A sorozat szerető ember manapság bőség zavarában szenved. Ennek következtében a Kritizátor csapatában is vannak, akik le vannak maradva. Hé! Talán geekek vagyunk, de életünk nekünk is van. Aztán beköszönnek olyan időszakok, mikor ráébredünk, hogy valahol még nem láttuk azt, mikor Bobby kilép a zuhany alól és gyorsan felhozzuk magunkat a Szomszédokból, hogy megtudjuk Vágási Feri belépett-e végre az internetbe vagy sem. Volt már erre példa, és ez a cikk is erről szól most.
Folytassuk cikksorozatunkat, amelyben a kreatív, tehetséges, sokoldalú szerzőket vesszük alapul, valamint a munkáikat, amelyek a popkultúra kiemelkedő képviselői. A cikksorozat első részét itt találjátok, amelyben a showrunner fogalma is tisztázásra került. A legutóbbi cikkel ellentétben most csak két emberről lesz szó. Az írásban spoilerek fordulnak elő!
2013-ban a Snowpiercerrel az egész világ megismerte Bong Joon-ho nevét. A dél-koreai direktor azóta elkészítette a Netflix-nek elkészítette Okja című filmjét, majd visszatért hazájába, hogy levezényelje az Élősködőket, amivel az Aranypálmát és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is kiérdemelte a rendező. A hét éves film érdekessége, hogy az 1982-es, francia Le Transperceneige című képregény adaptációja. A Netflix azonban gondolt egyet és úgy döntött, hogy lehúz még egy bőrt a sztoriról és Jennifer Connelly és Daveed Diggs főszereplésével sorozatot készítettek a posztapokaliptikus világban száguldó vonat lakosairól.
Napra pontosan egy éve ért véget minden idők egyik legsikeresebb, leghypeoltabb sorozata. Viszont, amikor elhagytuk Westeros földjét, úgy tűnt, hogy sokan finoman szólva elégedetlenek a befejezéssel. Mai napig, ha megkérdezünk valakit, aki látta a finálét, dühösen, csalódottan nyilatkozik róla. Mi miatt lehet ez? (Nem is kérdés, hogy spoileres-e a cikk.)
A showrunnerek fontossága elengedhetetlen egy széria esetén. Ők tartják egyben az egész stábot, tőlük jönnek a koncepciók, vázolják fel az évadok történéseit és leginkább az ő stílusuk köszön vissza a látottakból. Röviden minden az ő kezük alatt fut össze. Most három olyan ember lett kiemelve, akik nélkül a mai televíziózás hiányos lenne, és úgy éreznénk, hogy valami kimaradt az életünkből.
A második világégés európai és csendes-óceáni hadszíntere a konfliktus két meglehetősen eltérő szeletét tárja elénk. Akárcsak az HBO két mini-sorozata, Az elit alakulat és a The Pacific: mindkét alkotás oszlopos példája a minőségi televíziózásnak, valamint a háború autentikus, de egyben tiszteletteljes ábrázolásának is.
A bejegyzés elején leszögezném, hogy bár sokaknak nem tetszett a Westworld második évada, én azok közé tartoztam, akik látták a hibáit és ennek ellenére is jól szórakoztak rajta. Erre jön a harmadik évad, kecsesen indítanak és felcseszik a vérnyomásom a végére. Kérdés, hogy tudnám- e szeretni ezt a korcs gyereket, minden hibája ellenére is, vagy írjak egy egymondatos bejegyzést róla „szar” címkével és küldjek el mindenkit Barátok Köztöt nézni. Miért? Mert ott legalább van fejlődés, nem viccelek. Ha nem érdekel a dolog fejtegetése, ugorjatok az utolsó bekezdésre és megmondom a verdiktet.
Ezúttal – harmadszorra – tényleg véget ért a Clone Wars. Nem is olyan rég volt, hogy megírtuk az évadnyitó résszel kapcsolatos gondolataink. Pozitív lelkesedéssel fogadtuk a kis bemelegítő részt, örültünk hogy végre 5 év után visszatért a star wars legjava. Ám semmi sem készített fel minket arra, ami ennek a hosszú utazásnak a végén várt minket. Mert a legjobb fajta érzelmi hullámvasút fogadott itt minket, ami bemutatta mi is a Csillagok Háborúja igazi potenciálja. 
Alig pár évnek tűnik, hogy elkezdődött a (néhányaknak) kétes ötletűnek tűnő Breaking Bad előzménysorozat, a Better Call Saul. A széria mostanra, öt befejezett évad után minden kétséget eloszlatott azzal kapcsolatban, hogy vajon megérte-e újra elővenni az egyik legsikeresebb TV-sorozat világát. A Better Call Saul lassan a vége felé közeledik, ám még itt van nekünk a vihar előtti csend, az ötödik évad, ami talán az eddigi legjobb eseményszálakat, akciót és karaktereket tárja fel előttünk. De nézzünk bele egy kicsit mélyebben, miért is működik még mindig olyan jól a sorozat.
Már az egy hónappal ezelőtt megjelent írásunkban is dicsértük az HBO-n futó Összeesküvés Amerika ellen című sorozatot. Be kell vallanom, hogy mielőtt az elmúlt napokban ledaráltam David Simon és Ed Burns szériáját, nem sokat tudtam róla. Viszont már az első résszel levettek a lábamról. A kérdés csak az volt, hogy tudják-e tartani a pilot színvonalát még 5 részen keresztül, vagy a végére kifulladnak a cselekmény.
