Izgalmas és elgondolkodtató science-fiction nem csupán zsillió dolláros büdzséből születhet. Néha elég hozzá egy tehetséges és felkészült alkotógárda. Ebben az esetben ráadásul a rendező nem más, mint a Kritizátor egykori szerzője, Barkovics Alex.
Van valami haszna is a minőségében rohamosan zuhanó (vagy már padlón lévő) politikai meg mindenféle nyilvánosságunknak. Ha a napokban nem robban ki egy kisebbfajta csetepaté arról, hogy Kálomista Gáborék felrakták a YouTube-ra a Kojot c. gyöngyszemet, jó eséllyel nem találkoztam volna a filmmel. Merthogy – csak hogy kellően konspiratív legyek – az alkotást a tavalyi premier óta igencsak megpróbálták ellehetetleníteni: az alkotás szinte semmilyen marketinget nem kapott, a mozikban pedig igyekeztek hamar levenni a műsorról, hogy a mostani feltöltéssel – gazdaságilag legalábbis mindenképp – beadják neki a kegyelemdöfést.
De miért kellett ennyire kicsinálni egy egyébként kiváló magyar filmet? Tényleg olyan sok benne az aktuálpolitikai áthallás? Ezt mindenkinek az egyéni lelkiismeretére bízom, én csak igyekszem – nyilván nem elfogulatlanul -bemutatni az élményeim a filmmel kapcsolatban, valamint hozzácsapni néhány átvittebb reflexiót is.
Sajnos a Tűnj el! valamiért kimaradt a múlt évemből, így mivel 4 Oscarra is jelölték, gondoltam itt az idő, hogy végre megnézzem. Arra emlékszem, hogy múlt tavasszal kb. az Széttörvével egy szinten emlegették. Nagyjából sejtettem, hogy miről szól a film, de túl sok információ nem volt a birtokomban, így még inkább érdeklődve indítottam el Jordan Peele első alkotását.
Martin McDonagh eddigi legjobb filmjét élvezhetik a szerencsések, akiknek lehetőségük adódik megtekinteni a Három óriásplakát Ebbing határábant. Egy pofonegyszerű, de egyszerűségében is zseniális történetet kapunk, fantasztikusan megírt karakterekkel, érthető, emberi motivációkkal; ráadásul olyan remek alakítások interpretációjában, mint az Oscar-díjas Francis McDormandé és a Zombielandből ismerős Woody Harrelsoné.
Értekezésünk tárgya a legsűrűbb, a filmművészet számára a legtöbb újítást hozó érában, az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig terjedő modernizmus korszakában, 1963-ban került bemutatásra, tehát 55 éve. Ha Federico Fellini Nyolc és 1/2 című filmjének megtekintéséhez kéne okostelefonokra „komponált” ajánlót, kedvcsinálót írnunk, az szerzőnk olvasatában így festene.
A filmet befejezve kettős érzések kavarogtak bennem, úgy gondoltam, volt, ami kifejezetten jól működött, azonban volt, ami kevésbé muzsikált jól a vásznon látott alkotásban. A kritikát ez a kettősség fogja meghatározni, így elsőként beszámolok a pozitívumokról, ezt követően pedig a negatívumokról. Ugyanakkor itt ragadnám meg a lehetőséget arra, hogy mindenkinek felhívjam a figyelmét, hogy A hentes, a k*rva és a félszemű-t csak és kizárólag 18 éven felüli nézőknek javasolnám, a film bővelkedik az erőszakos, brutális (gore), és erotikus jelenetekben. Csak erős idegzetűeknek! Tovább azonban nem is szaporítanám a szót, lássuk mi működött jól Szász János legújabb rendezésében.
Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed (2004), a Blue Gender (1999) vagy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002). A technikai fejlődést maradéktalanul bemutatják ezek a művek, de a társadalom expozíciója már háttérbe szorul. Többek között ezt a rést hivatott befoltozni a Csajkommandó címet viselő sorozat is.
Az amerikai és világtörténelem katartikus eseménye volt az ötven évvel ezelőtt zajló vietnami háború, melynek során a kor szuperhatalmát kényszerítette visszavonulásra egy lenézett és szegény ázsiai ország. A témával foglalkozó filmekről, a történelmi kontextusról, Oliver Stone-ról, Kubrick-ról, Chuck Norrisról és a magyar párhuzamokról Havasi Mátéval, a vietnamihaboru.blog.hu szerzőjével beszélgettünk.
Idén is el leszünk látva videojátékokkal, ez nem vitás, azonban a 2017-es év is kirakta a pultra a tripla A-s címeket, mint például a Legend of Zelda: Breath of the Wild, az Assassin’s Creed: Origins, vagy a Resident Evil VII. Mindegyik remekelt a történetmesélésben, és mi játékosok élünk-halunk azért, hogy végigjátszhassunk egy-egy jó storyt, megtornáztathatjuk agyunkat különféle feladatok megoldásában. A Supermassive Games 2015-ben terítékre hozta az Until Dawn címet viselő, horror-kliséken alapuló interaktív történetvezetős játékát PS4-re, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben bemutatták a Hidden Agenda krimi-thriller műfajú művüket.
Paul Thomas Anderson korunk egyik legérdekesebb rendezője. 1996-os első nagyjátékfilmje óta pornószínészt varázsolt a mélyen hívő Mark Wahlbergből, elkészítette Adam Sandler legjobb filmjét (ami nem csak a tarsoly-Chaplin munkásságához mérten jó, hanem valóban értékelhető alkotás), olajmágnássá alakította Daniel Day-Lewist, akivel most 11 év után újra együtt dolgozott. A kooperáció eredménye egy olyan eminens film, ami amellett, hogy 6(!) Oscarra is jelölték, méltó visszavonulást biztosít Day-Lewisnak. Ez a Fantomszál.
