Könyv

Egy tiniboszorkány, két élet – Sabrina hátborzongató kalandjai könyvkritika

Sabrina alakját senkinek sem kell bemutatni. Igaz, eredetileg képregény volt belőle, de az itthon nem került be a köztudatba. Ellenben a ’90-es években készült televíziós sorozat még ma is nosztalgikus érzéssel tölti el az akkori fiatalokat. Bár akkor én még elég kicsi voltam hozzá, de a számtalan ismétlésekkel már találkoztam. Azonban ennek már körülbelül 20 éve. Mivel az eltelt időben sokat változott az emberek ingerküszöbe, így ehhez a képregény készítői is igazodtak és előálltak egy sokkal horrorisztikusabb változattal. Ezt az új vonalat ragadta meg a Netflix, amiből Sabrina hátborzongató kalandjai címen jelentettek meg sorozatot. Később pedig regény formát is adtak az ismét egyre népszerűbb történetnek.

Az írónő, Sarah Rees Brennan neve nem ismeretlen a YA – Young Adult, magyarul ifjúsági – regényeket olvasók körében. Bár ez a könyv az első önálló munkája, Cassandra Clare Árnyvadász univerzumának több könyvében társszerzőként is feltűnt. Mivel most egy kész sorozathoz kellett kötetet írnia, nem volt nagyon mozgástere. Ennek ellenére egy lenyűgöző történetet sikerült kiadnia a kezei közül.

Előszó gyanánt

A sorozathoz kapcsolódó első könyv Boszorkányszezon címmel jelent meg. Bár mindenhol első résznek van feltüntetve, és a fülszöveg is azt hangsúlyozza, hogy a „Netflix-sorozat regényes története”, mégsem az. Természetesen kapcsolódik hozzá, de szó sincs arról, hogy ez a sorozat nyomtatott verziója lenne, az események ugyanis hónapokkal a sorozat kezdete előtt indulnak. Ha mindenképpen számozni kéne, akkor inkább mondanám, hogy a nulladik rész, mintsem az első. Csak utólag olvastam azt az információt, hogy egyébként ez egy előzménykötet, amit nem ártott volna, ha a könyv fülszövegén is feltüntetnek.

A könyv alapja az, hogy várjuk Sabrina 16. születésnapját, ami pont halloween napjára esik. Ekkor van az úgynevezett Sötét Keresztelője, amikor is átadja magát a Sötét Nagyúrnak, cserébe pedig megnyílik neki a kapu a teljes erejéhez. Minden boszorkány és mágus életében fontos ez az esemény, de neki azért is lényeges ez a rituálé, mert félig ember, félig boszorkányként itt kell eldöntenie, a Fény vagy a Sötétség útját választja-e; csatlakozik az Akadémiához, ezzel hátrahagyja halandó barátait és szerelmét, vagy hátat fordít a mágikus világnak. Mivel a könyv körülbelül felét Sabrina meséli el, így pontosan láthatjuk, mik aggasztják, és milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban. Természetesen emellett kisebb-nagyobb bűbájokat elvégez, legtöbbször a barátai segítésére, néha csak a saját jóérzésére.

Minden érmének két oldala van

Csak a kötet fele szól Sabrina hétköznapi életéről. A másik fele – ami egyébként fekete alapon fehérrel is van írva, hogy minél jobban elkülönüljön – az úgynevezett sötétben történik, és ezt a narrátor közvetíti az olvasóknak. Ezek az oldalak a varázsvilágot mutatják be, párhuzamos eseményeket állítanak az éppen aktuális történésekhez, egymást váltva a „világos” és „sötét” fejezetek. Sabrina erről nem is tud, pedig mind ott zajlik körülötte. Ha pedig éppen nem történik semmi boszorkányos, akkor a többi szereplő fejébe láthatunk bele kicsit egy-egy fejezet erejéig, ezzel is elmélyülve a karakterek sokféleségében. Ami pedig a legfontosabb, ezzel lehetőséget kapunk, hogy jobban megismerhessük az ő szemükön keresztül a világot. Érthetőbbé válnak a cselekedeteik – akár a későbbi események során is –, közelebb érezhetjük őket magunkhoz, illetve jobban kibontakozhatott egy-egy elnyomott érzelem, mivel a televíziós sorozatokban ezek kevésbé mutathatók be.

Boszorkányos kapcsolatok

A legjelentősebb konfliktus Sabrina és Ambrose között zajlik. Míg a lány szabadon jár-kel a világban, és éli az életét, addig az unokatestvére a ház foglyaként létezik már 75 éve. Bár a félvér boszorkány rajong az idősebb, tapasztaltabb mágusért, néha kicsit megrendül a bizalma vele szemben. Mivel a varázsvilág képviselői hosszú életet kapnak, így nekik az emberi lét csak egy pillanat, és nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget. Ezért az sem okoz problémát, hogy unalmukban – főleg ha be is vannak zárva a házba –, szórakozzanak kicsit velük. Mivel Sabrina csak félig tartozik ehhez a világhoz, számára egyenesen sértő ez a viselkedés. Emiatt pedig megkérdőjelezi Abrose szeretetét iránta – valóban szereti, vagy csak egy jó játék az egyforma mindennapok színesebbé tételéhez? Az ellentét akkor ütközik ki leginkább, mikor Harvey-nál alkalmaz egy szerelmi bűbájt, amitől teljesen kifordul magából.

Leginkább központi szereplő értelem szerűen Sabrina, ezért is az ő szemszögéből, az ő szavaival ismerjük meg a történetet. Mellett fontos szerepet játszanak a családtagjai és a barátai. Ők folyamatosan jelen vannak az életében, legyen szó akár a „világos”, akár a „sötét” fejezetekről. Bár a sorozatban többen vannak, akik nélkülözhetetlen karakterek, itt inkább csak mellékszereplők. Ilyenek a boszorkányok, Pudence, Agatha és Dorcas, az egyik mágus, Nicholas Scratch, és a sötét egyház vezetője, Blackwood atya. Lady Blackwood pedig mindösszesen egy mondattal kerül elő, és abban is csak megemlítik.

Sorozat előtt vagy után?

Alapvetően nem mondanék olyat, hogy előbb a sorozat, és aztán a könyvváltozat, de ebben az esetben nyugodt szívvel tudok kivételt tenni. Önmagában is megállná a helyét a könyv, azonban a sorozat után olvasva hatalmas pluszt nyújt. Nem csak elmeséli ugyanazt, amit meg is nézhetünk, hanem kiegészíti, ezáltal pedig árnyaltabbá, összetettebbé teszi a világot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak a sorozat ismeretével élvezhetőek az események. Aki nem nézte meg, annak is ugyanolyan élmény lesz elolvasni. Sőt, mivel ez egy előzmény, így még nincs is semmi olyan, amiről lemaradt volna.

Pár apróság van csak, ami a sorozathoz képest változott, és ez a fordítás miatt is előfordulhat. Az egyik legszembetűnőbb, hogy nem Vészbanyáknak hívják a Prudence-Agatha-Dorcas hármast, hanem Gonosz Nővéreknek. De ez annyira kis dolog, hogy egyáltalán nem ront az olvasás élményén. A romantikus szállal sem esett túlzásba az írónő, így az nemtől és kortól függetlenül is nyugodtan kézbe vehető. Egyetlen csavar van benne, ami elspoilerezi a sorozatot azoknak, akik a könyv utánra tartogatják csak a megnézését. De hogy mi az? Legyen meglepetés!