nem is lehet, de ami az Alkonyatnak sikerült 2008-ban, azt az Éhezők viadala túlszárnyalta 2012-ben, és ez nem kis teljesítmény. A 2. rész forgatásakor már az lehetett a cél, hogy még grandiózusabb bevételt produkáljon, tartva a minőségi szintet, amit az 1. rész szépen felépített. A rendezői székben Francis Lawrence foglalt helyet, akinek olyan filmeket köszönhet a világ, mint a Legenda vagyok, Vizet az elefántnak és Constantine, a démonvadász, sőt, korábbi filmes karrierjéről elmondható, hogy videoklipek rendezésével robbant be a köztudatba, többek között ő jegyzi Lady Gaga Bad romance-ét. A rendezőgárdán nem változtattak, csere sem történt, csak új arcok csatlakoztak, köztük a legnagyobb név az idén februárban tragikus körülmények között elhunyt Philip Seymour Hoffman.

(tovább…)

Film

Az éhezők viadala

Az Éhezők viadalát szerintem senkinek sem kell bemutatni. De aki még nem ismeri, az tartson velünk, ugyanis a mai nappal együtt péntekig bezárólag minden nap írunk az egyik részről. A cikksorozatunk a legújabb filmmel A kiválasztott első részével fog zárulni.

A történet szerint Panemet az Észak-Amerikai romjain épült országot a kegyetlen Kapitólium irányítja. Panem a Kapitólimuon kívül 12 körzetből áll. Mindegyik körzetnek megvan a vezető iparága, amiben az ott élők dolgoznak. Állattenyésztés, halászat, vadászat, szénbányászat, elektronika és még sorolhatnánk. Főszereplőnk Katniss Everdeen a 12. körzetben lakik anyjával és húgával Primmel. Az egész film az éhezők viadala köré épül. Ez a viadal emlékezteti a lakókat egy korábbi felkelésre, amikor a Kapitóliumnak komolyan be kellett avatkoznia a dolgokba.

(tovább…)

Film

Háborús konyhaművészet amerikai módra – Harag (2014)

Az emberiség a háborús filmeket, mint a történelem bemutatását szolgáló műveket valójában már a 30-as években megismerhette. Az első 2. világháborúról szóló alkotásokat Amerikában az esemény kezdete óta tekinthette meg a közönség, melyek akkor még nem arattak sikert, mivel a műfaj még akkor pelenkacserélős időszakát élte. 70 év alatt volt ideje fejlődni a műfajnak és a jelenkor filmes technológiájának segítségével az ábrázolás tán még egyszerűbbé és realisztikusabbá vált (némely esetben). Tekintsük meg ezen a héten, hogy 2014-ben milyen eszközökkel és történettel mutatják be a kortárs rendezők az európai fronton a katonák életét. Íme a Harag (Fury, 2014)

fury.jpg

(tovább…)

Film

Íme a svéd Forrest Gump – A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (2013)

Angliát kivéve Észak-Európából igen kevés film lát nemzetközi szinten napvilágot. Ez a jelenség nem éppen a jó filmek hiányával vonható párhuzamba, inkább azzal, hogy az utóbbi időkben nem volt túl termékeny ez a szakma a szóban forgó régióban. Hogy ez rossz dolog-e? Nem mondanám, sőt! Egy igazán kiemelkedő alkotásra éveket is megéri várni, mint fél esztendőnként megtekinteni valami sablonos és unalmas művet. Épp ezért elhoztam a 2013-as év legjobb svéd alkotását, hogy megfigyelhessük, hogyan is mutatják be az északiak a történelmet egy ember életén keresztül. Ez A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2013)

Hundraåringensomklevutgenomfönstretochförsvann-DVDFilm-0051321.jpg

(tovább…)

Film

Hová tűnt Christopher Nolan? – Csillagok között

A tökéletes trükknél kifejtettem azt a gondolatot, hogy a rendező szerzőisége hogyan jelenik meg Nolan filmjeiben, és hogy sikerül-e neki összeegyeztetni az európai filmkészítési mintákat a hollywoodiakkal. Az írást azzal zártam, hogy a rendező megtalálta a maga útját a midcultban, a két szemlélet között. A legújabb, Csillagok között című filmjét elnézve úgy tűnik, tévedtem. Christopher Nolan fogságba esett Hollywoodban, a rendezői tér legnagyobb dimenziójában.

85464.jpg

(tovább…)

Film

Halhatatlan eszmék – V mint vérbosszú

1v-for-vendetta-20060221085720576-1412708_640w.jpg

A Wachowksi tesók nevét 15 éve örökre megjegyezte a világ. A Mátrix látványban és történetben is olyan komplex és minőségi volt, ami mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Senki se értette igazán mit is látott, de joggal gondolhatta, hogy egy korszakalkotó film után lépett ki a moziteremből. Beszédtéma volt akkor, és mind a mai napig az. Talán a mondanivalója lesz egyre aktuálisabb, vagy az összetett szimbólumrendszere ad még több terepet a filmet megfejteni vágyóknak. Mindenesetre elemzés szempontjából nem hálátlan alkotás, vele majd egy későbbi cikkben foglalkozok.

(tovább…)