Kritika

Film

Egy MINDENKIért, MINDENKI egyért!

Mindenki emlékszik a gyerekkorából kellemes és kevésbé kellemes pillanatokra, melyek az iskolához, az osztálytársakhoz, illetve az ott dolgozó és tanító tanárokhoz kapcsolódnak. Egy olyan filmnek, ami ilyen hétköznapi témát választ, nincs könnyű dolga, mivel a néző automatikusan a saját élményeire gondolva alkot véleményt az adott alkotás cselekményéről, megvalósításáról és relevanciájáról. Ha pedig egy rövidfilmről van szó, a történéseknek tömörnek, a befejezésnek pedig igen erőteljesnek kell lennie. Viszont ha egy hétköznapi témájú rövidfilm – ami ráadásul magyar gyártmány – az Oscarért versenyez, akkor joggal feltételezhetjük, hogy az alkotók tudnak valamit… Legalábbis általában. Lássuk hát, milyen kottából és hogyan énekel Deák Kristóf és a Mindenki stábja.

mindenki3-1024x1024.jpg

(tovább…)

Film

A szép s bús holdfény, csöndes zuhatag

Maga a kék menny ereszkedik a csillagfényben,
mely gyöngyeit szikrázva szórja…

Barry Jenkins rendező és James Laxton operatőr olyan finom érzékkel álmodták vászonra Tarell Alvin McCraney darabját, hogy a Moonlight (Holdfény) interpretációja egyszerre érthető és értelmezhető az irodalom és a filmművészet nyelvén. Miközben McCraney története mondatról mondatra, lapról lapra olvasva áll összefüggő szöveggé, addig Jenkins és Laxton filmjében jól elkülöníthető fragmentáltsága ellenére is jelenetről jelenetre rajzolódik ki egy fiú élettörténete. A jelenetek, az élethelyzetek néha ismétlődnek és/vagy változnak az idő előrehaladtával, ezért is érezzük azt a Moonlight nézése közben, hogy egy helyben állunk, semmi sem változott, és csak a test öregedett, de a problémák, az érzések, a feszültség és a szorongás változatlan maradt.  

(tovább…)

Animáció

Milyen életet szán Neked a sors?

Oldalunk eddig is sokat foglalkozott a Ghibli Stúdió műveivel. A legutóbbi mű a When Marnie Was There volt, ahol a főszereplő megtapasztalta az igazi barátság erejét, még ha ez az erő nem is fizikai síkon jött létre. 2016-ban azonban a Ghibli Stúdió egy francia-japán koprodukcióval örvendeztette meg rajongótáborát, melynek történetesen magyar vonatkozása is van. A vörös teknős története és mondanivalója szépen követi a hagyományos Ghibli vonalat.

redturtle_poster_french.jpg

(tovább…)

Film

Végre vége?

Egyszer minden történetnek vége, és ezt a tényt még a Kaptár franchise sem kerülhette el. Alice nevével 2002-ben találkozhattunk először, azóta eltelt egy jelentéktelen 15 év. Az indulás óta 2-3 évente kaptunk az arcunkba a Paul W.S. Anderson-féle zombi invázióból, utólagosan megspékelve egy-két erősebb szörnnyel. 2017-ben azonban kiderül, sikerült-e méltóképp lezárni az Umbrella Corp. által előidézett apokaliptikus állapotot.

kaptar.jpg

(tovább…)

Könyv

Xenocide

Van úgy, hogy az ember elkezd olvasni egy sorozatot, és lassan beleun. Ugyanaz az univerzum, ugyanazok a személyek, ugyanazok a problémák. Ez jogos, hiszen annyira a világ részesei leszünk, hogy más kevés dolog képes meghökkenteni bennünket, vagy felkelteni az érdeklődésünket. De Orson Scott Card Végjáték-sorozata nem ilyen. Írói zsenialitását tükrözi, hogy bár hozott anyagból dolgozik, mégis képes újra és újra megújulni. Aki olvasta a Végjátékot és A Holtak Szószólóját, az sejtheti, hogy miről beszélek. (Aki még nem, annak innen spoileres a történet.) Viszont a Fajirtással még nagyobb bravúrt hajtott végre, ha ez egyáltalán lehetséges.

md-keszulek.jpg

(tovább…)

Film

Kylo Ren, a buszvezető költő

Szürke mindennapok, a mindennapok szürkesége. Bizony könnyen képesek vagyunk belefeledkezni azokba a megszokott tevékenységekbe, amiket általában folytatni szoktunk. Talán ezért is jött létre a művészet, hogy menekülést nyújtson minden megfáradt és feltöltődésre szomjazó léleknek. A neves rendező, Jim Jarmusch új filmjében pontosan ezt vizsgálja meg.

paterson-banner.png

(tovább…)

Film

Támad a Kungfufarkasrendőr!

Érdekes gondolat összevonni a horror műfajt a szuperhős filmek műfajával. Nem is lenne rossz ötlet, főleg, ha a megoldás kreatív kezekbe kerülne, így képes lenne a hős fogalmát új alapokra, brutálisabb, feszültebb és megrázóbb környezetbe helyezni. A feladat viszont embert próbáló, mert figyelni kell, nehogy átlépjenek egy határt. Sajnos ebbe a hibába nagyon könnyen be lehet esni.

wolfcop-dvd-cover-92.jpg

(tovább…)

Film

Manchester by the Sea

Az utóbbi időben igyekszem egyre több filmet bevizsgálni azok közül, amiket jelölnek a Golden Globe vagy az Oscar keretein belül, esetleg díjat is nyertek már. Nem mintha ez lenne a mérce, mert tömegével fut az ember olyan alkotásokba, amiket nem említenek ezeken a díjátadókon, mégis nagyszerűek. Ugyanakkor úgy néz ki, az utóbbi időben mindig találok kedvencet, vagy olyat, amire megéri szánni az időt. Ott van például a Wiphlash, ami az egyik kedvencem lett. Nem is véletlen egyébként, hogy megnéztem a La La Land című filmjét, ami szó szerint tarolt a Globe-on (semmi nem nyert eddig ennyi szobrot). Persze mindig le vagyok maradva mindennel, de örömmel vállaltam, hogy írok a Manchester by the Sea-ről, amúgy is rajta volt a listámon. Mondjuk velem könnyű dolguk van, mert olyan pali vagyok, aki inkább néz meg egy drámát, mint a huszadik démonos horrort. Oké, nem is nagyon nézek horrort, démonosat is nagyon elvétve.

(tovább…)

Játék

Call of Jon Snow

Nem kis teljesítmény egy szériából évente kidobni egy darabot, de a Call of Duty-sorozatnak valahogy (több különböző fejlesztő cég egyszerre több projekten dolgozik) mindig sikerül. Személy szerint utoljára a Modern Warfare-t, esetleg a Modern Warfare 2-t élveztem igazán (single- és multiplayerben egyaránt), a Call of Duty: Kutyák (Ghosts) óta pedig képtelen volt rávenni, hogy érdeklődjek iránta. Egészen az Infinite Warfare-ig. Amikor az első trailer megjelent róla, éppen kijött a Battlefield 1 bemutatója is, és hát kevés nagy cím mondhatja magáénak az ~560 000 like vs 3 440 000 dislike kombót. Aztán jött a sztoritrailer Kit Haringtonnal. Hogy jó lett-e a kampány? Mindjárt kiderül. Vigyázat, durva spoilerek!

movie-thumb-1478277556182_large.jpg

(tovább…)

Film

A számolás joga

A számolás joga film azoknak a kiskosztümös, körömcipőbe kényszerített színes bőrű nőknek a kálváriáját mutatja be, akik a 60-as évek szegregációtól terhes Amerikájában a NASA űrprogramjában dolgoztak. És nem, nem mint takarítók, hanem mint programozok, mérnökök, kalkulátorok! Mindezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy még mindig konstans beszédtéma az OscarSoWhite-jelenség, és mindenki döntse el maga, hogy az egyre több fekete színésszel készülő alkotások és a témaválasztás, továbbá a filmes nominálás és díjazottság vezeklés-e Hollywood részéről, esetleg jó marketing, vagy egyenesen képmutatás. Az viszont tény, hogy az idei Oscar Legjobb film kategóriában három film is érdekelt, amit színes bőrű rendező jegyez, illetve a színészei is azok (A számolás joga, Fences, Holdfény). Ettől függetlenül persze a La la land fogja elhappolni az összes fontos díjat, de legalább a jelölés megtörtént.

(tovább…)